Azért az vicces, hogy először sok évet lehúztam mint egy csellista ripacs, majd kamerákkal a kezemben imbolyogtam országok és kontinensek között, és én marha végig azt hittem, hogy “én vagyok a főszereplő”…

Bejegyzés dátuma: szerző: FogelMedia

Pedig csak azt kellett volna kiderítenem, hogy valójában ki is ül a nézőtéren…

Mert ugye, amikor a színpad hirtelen eltűnik, a néző marad… (aki lehet, hogy maga a ripacs?)

Node akkor valójában ki is írja a darabot?

…

Szinte minden időnk azzal megy el, hogy a börtönőreinket elemezzük… Miközben rohanva keressük A Szabadságot, amihez persze nyitogatjuk az ajtókat, de mégis minden alkalommal ugyanabba a terembe zuhanunk be.

És pont emiatt a folyamatos csapdahelyzet miatt  (is) már nem az igazság és a hazugság között választunk amikor szorít a kapca, hanem az igazság és a lelki nyugalom között…  😉

(not nice… tudom)

Hiszen ha az ember volt már bezárva egy szisztémába (ország, rendszer, stb.), akkor már talán tudja, hogy a “megfejtéshez” vezető rögös úthoz az igazán beszédes nyom, az mindig A Mintázat…

Egy sztoikus szerint a legtöbb ember az előadást akarja átírni. 

A bölcs viszont először azt kérdezi: muszáj-e minden jelenetben szerepelnem?

Át vagyunk verve, gyerekek…

Na…

Megyek gyomlálni. 

ff

Egy gondolat “Azért az vicces, hogy először sok évet lehúztam mint egy csellista ripacs, majd kamerákkal a kezemben imbolyogtam országok és kontinensek között, és én marha végig azt hittem, hogy “én vagyok a főszereplő”…” bejegyzéshez

Hozzászólás