Egy őrült naplója

(második rész)

Ahogy ülök itt, épp Kolozsváron, Bulgakov vigyázó tekintete alatt, macskájának démoni hipnotizálása kereszttüzében, mindig az a bizonyos kép bukkan elő a söröskorsók mélyéből, amelyre a nagy orosz művész figyelmeztette a nagyérdeműt…

“Az ördögi az ember normális világa”… írta ezt-így valaki a kocsma falára…

Jómagam viszont így gondolom: 

az ördög az evilág mindent-is-tudója.

Az (igaz) művészek pedig az utolsók az elsők között, akik ezt még felismerik.

A Művész már tudja az új nyelvet, amely szavak nélkül, az ördög világa felett alapíthat(na) egy új földet…

Elsőként persze elég lenne a bennünk lakó ördögöt felismerni és uralni…

Aztán az új nyelvet elsajátítani. Szavak nélkül…

Majd a többi is menni fog…

Addig pedig… Tudjuk kiküzdeni a helyes Választást…

Lesz rá alkalmunk mostanság is… Bőven…

Üdv a pokolból!

Egészségünkre!

fogel frigyes 

https://fogel.me/

(Fotó: egy elhagyatott magyarországi falu kapuja, épp egy hete)…

Well…

Szeretem a hazámat, ezért vállalom ezt most be:

Lássuk csak… Nos, feleim:

A Pénz az Istenetek.

De ezt sem valljátok be…

Féltek mindentől. Is.

Már igazán Semmit sem értetek, de túl biztosított-önigazolt világképetek építése közben,  fermata (!) hiányos, világfájdalmatok pervez projektálásával egyetemben naponta végítélkeztek.  

Az Igaz (!) munka büdös, a köldöknézegetés édes.

Viselkedni már alig tudtok, de elvárásotok minden-hol: végtelen… 

Eközben vég-nélkül vetitek a keresztet.

Reggel, délben, este.

Ó nem!…

A Progresszív, elitellenes, torz művészeitek elhazudott lényeinek Moliére-i fals kavalkádja hamis hangon okítja a mai napig szünet nélkül a tudatlan többséget. Vastag baksisokkal kibélelve…

Pernye, Pilinszky, Kocsis elfeledve. Eltemetve.

Degenerált, Hamis orcáitokon kínos mosoly.

A Patkány oláh, az ócska tóth -így kisbetűvel- a vérben pancsoló szerb, a zsaroló croatian sznob, a labanc kurva, bizony még mindig üt titeket-minket. 

Mert hagyjuk…

A BM-es daloló-repülőtéri besúgó még mindig ultizik. Szabad(lábon).

Ezek sosem mennek el… mindenkit túlélnek.

A hisztis, mézes-mázos pofájú, áttelepült erdélyi, meg kaszál, sír és oktat.

Közben, az Igaz Parasztot -(respect)- már kiirtották. 

A borász meg sört vedel…

A bábos már elbambulta magát.

A Secus/SRI-s nem tudja hova feküdjön éppen…

A sértett ripacs visszafelé is már megtanulta a monológját. De a világot jelentő deszkát már kifuvolázták alóla… csak nem veszi észre…

A “péknő” már azt sem meri reméli hogy ismét ki-elég-ítik…

A magamfajta BOZGOR már csak egy dolgot szeretne:

Csendet…

Most már nem lehet finomkodni.

Az ármányt kell felismerni.

És  megbocsátani tudni.

TUDNI. 

Nem Hinni…

A lényeget felismerni, nem a részletekben elveszni.

Sarkunkra állni és az árulóinkat elfeledni…

Választani!

Csendben Lenni…

A kanyarfúrót letenni…

Alkotni.

Semmit sem (el)várni.

Bízni….

És meghalni.

Ujjá-születni.

Tenni.

Nem beszélni.

MAGYARNAK LENNI.

 

Mert: Hogy fogunk így a Teremtő elé állni?

fogel frigyes

fogelmedia

Gondoltam, most odaadom – folytatta a fekete csőrű –,  itt a városban egy kis színháznak, mert bent a faluk penészes, a pincéjük sem megfelelő a nézőknek–társulatnak…

De aztán Pik-Puk, róluk is azt mondják, hogy őket is a románok tették naggyá…

Kár, kár! – hallatszott a két varjú mögött a fekete sereg, pardon, A Kórus…

No de várj, elvtárs! – folytatta a másik. – Anno nem a holló kollégák vitték azt a bizonyos gyűrűt Matyinak?

Dehogynem… – károgta vissza a másik.
Csak azóta visszafejlődtünk… Mi… a károgók…
Most éppen mi végezzük a koszos munkát…

De várj csak, hiszen tegnapelőtt volt itt egy hargitai madár, az is a központban tette ki a képeit…

Nem úgy van az! – károgott mérgesen a hosszú csőrű elvtárs.
Tegnap a Központi Palotában volt az igazi képes-képtelen kiállítás!
Az ám az igazi! A Dákó Madarak Egyetemessége és Nemzeti Művészeti Tele-víziója, és mindenki is, ott volt!
Mert a hargitai csóka, az nem madár! – rikoltozott erre már a legfelajzottabb varjú/elvtárs…

Közben a többi fekete-csőr, csendesen – értetlenül hallgatva mindezt – próbálta felöklendezni a cafatokat, amiket a Házsongárdi temető jege alól sikerült nagy nehezen kikaparnia, hogy továbbadja a fiatal nemzedéknek…

Mert az öklendezők, amit eddig hallottak, azt bizony nem értették…

Mindeközben a ház előtt, megállt egy furcsa szerzet, fekete kabátjából elővett valami téglalap formájú kütyüt a zsebéből, és a madarak felé irányította hosszú percekig…

Puck-puk – szólt a telefon hangszóróján a kamu expozíciós-hang effekt…

A kolozsvári szarkák – a közeli rokon elvtársak – pedig lassan károgtak tovább:
– Elvesztettük a gyűrűt! Oda a lóvé…

Ekkor a ház előtt fotózó srác felkiáltott:
– AZ IGAZSÁG! Oda az igazság, ti elfajzott dögök!

És aztán csendesen, szomorúan ment tovább… 

Hátha talál egy jómadárt…

fogel frigyes

szabad filmes

https://fogel.me/

(Fotó: FF)

Egy kiállítás képei…

https://fogelmedia.myportfolio.com/commissioned

(Fotózni sokszor nehezebb mint filmezni…

A fényeket nem te állítod be, ha peches vagy…

Gyorsnak kellett lenni, nincs mese…)

A róluk készült filmem:

https://www.youtube.com/watch?v=WVs6SpJq52A

fogel frigyes

szabad filmes

https://fogel.me

Az elvándorolt magyarsághoz!

1921 óta a helyzet megváltozott.

Megerősödtünk mi, ott, a távolban. Nyugaton.

Eljött a pillanat -most-, amikor összeszedhetjük magunkat. 

Orvosaink, tudósaink, a kiművelt emberfők, akik hajdanán elmentek és egzisztenciát teremtettek maguknak nyugatabbra, most visszajöhetnek és talpra állíthatják végleges lelki és fizikai kipusztulása előtt az erdélyi Magyar Nemzetet.

Feleinket, akiket anno magunkra hagytunk, most kell felemelnünk.

Nincs más út.

Vissza kell adni a közösbe, amit tudunk, hogy a már meghasonlottak, akiket Kós Károly 1921-ben próbált figyelmeztetni, ne vesszenek el végleg a közös olvasztótégely dantei poklában.

Most békésen, tudásunkat, tehetségünket, szorgalmunkat és bátorságunkat összeszedve megfordíthatjuk a szellemi világok segítségével jelenünk groteszk rükvertcét!

Jómagam, 5 éve már, visszajöttem és építem az erdélyi szabad médiát, inspirálva testvéreimet, az el nem mondott kérdéseket feltéve, egymást megmutatva, hogy eleink munkáját – ádozatát ne hazudhassák el továbbra is azok, akik az olvasztó tégelyt tartják -Júdás pénzért- az izzó lávafolyam fölött…

Az idő most van.

Gyertek haza! 

Építsük fel együtt a hálózatunkat, egy becsületesebb jövő, és a fiaink – lányaink lelki üdve, sorsának segítése miatt is. 

Kós Károly emléke miatt…

Fogel Frigyes voltam, egy szabad filmes.

Kalotaszeg, 2026. Január 8.

FogelMedia

https://fogel.me/

fogelmedia1@gmail.com

Ha továbbra is szeretnéd hogy szabadon alkothassak:

Fotóim megvásárolhatóak (becsület kassza)

https://fogelmedia.myportfolio.com

Revolut: (Revtag):

@frigyegkp

OTP:

Számlaszám: 

11773425-02879420

IBAN:

HU27117734250287942000000000

SWIFT (BIC): 

OTPVHUHB

Megelőztél János… 

Viszlát. Nemsokára…

frici

(A filmem margójára:

Kamaszként találkoztam először Dr. Drábik Jánossal, Németországban (Augsburgban). Akkor ő hallgatott engem a közönség soraiból, ahogy egy csellóversenyt játszottam egy német zenekar élén… 28 év után ismét találkoztunk, és most én hallgattam őt az otthonában… Két volt csellista találkozása, most már itthon, Magyarországon…

Fogel Frigyes)

https://youtu.be/trptGWOwP-Q?si=mmY5UXfzlz-J5uLQ

Favágás-hordás, mindeközben meglepődve konstatálom, hogy amióta nem laktak itt, a víz megfagyott bent a mosdó helyiségben…

A román építésű (eléggé gyenge minőségű cserépkályhával -bezzeg a nyárszói csoda cserépkályhák… 

ég és föld a különbség-) talán ma éjszakára 15 Celsius fok fölé tudom küzdeni a benti levegő hőmérsékletét… (most még 4 fok van itt bent…)

Lassan elkéne már egy otthon… 

Egy hely, ahol nem kell látnom a két lábon járó vadállatokat magam körül…

15 négyzetméter is megtenné…

Most itt fenn hó alig van, viszont tegnap délután farkast láttak az itt élő mócok…

Megvárom a következő havazást és akkor készítek pár felvételt Nektek, néhány itteni kisértet históriával fűszerezve…

Ugyanis tegnap éjjel kaptam egy kis beavatást az itteni történésekről… Erős idegek kellenek ahoz, hogy kezelni tudja az ember az itt megélt dolgok borzalmait… A filmes létnek ez az egyik súlyos oldala… 

Szó szerint… Amikor megnyílnak az emberek és elmondanak dolgokat amiket nem jegyeztek eddig le. Román, magyar, szász, cigány…

Én meg mint egy “katolikus pap” hallgatom a “gyónásukat” és közben az is át suhan a fejemen nemegyszer, hogy ezeket hogyan is lehetne átadni a mai tinédzsereknek, hogy… okuljanak(?)…

Egyre jobban elkélne a tiszta gondolkodás-látás képessége mert már az összes létező falba bevertük a kemény Magyar fejünket, de valami miatt nem sikerül az Ébredés… vajon miért?!…

A kirakós játék darabkái mindig ugyanazt a mintázatot mutatják, addig, amíg valaki átlépi a küszöböt…

Node ki volt Az, aki Ezt legutoljára megtette? 🙂

Tudomásom szerint itt Erdélyben nem is olyan rég élt egy nagy beavatott. Akit egy másik nagy beavatott meg is látogatott… De konkrétumokról -érthető okok miatt- nincs több feljegyzés…

Eközben ellenkező irányba zuhan a purgatórium felé a román-nak nevezett törzs-tribu, (ahogyan legalábbis én látom őket). 

“Sajnos” ezek, magukat fogják kivégezni. Volt 107 évük hogy bizonyíthassanak. Elbuktak.

A megvezetett, vagy elkergetett-fejpénzért eladott-elment és a maradék, az itteniek, (a mieink) pedig ülik a tort nap mint nap, saját el-temetődésüket ünnepelve, perverz módon. 

Kivéve az Őrzőket. 

A kevés beavatottat…

Minőség. Nem mennyiség. Mert ez számít a szellemben…

Egy különleges – bölcs, szeretett barátom tegnap a következőket írta nekem (kis változtatással idézem):

“Amikor X.Y. a kívánt projektjéről beszél és viszi az ötletet és mástól várja a megvalósítását, miközben ostoroz, az én érzésem szerint olyankor erőszakot tesz másokon. Én azt gondolom hogy saját ötletekre szükség van és arra hogy saját erőből öntsük formába őket. És ha elég erős az ötlet, vagyis van realitás alapja a jelenben, és eléggé virágzó formát tudok adni neki az én életemben, úgy hogy öröm és erő és áramlás van belőle az én életemben és kapcsolódásokat hoz, akkor lesz társulás…azt hiszem hogy minden egyedül indul… Ahogy nagyapám. És te.”

Eddig a tűpontos idézet.

Mindeközben éppen most “ünneplem” az 5 éves erdélyi tartózkodásomat. Visszatérésemet szüleim földjére.

(Anyai vonal a székely, apai vonal a szász… engem sem kényeztetett el a fennen való)…

Ezalatt kb 6 és fél millió néző, kisfilmek, podcastok, rengeteg kilometer, sok mosoly, szeretet, hazugság, későn felismert manipulációk, hazug csókok, alkohol, ócska érdekek, pénzéhes “szentek”, divat-magyarkodók, dísz-székelyek, és báránybőrbe bújt szellemi ellenségek… 

És néhány Szent Ember…

Közben a szűkebb családi környezetemből, akiket 40 éve nem láttam, akik még életben maradtak, ezek közül senki sem jelentkezett.

De figyelnek engem.

Tudom.

Lelkük rajta.

Ettől függetlenül szeretettel gondolok mindannyiukra, de a határokat most már én húzom meg… 

És így a vége felé, 2025 utolsó napjaiban van egy erős hiány érzetem…

Ami világossá vált számomra az -amit eddig is tudtam- hogy csak humorral, profin, es bizalommal lehet új formákat kiküzdeni, megbocsátva egymásnak, azoknak is, akik már eladták magukat itt az elcsatolt területeken (nem bántom őket, mert meg tudom érteni döntésüket) viszont engemet azok a fiatalok érdekelnek, akik -mint pl nem is olyan rég CsíkSzentTamásba meghívtak egy napra, olyanok, akik még nincsenek elrontva, van bennük őszinte érdeklődes-bátorság, a szüleik hagynak nekik egy kis szabad mozgást… 

Nagy szeretettel gondolok vissza arra a napra… (500ezren látták azt a videó blogomat)…

Részemről nem változott semmi.

Tudom, hogy valami miatt hatalom van a kezemben, a (szabad) média hatalma, ami manapság egy erős fegyver.

És láthatóan jól tudom forgatni ezt a kardot.

Ezért továbbra  is bármikor (!), bárhova elmegyek, ha fiatalok hívnak, hogy segítsek, itt Erdélyben, akár a Fel-délvidékre is, ahogy ezt nemegyszer már meg is történt részemről…

(Még) itt vagyok, használjátok ki a lehetőséget, mert lehet jobban, lehet ügyesebben, és lehet gazdagabban is…

Az USA-ban nagyon tudnak egy dolgot, amit mi itt, az ütköző zónákban még mindig nehezen tudunk megérteni:

Let’s Have Fun!!!

Élvezzük amit csinálunk!  Mert minden lehetséges… Csak akarni kell 😉

Boldog Új Évet Drága Nézőim!!!

fogelmedia1@gmail.com

A jó madár 😉

fogel frigyes

szabad filmes

https://fogel.me

(Nem politikai ügyről van szó, tehát az “áradások” elkerülése végett a választási szimptómák mellőzését javaslom). De ha kell akkor egy kis üde színfoltot vihetek a következő hónapok közéletébe, kicsit szinesíteni az oly unalmas és primitíven ócska palettát.

Tehát kérem gondolja meg mindenki jól, nagyon jól, -aki esetleg most magára ismerne e sorokat olvasva mielőtt esetleg egy nagyinterjút adnék országos napilapoknak (mindkét oldalon) az utóbbi 20 évem kapcsán, -azt, hogy mit fog tenni…

Szerénységem ellenére mondom ezt, mert egy magamfajta “őrült művész” nem zavar sok vizet, de nem szeretem ha másokat is bántanak körülöttem…

Úgyhogy csak okosan “feleim” ott Magyar Honban…

Én már megfizettem a Szabadságomért. 

És ti?!

BUÉK. Üdv a Havasokból.

fogel frigyes

https://fogel.me

Egyik nagy példaképem anno ezt kiáltotta:

“Valahol aláírtak valamit, valahol megalkudtak valamit, valahol leosztottak valamit; valahol egy nyitott ajtót becsaptak, hogy legyen az zárva örökre.

    Ahová a magunk erejével, ezer esztendő munkájával kapaszkodtunk, és minden lépcsőfokot a magunk izmaival és eszével vágtunk a magunk vérével öntözött irdatlan sziklába: onnan dobtak le minket.

    Tudjuk miért.”

…

Nos… Eddig ketten rendeltek fotókat tőlem…

Az első egy Erdélyi fotógráfus művész, akinek egy alkotása az átmeneti szállásom falára van felszögezve, aztán tegnap egy győrzámolyi fiatal édesapa…

Tudjátok, amit sehol sem mondanak el nekünk, viszont én szinte folyamatosan megfigyelhetem -valami kegyelmi állapot folytán, kamerám optikája segítségével is nem egyszer, -hogy sűrű pontokban szétszórva a mappán ott vannak azok, akik mint a kovász a készülő friss kenyérben elhozzák az igaz életet.

Ahogy látom ők már mernek önállóan gondolkodni és tenni, saját útjukat járva.

Dolgoztam éveken keresztül olyanokkal is akik anno, a második nagy háborúban -ráadásul az akkori Németország kellős közepén- egy kis városban éltek.

Őket -láss csodát- elkerülte a háború vihara és a településük, magukkal egyetemben sértetlenül vészelték át a nagy világégést.

Mert kiválasztottak voltak.

Nagy dolgokat tettek, és együtt működhettem fiaikkal-lányaikkal, éveken keresztül.

Ez egy kegyelmi állapot volt a magamfajta “magányos madárnak -pardon- farkasnak.”

Ahogy azok is kiválasztottak, akik közül a sok éves, szintén erdélyi vándorlásaim során (is) megismerhettem.

Mert a kölcsönös (ön)megismerésről szól Az Egész.

Nézzétek, Az Erő, velünk van, mert egymást támogatva, erősítve és amikor szükséges, ahogy egy bölcs asszony írta nekem minap valahogy így, hasonlóan: “vannak akik nem bírnak többet megérteni a dolgokból és ezen a ponton az igazság kimondása mellett már csak könyörület van…”

(Legyünk könyörületesek önmagunkhoz(!) és azok felé is akik…)

Az egyszerű embereknél és az igaz művészeknél találtam-látok könyörületet.

Máshol csak ennek a míves hazug mázát…

…

A bejegyzésem elején Kós Károly mondatait szúrtam ide a “Kiáltó szó” röpiratából (1921).

Ezt a szösszenetemet pedig a második képeim megrendelőjétől idézve fejezem be:

“Köszönöm kedvességed! Gyönyörű képek🙏Nagyon becsülöm a munkásságod, nagyon is szükség van a tükörre, amit felénk tartasz. Vigyázz magadra utadon!”

…

Még valami:

53 évem alatt nagyon megtanultam valamit, amit a jászolba érkezett Lény adott át nekünk:

“Ne féljetek”!

Békés karácsonyt kívánok ellenségeimnek és szeretteimnek.

fogel frigyes