Még a morzsákat is megspórolták, majd a szembenézés is elmaradt… (Tusványos)

A régi mondák szerint ilyenkor lép elő a táltos: nem azért, hogy népe helyett harcoljon, hanem hogy visszaadja hitét, bátorságát és önbecsülését. 

Itt, Erdély földjén most újra felhangzik az ősi hívás, mert elérkezett az idő, amikor a magyarságnak ismét önmagára kell találnia. 

Ha a szellem felébred, (!) a közösség ereje is feltámad, maga az élő felelősség, amely összeköti a múltat, a jelent és a jövőt.

Fogel Frigyes

szabad filmes

FogelMedia

“Születtem Magyarországon…

Születtem Magyarországon, 77 éves vagyok,

fejemben összekeveredtek a féldecik s kormányzatok.

Neveltek hazaszeretetre, hittem az Istenben is,

harcoltam két háborúban, túléltem, az istenbe is.

Elhagytam, kérném, vagy 39 asszonyt,

s vagy kétannyi elhagyott.

Tankcsapdákba hugyoztam, ettem lótetemet,

és mégis itt vagyok.

Fejemben egy verkli jár, mely verkli így muzsikál: 

“Túléltem mindeneket, kormányt és féldeciket,

egy magyar túlélő, címzetes, vitézlő, tönkrement lábain, de áll önök előtt!”

Fiamból idegbeteg lett, nem bírta a váltásokat, és elnézem az unokámat, látom, hogy gyönge alak,

hogy lesznek ezek túlélők? Valami itt korcsosul.

Kérdezném, hogy száz év múlva ki tud majd itt magyarul? 

És ahogy magukat nézem, egyik sem betonkemény, elszállnak az első szélre! Mi lesz így? – kérdezem én.

Fejemben egy verkli jár, mely verkli így muzsikál: 

“Túléltem mindeneket, kormányt és féldeciket, egy magyar túlélő, címzetes, vitézlő, tönkrement lábain, 

de áll önök előtt!””

Bereményi Géza

Cseh Tamás


Hozzászólás