-
Egy ismeretlen ismerősnek…
Seneca több mint kétezer éve leírta: „Többet szenvedünk a képzeletünkben, mint a valóságban.”
Tarkovszkij pedig valami ilyesmit: „A művészet feladata, hogy felkészítse az embert a halálra, felszántsa és megboronálja a lelkét.”
Nos… Nem egyszer, amikor azt hittem, hogy nincs tovább, akkor a Gondviselés közbevágott. És megmenekültem. Viszont amit csak később értettem meg, az az, hogy mindez a következő lépésre érvényes. Aztán ismét nekem kell ugranom…
Ami pedig a legtöbbször elsikkad: hogy akkor lehet harmóniában az életünk, amikor felismerjük, hogy a Gondviselés – vagy bárhogy is hívjuk azt, sosem hónapokra, évekre érkezik…
Mindig csak a következő lépést világíthatja meg nekünk.
Szerintem azt még mindig kevesen tudják, hogy az egyik legnagyobb harc az ember figyelméért folyik manapság. Mert ha a figyelmünket megszerzik, akkor bizonyos értelemben a reményünket is elvehetik…
Akik ezt a „játékot” uralják, azt is pontosan tudják, hogy az alkotó ember magányát úgy teremtsék meg, hogy azt higgyük, -nemcsak azt,- hogy egyedül vagyunk, hanem hogy pont azért érzed így magad, mert te kimondod azt, amit mások még mindig nem mernek, vagy nem akarnak észrevenni… (!)…
Sokunknak azért is kell ma elvégeznünk azt a melót, amit büntetésként érezhetünk magunkra osztva, hogy megmenthessünk önmagunkat. Magunknak és a szeretteinknek.
És lehet, hogy pont ez, most, éppen az életünk legfontosabb Alkotása…
A többi pedig csak porhintés. Mert a történeted, rólad szól.
Csak rólad…
Fogel Frigyes
volt csellista, kameratologató, most épp az ellenség „szolgája”…
(A kutyus pedig egy puli)
-
Egy kolléga kipakolt…
-
Balázs…
Korcsog Balázst nagyon sokan ismerjük, hisz több mint húsz éve, 2005 óta tart antropozófiai előadásokat, számos könyve, cikke és fordítása jelent meg fontos antropozófiai témákban, és 2007-ben ő alapította és azóta is működteti a Novalis honlapot.
Ahhoz, hogy Balázs ezt az értékes és a maga nemében szinte egyedülálló és teljes embert kívánó antropozófiai kutatómunkát mindannyiunk javára végezhesse, keresünk olyan támogatókat, akik lehetővé teszik, hogy ez a magyar antropozófiai élet számára is nagy jelentőséggel bíró tevékenység a jövőben is folytatódhasson.
Köszönettel a kezdeményezők:
Forgács Erzsébet, Kiss Detti (Waldorf-pedagógusok és MAT-tagok), Wichmann-né Planicska-Altdorfer Eszter (Waldorf-pedagógus)
Elérhetőség: kissbernadett@yahoo.de, +36 20 229 3112 – Kiss Detti
Az előadások, könyvek, cikkek, fordítások megvalósulásához
TÁMOGATÁST az alábbi számlaszámra lehet küldeni:
10700378-28430702-51100005
(CIB Bank, szml. tul.: Korcsog Balázs / Novalis támogatás)
-
Látod?!
-
„Nem az a baj, hogy újra és újra ugyanaz történik. Hanem hogy mindig akad valaki, aki először elhiszi, hogy most másképp lesz.”
Én.
-
Tudnivalók.
Örkény.
Pregitzer Fruzsina
(A művésznő most Kolozsváron. Van. Magyar napok…)
https://youtu.be/OaG5LyZJiIk?is=LpkR29-gHJABDjW3
-
Amikor saját pénzből közel 20 évvel ezelőtt megcsináltam -a világ körül- a Kulturális Kreatívok-ról szóló filmjeimet, már akkor is hívtak, biztattak engem közösség alapításra – közösségi életre Magyarországtól kezdve kontinenseken keresztül.
Mindig nemet mondtam.
Ahogyan most is.
(Igencsak meglepődnétek, ha most neveket, helyszíneket is mondanék ennek a témának a kapcsán.)
Aztán eltelt 20 év.
És láttam, amit láttam…
A mintázatok mindenütt ugyanazok, és el kellett telnie egy időnek, hogy tapasztaljanak az emberek.
Aztán nagy lett a csend…
És mostanában ismét felerősödnek a megkeresések irányomba (is), pl.: itt Erdélyben, Magyarországon és más országokból, hogy nosza, meneküljünk most közösségekbe, mindjárt itt az összeomlás (valahogy persze sosem omlik össze semmi) stb., és hogy én is menjek és segítsek nekik-nektek.
Hát nem.
Maradjunk abban, hogy most inkább megosztok veletek egy vallomást egy olyan embertől, aki mindezt végigcsinálta.
Gyakorlatban.
(Ő is megkeresett engem anno)…
Végezetül ezúton nagyon szépen megkérem a buddhista, antropozófus, kosaras, new age-es stb. irányzatok harcos képviselőit, hogy kíméljenek meg engem a legújabb megkeresésükkel.
Is.
Inkább nézzék végig ezt a pár percet, (voltak köztük olyanok, akik jelen voltak a felvétel elkészültekor) (maró gúny részemről) és vegyenek egy nagy levegőt, mielőtt az épp aktuális ideológiáikkal, stb. lét-rendszer elméletükkel és élesebbnél élesebb elméjükkel hirtelen mindent megmagyaráznának. Önmaguknak és másoknak. Ahogy szokták.
Mert a megoldás nem ott van, ahol mondták nektek/önöknek.
Minden tiszteletem az útkeresőknek…
üdvözlettel,
egy botcsinálta filmes, volt csellista.
Fogel Frigyes
Screenshot 
-
Látom a jövőt!
Prime Minister leszek!
Hiszen “Színház az egész világ, / És színész benne minden férfi és nő” (Shakespeare – Ahogy tetszik)
A nevem: Bond… Magyar Bond!
Erdélyi visszavágó…
A fotósom: Fogel. Frigyes Fogel.
IÁ… (Nem éjáj)
-
Lehet hogy innen kellene újrakezdenünk?!
-
Brúnó emlékére…
Láncra verik a kutyákat a Keleti-Kárpátokban… Is.
És nincs jó megoldás…
Ahogy a magyarokat és más népeket is láncra verve tartják már időtlen idők óta, -bárki bármit is mondjon- csak ők maguk azok, akik erről sem tudnak.
Bruno sem tudta. Csak érezte. Hiszen megszólalni sem tudott, hogy a gazdival beszélgethessen.
Ő csak a szemével szólt.
Persze a legtöbb kétlábú sem tudja A Nyelvet, ezért inkább láncra veri a másikat. Mert a kommunikáció, az még most sem megy… És ezzel a kör bezárult.
Pedig a felegyenesedett gerincű, az még nyelveken is beszél… Egynémelyike programnyelveken is (ír) ha kell, vagy akár más nációk nyelvén is tud: kérni, követelni, pletykálni, átkozódni, és… Ölni.
Mert a nyelv is ölhet.
Méghogycsaknemazigazánölaszentségitisneki!!!
…
Egyszer egy napon Brúnó felfigyelt, hogy egy idegen érkezett a magas bércekkel körülvett kis mesebeli falucskába…
A kutyus egy patak mellett vigyázott a melegszívű gazdijára és annak fiatal családjára és persze a pár méterre tőle növekvő tyúkokra, kakasokra is, a kis mangalicára és így tovább…
Brúnó, ahogy növekedett, lassan már kinőtte láncát a szűk területével együtt, és szinte már olyan profi őrző-védő kutya lett, hogy már a TEK-es kutyusok is róla vonyítottak, amikor elért hozzájuk a híre a Keleti-Kárpátokban szolgáló Brúnóról. 🙂
Mert elért… A jó szívű, de nagy harcos gazdája, sokfelé járt már a világban, úgyhogy nem véletlen, hogy sokan ismerték. Mindkettőjüket. 🙂
A nemrég érkezett idegen pedig minden hajnalban meglátogatta Brúnót, amikor a korai reggelit megkapták a hatalmas kert, harmonikus hierarchiájában élő lényei… Nyuszik, malacok, szárnyasok, stb.
És Brúnó mindig fegyelmezetten, de vidáman ugrált, ameddig ő is végre sorra nem került.
Az idegen csendesen, elmélyedve figyelte ezt a harmóniát, amiről eddig csak olvasott életében, és most végre átélte. Mindenféle fals, romantikus, giccs szirup nélkül leöntve, ahogy azt manapság tálalják -nem is olyan ritkán- más lények, más galaxisokban…
Brúnó és az idegen reggelenként egy néma – de új nyelven- köszöntették egymást, és persze ebből az új kommunikációból a gazda nem sokat vett észre, miközben ő tette a napi ritmus szerint, amit tennie kellett, hogy mindenki élhessen még, egy új napot, békében – nyugalomban…
Táplálták egymást…
A csirkék tojást, a nyuszik és a többiek önmagukat adták, amikor eljött az idejük.
Ez volt “a körforgás”, a beavatás, amit a nemrég érkezett idegen elmélyülten figyelt minden áldott reggel, amikor a nap elérve horizontot, meghasadt a Keleti-Kárpátok már szinte teljesen elfeledett bércein.
Aztán történt egy nap, amikor az idegen egy késő este megérkezve hosszú utazásaiból ismét visszatért új barátaihoz, akik nemrég jószívűen befogadtak, másnap hajnalban a közeli toronyóra vidám csilingelésére kisurrant a házból, és ismét gyermeki kíváncsisággal követte a ház urának a szokásos reggeli szeánszát, a patak másik oldalán található kis családi gazdaság irányába.
Ehhez -ahogy kellett- átsétáltak a patakot átívelő kis hídon, melyet nemrég az ezermester tulaj szépen megjavított, és az idegen eközben már a hidacska közepéről kereste tekintetével a mindig vidáman ugrándozó Brúnót…
De semmi.
A messziről jött ember ekkor értetlenül fordult a házigazda irányába, és kérdő pillantására hamar megjött a tömör válasz.
-Elvitte a farkas.
…
Az idegen ekkor megtorpant megdöbbenésében, és értetlenül bámult maga elé…
“mikor lesz ennek már vége” – kérdezte magában… Túl sok veszteség érte az utóbbi időben -ráncolta magas homlokát-, sokat látott szíve már nehezen viselte a váratlan meglepetéseket.
-A farkas nemcsak őt vitte el… -folytatta a ház ura… Voltak itt a szomszédban más károk is…
-De hogyan?! -kérdezte az idegen…- sehogysem értette, mert a lánc az egy dolog, de Brúnó erős, fiatal kutya volt.
A házigazda komoran nézett maga elé, és halkan dünnyögte:
-Frici úr, -folytatta csendesen-, a helyzet az, hogy kevesen tudják manapság, hogy a farkas úgy közelít a kiszemelt áldozata felé, mint egy kedves, szinte már nyájas kutya kolléga, és ezzel a megtévesztő stratégiával, amikor már elég közel ér hozzá és elnyeri a bizalmát, akkor hirtelen támad.
Brúnót leszakította.
Elvitte. -folytatta- majd elakadt a szava…
Lassan megfordultam én, az idegen, a vándor-“filmes”, és bizonytalanul lépkedve a szemközti patak felé vettem az irányt…
Fájt.
Hiszen Brúnó nem védekezhetett. Láncon volt.
Ahogy mi sem.
Vagy mégis?
Hiszen ha szinte mindannyian még mindig láncon vagyunk tartva, és ha nem csak a láncainkat rángatnánk egyfolytában, hanem amikor minket támadnak, akkor egymás láncait felemelve együtt használnánk kifeszítve azokat, hogy a tartó-tisztjeink így belegabalyodva a megfelelő pillanatban – ahogy a farkas tette Brúnóval – eltörjük a már nem létező gerincüket?!
(a kérdésem NEM “költői”)
Tovább lépdeltem felfelé, de most már dacosan, a falu patakját követve, és magamban Brúnóval beszélgetettem az elfelejtett nyelven, miközben, ahogy elhaladtam a sok viharvert ősi gerendaház mellett, éreztem, hogy némán figyelő kutyaszemek szegeződnek rám, és lassan követik fejükkel utamat felfelé, a kacskaringós, de még a dermesztően hideg, hajnali hegyi úton.
A némán figyelő négylábúakban egy dolog volt közös: mindegyik láncra volt verve.
Egy sem volt szabadon.
Ne feledjük, hogy nemcsak ők vannak láncon tartva itt a Gyimesekben…
Csak ezt a tényt, a legtöbb ember már nem érzékeli…
Elfelejtette… Ezt is.
…
A gyimesi dédnagymamára gondoltam.
Nem mertem magamban feltenni a kérdést…
fogel frigyes
(Ha támogatásra érdemesnek tartod munkámat, akkor segíthetsz)
OTP vagy Revolut
REVOLUT:
Beneficiary
Frigyes Fogel
Account
30200014 19913410 31493835
IBAN
HU53 3020 0014 1991 3410 3149 3835
BIC/SWIFT code
REVOHUHB
OTP:
Számlatulajdonos:
Fogel Frigyes
Bank neve:
OTP Bank Nyrt.
HUF Számlaszám:
11773425-02879420
IBAN:
HU27117734250287942000000000
SWIFT (BIC):
OTPVHUHB
Szívből köszönöm!
-
Feliratkozás
Feliratkozva
Have a WordPress.com account? Log in now.
