Egy őrült naplója

Évtizedek alatt, sok európai országban élve és dolgozva – akkor még csellistaként, a „kulturális életnek” nevezett katyvaszokban – azt vettem észre, hogy a valódi teljesítmény legtöbbször nem tapsot kap, hanem gyanakvást. És irigységet is.

Nyugaton. Bizony. Csak erről sem illik beszélni.

Mintha a legtöbben a bebetonozott biztonságra hajtottak volna. Arra a helyre, ahonnan már csak a biztos nyugdíj felé vezet az út.

Volt egy tipikus keserű-édes intermezzóm (a sok közül).

A londoni Covent Garden szólistái felkértek, hogy ugorjak be a csellistájuk helyére egy kamarazenekari esten. Egy open air koncert volt, több ezer ember előtt.

Covent Garden… Hm… Gondoltam, brit szólisták, mekkora élmény lesz tőlük tanulni.

Aztán megérkeztek.

A koncertmester egy bolgár zseni volt. A többiek orosz szólisták. Brit? Egyetlen egy. A nagybőgős kolléga.

Nyeltem egyet.

Volt fél próbánk. Ennyi. Így megy ez a show-businessben: vagy tudsz és bírod, vagy elhullasz.

Lejátszottuk a koncertet, a közönség szétszedte a helyet, akkora siker volt, majd a végén a buszon (!) a bolgár odafordult az oroszokhoz:

– Na, elvtársak… jó ez a csellista? – kérdezte tőlük oroszul, folytott hangon, hogy ne halljam, a busz utolsó sorába visszahúzódva…

Közben rám nézett kaján vigyorral a képén.

Az oroszok pedig a maguk birodalmi nyugalmával csak ennyit mondtak, somolyogva a bajszuk alatt:

– Igen… ügyes a мадьяр.

(Tizenéves koromban moszkvai mesterektől kaptam a legkeményebb tréningeket –  Vladimir Tonkhától és másoktól. Pontosan tudtam, mit jelent ez a két szó.)

De a távolságot azért tartották rendesen. Ahogy itt, a Nagy-Románia sztyeppéin is nem egyszer megtapasztaltam az oláh vagy a benszülött ungur „tesóktól” is. 😉

Ezek a tények.

A hétköznapi valóság pedig mindig más volt, amikor mindenki visszament a saját akoljába…

Aztán húsz évvel ezelőtt csellóról kamerára váltottam.

És az utóbbi hat év erdélyi filmes tapasztalatait nézve – a gyilkos kritikák, a személyeskedések és az örök lehúzás – kussolás világában – teljesítményt szinte sehol nem látok.

Vajon miért?

(A kérdés költői.)

Én ezt már kamaszként úgy hívtam, amikor Európa gazdag országaiban jártam: az elfekvő-szindróma.

A fiatalok – túlnyomó része a mai napig – a biztos elfekvőket keresik. Ha nagy nehezen beverekszik magukat egy kényelmes helyre, onnantól minden biztos lesz.

Vagy ha próbálkoznak, nincs elég felkészültségük, és rögtön a bizniszre hajtanak. Sajnos.

És ez megy a legtöbb helyen.

Meg a hárító duma. (Magyarországon is.)

Csak erről sem illik beszélni. Miért is nem?!

Na már most…

Hogy kérdezte az író? Áron bá? „Mi végre vagyunk a világon?”

…

Hol vannak például a jelenlegi (direkt nem a kortárs szót használom) erdélyi magyar filmművészet legújabb alkotásai?

Melyeket lehet(ne) végignézni úgy, hogy ne kelljen közben felvágni az ütőereimet?

Szóval…

Mikor is lett a középszerűség erény, a teljesítmény pedig gyanús?

Fotó: én. Álruhában.

Fogel Frigyes

öntsünk tisztább vizet abba a bizonyos pálinkás butykosba… Illik kimosni néha…

Amiket eddig csináltam –csinálok –, azokat mind szeretem, és világszínvonalon művelem. (Ujjuj jujj! ilyet nem szabad mondani ugye?… 

Szerintetek…

Pedig ezek tények és ezek derültek ki, szerény személyemről eddig, több kontinensen. 😉 A mainstreames srácok szerint. Tehát a kiszolgáló prostik szerint. Is.

(Az oláhokat és az erdélyi magyarokat ebből most kihagyom.)

Miután eddig is jól elvoltam, ezután is jól el leszek: mert ha épp az kell, akkor a piacról is megélek –  a legtöbbetekkel ellentétben –, még egy ilyen összetákolt, elcseszett helyen is, mint pl.: a románoknál.

És ez kurvára kellemetlen. Egyeseknek. 

(pont azoknak, akik mindig pofáznak és terelik a népet. A vágóhídra… Itt Erdélyben is).

Mert a teljesítmény, a tehetség, a kemény meló és a kreativitás… és most figyelj: 

a betyárbecsület, az áldozatkészség, a jószívűség és az alap-morál –a gyakorlat szerint– bizony alacsonyan levitáló fehér holló.

Röviden:

A magamfajta az a ritka állatfajta, aki nemcsak az előadott ideákat mutatja meg, hanem próbál azok szerint a gyakorlatban is működni.

És itt van a bibi:

Mert nekem ez, megy is…

Persze legtöbbször azért oly nehezen, mert Ez Az A Dolog, ami egyedül nem megy, hanem új közösségek kapcsán működhet. Nem lakóközösségek, hanem gazdasági, szociális, kulturális új platformok, formák, közösségek alapján!

(Jujjj! Csak azt ne! vagy a lenéző mosoly, tudom-tudom)…

Felkészült és élvonalbeli ember voltam abban, amit eddig csináltam, én rendben vagyok, bárhol is vagyok a világon, bárhová is fogok menni legközelebb.

Beszélek négy és fél nyelven, stb. (faszoltam ezért én is, mint sokan mások sok-sok évet, csak én ezeket a szkilleket máshogy használom, mindig is máshogy hasznátam, más minőségi alapokon…)

A kritizálóim – vagy akik most nyavognak és marják egymást(!) a kialakult helyzet kapcsán, eddig jól megéltek (ahogy az előttük lévők is, amikor épp ők voltak a soron (értsd: stricheltek) – most engem próbálnak nyilvánosan kritizálni.

Tegyék.

Mert jó reklám magukról, arról hogy hol is tartanak ők.

Annyi erejük viszont a maiaknak sincs, hogy teljesítményt mutassanak fel, hanem legtöbben csak a markukat tartják, vagy harmatgyenge produkciókat hoznak létre. És eközben pont most információ morzsákat vetnek oda a nagyérdeműnek a ködös múltból és más néven-neveken ugyanolyan platformokat építenek, önsajnálatuk részegítő krokodil könnyeit hürpölve, az intelektuális magaslataikról lenézve… 

(közben alig van munkájuk a gengszter váltás után)…

Lenézve. Mondom.

A jobb világról, amiről beszélnek, csak azután kezdenének el bármit össze legózni valamit, MIUTÁN a sajátjukat összetákolják a félelmeik, nárcizmusuk, hazugságaik bázisain. 

Tegyék. Az ő dolguk.

Csak akkor hagyják az új, friss palántákat szárba szökkenni… már ha vannak.

Nem hagyják.

A legtöbben – saját bevallásuk szerint is – inkább az AI-t, a CsetDzsíPíTí-t kérdezik, és végrehajtják az utasításait. Eddig jutnak a humán-kreatív elmék.

De előtte felhúzzák a kéróikat, az autóikat beteszik a garázsba, a tartalékaikat felhalmozzák – pénzt, ételt, piát, stb. –, és utána ülnek csendben, és félelmükben kuKsolnak és kussolnak(!) kifelé a hamis illúzióikból összerakott kis bunker világukból. 

Csak változás ne legyen!!! -hörgik magukban, miközben kifelé az ellentétjét -.  Mindig.

A magamfajta pedig éli a Nagy Könyvben leírtakat. Nehezen, de éli.

Mert azon nőtt fel gyermekként.

Olvasta. Magától… És próbálja csinálni.

De nem úgy, mint a divatkeresztények.

Hanem valahogyan a mai létezésbe átültetve.

És nézd… jéé!!!

Működik. (kicsiben) 😉

Ezért nem találtak eddig az 54 évem alatt igazán fogást rajtam, bárhol éltem is…

Mert nincs semmim, és mindenem megvan.

És így tovább.

Csak ugye ez kurvára nehéz.

Az elején.

De aztán minden a helyére kerül.

És utána az a kemény, hogy miután nem egyszer, milliók figyelik az embert (filmjeimet, vlogjaimat, még itt a végeken is) azt kérdik: – na, meddig bírja ez a kis pöcs, mikor bukik el? 

És akkor az a legcikibb, hogy a vicsorgó figyelőim buknak el sorra.

A szakadékba. 

Mindig csak idő kérdése…

Mert: “ki hogy veti ágyát, úgy alussza álmát”.

Ezt látni… ennél fájdalmasabb nincs.

A magamfajtának.

Mert a mostani instrumentumaimmal – mint filmesnek nevezett kreatív ember – megkerestem, elhoztam, közzétettem sok nyelven, a működő, lehetséges új formák csokrát. 

(A Kulturális Kreatívokról szóló filmjeim. is.)

És a szabad választás alapján mindenki úgy dönt, ahogy akar.

(legtöbben nem döntenek semmit.)

Azt is tudjuk, hogy a hírvívőt szokták lelőni.

Eddig megúsztam.

Nekem bajom most sem lesz, mert tudtam eddig is vigyázni magamra, nemegyszer még háborús övezetekben is. A csodabogár – hülyegyerek (én) mindig talpra esik… (az is tud fájni rettenetesen, hiszen kínzásokra is használják a talp verést)…

De veletek mi lesz?!

Hányszor kell még lejátszódjon ugyanaz a történet, csak más díszletek között, amíg inkább egymás felé fordultok, és kiküzdötök együtt új formákat?

Új pénzt.

Új gazdasági együttműködést.

Új kulturális impulzusokat.

Nem iskolákat. Azokra már nincs szükség ebben a formában. Nem csak én mondom, hanem szakemberek is. Csak nem merik ezt (sem) bevállalni nyilvánosan…

És persze eddig csak a gúnyos, lenéző mosoly és a kritikák a nagyokosoktól. Meg a szekta-ideológiák copy-paste-ezése…

Oké.

Legyen.

A gond csak az, hogy ha én nevén nevezem a gyereket, akkor -maximum pár napig- balhé lesz.

De utána sem fog változni semmi.

Addig, amíg a szellemetekben fel nem villan a szikra.

Az isteni.

Igen, Az.

Addig meg a következő menet ebben a „játékban” a Wolfenstein-rész lesz.

A régi, klasszikus lövöldözős videojáték.

Pedig a Princetoni tudósoktól kezdve a tibeti papokig mindenki ugyanazt mondta nekem és a kamerámnak:

ha egy kisszámú embercsoportban megjelenik a felismerés – a tudatosság következő szikrájának felvillanása –, akkor az a néhány (százaléknyi) ember egy társadalomban a többieket gyógyítóan tudja emelni, és jó irányba vinni, -uram bocsá- a saját országának jövőjét is.

De még mindig nincs meg a kritikus tömeg, a “tipping point”…

Addig meg maradnak a gyeplőnél azok, akik még a pénzügyi tudásukkal -is- felvértezve röhögnek.

Rajtunk. 

Rajtatok.

Én -még mindig- az edukáció erejében (is) hiszek, de őszinte érdeklődés, igyekezet, önfegyelem stb. nélkül nem fog menni.

És úgy sem, ahogy eddig azt oly sok helyen láttam: 

a bal kéz ezt csinálja, a jobb kéz pedig pont az ellenkezőjét.

Bla, bla, bla… Ugye?!

Úgyhogy kellemes játékot egy Wolfenstein-i világban.

Megcsináltátok. 

Ne a népet bántsátok. Nem. 

Ti csináltátok: média – színházi és egyébb kulturális kurvák! Nem (csak) a politikusaitok!

De ti még arra sem vagytok jók. Mert a kurváknál az ember legalább kielégül.

De ti még azt sem tudjátok. Nálatok az ember maradék életkedve is eltűnhet…

(mindkét oldalon).

Csak a szokásos…

És így tovább…

bla bla bla…

Fogel Frigyes

(Fotó: Új-Zéland, research…)

Persze most ismét szépen lehet(ne) teljesíteni piaci alapon, fel lehetne mutatni a nagy tehetségeket, már ha vannak még olyanok, és a minőségeket is… Csak valahogy egyik oldalon sem veszik észre, hogy ez a lemez is már régóta lejárt, miközben egymást viszik guillotine alá.

Nem unjátok? Hol van a nemzet természetes immunitása? Nézem ezt az ócska, pánikalapú kortárs darabot, amit jobb oldalnak (médiának) hívnak, és elképedve figyelem az irányt, ahová most a vak vezeti a világtalant…

A magamfajta az utóbbi évtizedek alatt nem kért pénzt és egyéb nyalánkságokat sem egyik oldaltól, sem. És most sem nyivákol.

De úgy látszik, és most így stílusosan az 500 éves évforduló kapcsán, nektek tényleg Mohács kell…

Pedig a magamfajták (szabad filmesek) már régóta, sok-sok éve elhozták azokat a nemzetközi példákat (saját zsebből finanszírozva), amelyek alapján tovább tudnátok lépni felfelé egymás gyilkolászása helyett… És itt lép közbe a szabad akarat minősége…

De az a kur…a nagy helyzet, hogy nem érdemeltek meg semmit. Sem a jobb, sem a bal oldalnak hazudott oldalon. Sem.

Úgyhogy, tisztelt értelmiségi feleim: ébresztő, mert hamarosan belőletek még Hírmondó sem marad…

Egy szabad filmes…
(Fogel Frigyes)

U.I. A magamfajta most épp román vendéglősöknek alkot. Ételért, szállásért.
Csak a miheztartás végett.

Elnézve a magyarországi és az elcsatolt területeken zajló médiavonaglást az utóbbi hetekben, hónapokban, ma reggel átfutott az agyamon egy gondolat:

Esetleg valaki nem akar belém fektetni egy nagy adag pénzt?

Olyan médiát csinálnék, amilyet még a világ – de a magyarok egészen biztosan – nem látott.

Nekem már nincs mit bizonyítanom.

Viszont szívesen adnék munkát, alkotói szabadságot, és dolgoznék együtt olyan emberekkel, akiket eddig egyszerűen nem vettek emberszámba.

Induló egyéves irányár: 300 millió forint. Azaz körülbelül 833 ezer euró.

Kapcsolat: fogelmedia1@gmail.com

Fogel Frigyes

(CV kommentben)

https://fogel.me/

Seneca több mint kétezer éve leírta: „Többet szenvedünk a képzeletünkben, mint a valóságban.”

Tarkovszkij pedig valami ilyesmit: „A művészet feladata, hogy felkészítse az embert a halálra, felszántsa és megboronálja a lelkét.”

Nos… Nem egyszer, amikor azt hittem, hogy nincs tovább, akkor a Gondviselés közbevágott. És megmenekültem. Viszont amit csak később értettem meg, az az, hogy mindez a következő lépésre érvényes. Aztán ismét nekem kell ugranom… 

Ami pedig a legtöbbször elsikkad: hogy akkor lehet harmóniában az életünk, amikor felismerjük, hogy a Gondviselés – vagy bárhogy is hívjuk azt, sosem hónapokra, évekre érkezik… 

Mindig csak a következő lépést világíthatja meg nekünk.

Szerintem azt még mindig kevesen tudják, hogy az egyik legnagyobb harc az ember figyelméért folyik manapság. Mert ha a figyelmünket megszerzik, akkor bizonyos értelemben a reményünket is elvehetik…

Akik ezt a „játékot” uralják, azt is pontosan tudják, hogy az alkotó ember magányát úgy teremtsék meg, hogy azt higgyük, -nemcsak azt,- hogy egyedül vagyunk, hanem hogy pont azért érzed így magad, mert te kimondod azt, amit mások még mindig nem mernek, vagy nem akarnak észrevenni… (!)…

Sokunknak azért is kell ma elvégeznünk azt a melót, amit büntetésként érezhetünk magunkra osztva, hogy megmenthessünk önmagunkat. Magunknak és a szeretteinknek.

És lehet, hogy pont ez, most, éppen az életünk legfontosabb Alkotása…

A többi pedig csak porhintés. Mert a történeted, rólad szól. 

Csak rólad…

Fogel Frigyes 

volt csellista, kameratologató, most épp az ellenség „szolgája”…

(A kutyus pedig egy puli)

https://youtu.be/OyysCUNTu1w?is=DtWQ-CXBThxd_PYM

Korcsog Balázst nagyon sokan ismerjük, hisz több mint húsz éve, 2005 óta tart antropozófiai előadásokat, számos könyve, cikke és fordítása jelent meg fontos antropozófiai témákban, és 2007-ben ő alapította és azóta is működteti a Novalis honlapot.

Ahhoz, hogy Balázs ezt az értékes és a maga nemében szinte egyedülálló és teljes embert kívánó antropozófiai kutatómunkát mindannyiunk javára végezhesse, keresünk olyan támogatókat, akik lehetővé teszik, hogy ez a magyar antropozófiai élet számára is nagy jelentőséggel bíró tevékenység a jövőben is folytatódhasson.

Köszönettel a kezdeményezők:

Forgács Erzsébet, Kiss Detti (Waldorf-pedagógusok és MAT-tagok), Wichmann-né Planicska-Altdorfer Eszter (Waldorf-pedagógus)

Elérhetőség: kissbernadett@yahoo.de, +36 20 229 3112 – Kiss Detti

Az előadások, könyvek, cikkek, fordítások megvalósulásához

TÁMOGATÁST az alábbi számlaszámra lehet küldeni:

10700378-28430702-51100005

 (CIB Bank, szml. tul.: Korcsog Balázs / Novalis támogatás)

https://youtu.be/ZHqaQZhMlvc?is=MLZ98c0HzimTzIZt

Én.

Örkény.

Pregitzer Fruzsina 

(A művésznő most Kolozsváron. Van. Magyar napok…)

https://youtu.be/OaG5LyZJiIk?is=LpkR29-gHJABDjW3