Egy őrült naplója

Anno ezt a riportomat (is) törölték. Ma találtam egy biztonsági másolatot, így most ismét közzé teszem.

https://www.youtube.com/watch?v=9rswqscs_zg

Ismét úton vagyok, filmezek és eközben egy ajándékot kaptam Kalotaszegről…

Köszönöm Árpi barátom… Megríkattál…

(fogel frigyes)

https://fogel.me

https://www.youtube.com/watch?v=6PTJBzRiQwY&t=1s

Körülöttem egyre többen félnek a haláltól.

Filmesként sok ember között megfordulok és pont azok szoronganak legjobbak akik -állítólag- szellemi emberek…

Vajon miért?!

Node lépjünk egy lépést hátra és csendesen szemlélődjünk egy kicsit…

Emlékeztek valamire?

Mert mi mindannyian kiittuk a felejtés italát (a görög misztikusok szerint is) mielőtt beléptünk ebbe a földi létbe…

Úgy gondolom, hogy minket az tesz főként európai emberré, hogy képesek vagyunk -jobb esetben- a kritikai gondolkodásra, érvek ütköztetésére, és ez által kiküzdeni az új utakat, (fel)eszmélést és további -lelki, szellemi- (fel)emelkedést. Jobb esetben.

Ezekben a napokban ismét lehetne gyakorolni azokat a minőségeket melyekről alig esik néhány szó:

Belső erő.

Nyugalom.

Megfontoltság.

Lelki erő, bátorság.

Felismerés.

A dolgok nevén nevezése.

————————————

Hosszú évek óta nagy figyelemmel követem, pl. a valdai kongresszusokat, ahol az orosz elnök véget nem érő beszélgetéseken szerepelt. Eddig. 

Élőben, vágatlanul.

A nyugati világ sosem adja le, egy az egyben, hogy miről is beszél, csupán pár másodpercben narrálva kapnak az emberek valami minimális info konzervet. Most már azt sem.

Szintén rendszeresen olvasok sok év óta (négy nyelven), nyugati (önkritikus) elemzőket is, akiket most az internet önjelölt huszárai boldogan megosztanak, hogy ezt is, meg azt is már megmondták, hogy ez lesz és mind meghalunk, aztán elégedetten dőlnek hátra fotelükben és rettegnek tovább…

————————————

72-es vagyok.

Már kisgyermekként megtanultam, hogy mi az a bolsevizmus és annak szellemének a kitüntetett hordozóit is megtapasztalhattam már a nyakamon, akkor, ott mint fiatal tehetséges csellista. (Pl. Orosz-Szovjet zenei tábor Orosháza, Baja, stb.) kágébélák tömkelege…

Közben utána mentem a dolgoknak, mert érdekelt, hogy mi a kotta. 

Az Urtext 😉 

Budai lakásunkban fiatal kamaszként a pár négyzetméteres konyhánkban végigolvastam a tiltott anyagokat, köztük szellemi könyveket is, hogy felismerhessem az ellenfelet. A Hazug Szellemet.  

Fájdalmas, kényelmetlen út volt, de megérte.

Ezzel a tudással mint egy hamuban sült pogácsás tarisznyával indultam neki a nyugatnak, anno először 13 évesen, amikor még állt a fal.

És most 50 évesen a kör bezárult, látom, amit látnom kell, és “csodálkozok”, hogy az emberek nagy zenekarában még mindig hányan vannak kutyaütők, itt közép-európában is, akik még mindig hamisan húzzak a nótát, észre sem véve azt, hogy esetleg most már tisztábban intonálhatnának. 

Pedig most itt nekünk Magyarországon megadatott egy jó karmester.

Csak ezt is fel kellene ismerni. Nemcsak megvezetve kritizálni, gyűlölködni.

Nekem könnyebb a helyzetem, mert már elmentem az üveghegyeken túlra is és a Sors olyan vacsorákra is meghívott, ahol pl. hármasban beszélgethettem egy amerikai kongresszusi képviselővel, egy idős barátommal és jómagam jelenlétében, privátban… Szabad volt a pálya és az igazi kérdések.

Több ilyen megrázó, az eszmélésemet segitő estékben is volt részem az életem során a világ különböző pontjain, arisztokratákkal, politikusokkal, milliárdosokkal.

Én nem a mainstream médiából építkeztem, hanem azokból az élményekből, az olyan emberek társaságából, akik a mainstreamet is építik…

Kemény volt.

Veszélyes téma ez, még manapság is, és jól meg kell gondolnom, hogy mit írok le most. De megtehetem, mert kiküzdöttem a szabadságomat, és ezért keményen megfizettem. Fogást (eddig)nem tudtak igazán találni rajtam…

No de elég legyen az “öntömjénezésből”  😉

A mai megmondó emberek azt sem tudják, hogy a dolgok manapság igazán hogyan is működnek. Akik tényleg tudnak, a mai “beavatottak”, azok bizony nem beszélnek. Hallgatnak. Ők tisztán tudnak intonálni a hangszereiken, de mivelhogy a képzett, őszintén érdeklődő hallgatóság hiányzik, ezért nincs kinek játszaniuk… Innen szép nyerni. Lehet az (igazi) edukációba “fektetni” kedves feleim 😉

És még mindig vak vezet világtalant. De vannak kivételek és kivételes helyzetek.

Próbáljatok meg emlékezni…

———————————————

Beszéljünk nyíltan…

Tegyük fel a kérdést magunknak:

Van halál?

Tényleg fel akarunk ébredni, vagy csak inkább mások igazságait ismételgetjük szinte kéjesen?

Tulajdonképpen mit akarunk ebben a létben? Igazán, mit?

Fontos-e egyáltalán nekünk az Igazság?

Képesek vagyunk valakit igazán figyelemmel meghallgatni?

Képesek vagyunk kotta nélkül játszani, vagy inkább abba beleragadva mások kottájából játszuk továbbra is életünk zenéjét, mert az így biztonságosabb, kényelmesebb?

(Lelki-szellemi) korruptak vagyunk-e?

Én csak azt szeretném kérni tőletek, hogyha valaki veszi a bátorságot, hogy kotta nélkül játszon, szabadon, a szellem fényében, ahogy ezt pl. az orosz elnök is többször megtette, akkor legalább hallgassátok meg. Egyszer. 

Hallgattassék meg a másik fél is.

És ne csak őt.

Mert ha Ember, európai emberek akarunk maradni, ahoz viselkedjünk európaiként is. Egy jobb korban az ellenséget, az ellenfelet is képesek voltak tisztelni…

Kaspar Hausert az igazi európéert anno eltették láb alól, azok az erők, akik a mostani konfliktust is megkreálták és levezénylik.

De nem ők a bűnösök.

Mi vagyunk azok, mert szellemi lustaságból, gyávaságból, kényelemből stb. a belealvást választottuk. Ismét.

—————————————

Mindig tiszteltem a szamuráj kultúrát.

Amikor eljött nekik a vég, akkor önfegyelemmel bátran (be)vállalták a következményeket és elkövették a híres szeppukut.

Az európai ember (most is) fél, nyávog, retteg, nem tudja kihúzni magát, elméleteket gyárt, hogy minden egyes lépését igazolni tudja. 

Az orosz néplélek más. Vannak barátaim, voltak híres professzoraim köztük, akiket megszerettem. Nagyon. Mert megértettem őket. Nem volt egyszerű menet ez nekem anno a bolsevikok alatt, de megérte.

Most a legtöbben nem értenek semmit, hogy mi történik körölöttük.

És eközben ezerrel megy most a lelki tűzoltás, hirtelen “mindenki” megmozdul, “segít”, pénzt ajánl fel, vagy a többnyire üresen álló házukat átmeneti szállásra adja, aukciókat rendeznek a nemes célra stb… Csak hát… tudjátok… a legtöbb, ismétlem, számomra a legtöbb esetben ez is csak egy hamis zene… 

Mert ezek a szerencsétlenek pont miattuk tartanak ott, ahol.

Nem az orosz elnök miatt. 

Ezt is fel lehetne ismerni.

Tudom hogy sokan fognak engem ezért a szavaimért megkövezni, de legyen.

Hippokriták vagyunk, egy elgyengült, elkényelmesedett, álszent faj.

Moliere már megírta ezt is, közel ötszáz éve. (A mizantróp)

A nyugati és most már a közép-európai ember is, hibázni nem mer, felelőséget vállalni nem mer, pláne nem meri megtenni azt, amit már a mai modern farizeusok is elfelejtettek: 

tartsd oda a masik orcádat is ha megütnek… 

Emlékeztek?…

—————————————

Szeretni kéne tudni már gyerekek… Szeretni… Önmagunkat (is)…

A felejtés itala után esetleg már jöhetne valami jobb nedű?!

(Egy kis tiszta zene az elmélkedéshez)…

Katt ide

fogel frigyes 

filmes

https://fogel.me

Youtube csatornám:

https://www.youtube.com/channel/UC7XObV5N1nXG7cFy-AUcrgQ?view_as=subscriber

Vimeo csatornám:

https://vimeo.com/kulturaliskreativok

“Bolond dolog is, ha valaki éppen fordítva csinálja, amit más mindenki csinál. Hogy valaki felfele törje magát, mikor mindenki lefele igyekszik”.

Kós Károly

(Kalotaszeg)

“Kétféle ember van ezen a világon, (…) az egyik karddal farag világot magának, a másik ekével. De a karddal faragott világot egy másik kard ledöntheti, s újjáfaraghatja nagyon is gyorsan. Maradandót csupán az eke farag”.

Wass Albert

“Istenkereső ember lettem,
azzá tettek fekete gondok.
Remete-fák közt, kripta-csendben,
mea culpákat egyre mondok”.

Wass Albert

“Az ember kötelessége, hogy a maga népét szolgálja. Az, aki ez alól kihúzza magát, az a népe árulója”.

Vass Albert

Facebook: https://www.facebook.com/egyorultnaploja/

Youtube csatornám:

https://www.youtube.com/channel/UC7XObV5N1nXG7cFy-AUcrgQ?view_as=subscriber

Vimeo csatornám:

https://vimeo.com/kulturaliskreativok

Főszereplők: a házsongárdi temető melletti park, (Kolozsváron).

Mellékszereplő: inkognitóban jómagam, mint messziről jött filmes.

Főszereplő: egy fiatal román értelmiségi…

Feleim!

Kértétek, hogy írjak még…

Írni nem tudok, filmezni talán, de ha van igény néhány személyes sztorimra, akkor végülis… Miért is ne?…

——————————————

Amikor kb. fél éve még zöldeltek itt a fák a házsongárdi temető melletti kis parkban, egy hosszú (film)felvételi napom után, ebben a zöld sziget melletti kis éjjel-nappali boltban megvásároltam két üveg sört és gondoltam én naívan, hogy lesz egy nyugodt félórám az itteni fák hűsitő árnyékának védelmében elcsendesülni, Uram bocsá, lassulni egy kicsit a dán sőrfőzők kimagasló alkotásának társaságában…

Hát nem így lett!  🙂

Az első meglepetés akkor ért, amikor a parkban sétálva azzal kellett szembesülnöm, hogy egy, azaz 1 darab pad van, amire le tudok ülni. 1 db. Semmi több. Nuku.

Ekkor óvatosan körülnéztem, aztán lassan leültem a nyócker stílusban megépített, itteni román szoc. reál “remekműre” és rögtön megéreztem, hogy nem vagyok egyedül ebben a “dzsungelben”…

A periférikus látásom bejelzett, amikor meghúztam az első üveg sört.

Valaki állt, biztos takarásban egy közeli fatörzs fedezékben, a “saját sörébe” kapaszkodva…

Gondoltam egyett és hirtelen felálltam, angolul szóltam a (még) nem azonosított, dobozos sörbe kapaszkodó lénynek, hogy nyugodtan jöjjön közelebb, szívesen megosztom vele a padot, van elég hely kettőnknek is…

A srác így is tett, és miután odajött hozzám, kifogástalan angolsággal megköszönte az invitációt…

Aztán jól megnéztük egymást… (fotó mellékelve).

És ekkor megszólalt bennem a kisördög.

Bemutatkoztam.

Hola! Federico Fogel a nevem, spanyol filmes vagyok.

Erre a srácnak hirtelen felderült az arca és szinte azonnal megnyílt nekem…

Spanyolországból? -Kérdezte-.

Nem. Andalúziából. Granadából. -válaszoltam-…

Errre elnevette magát…

Én meg visszakérdeztem angolul:

És te honnan vagy?

Én, innen a szomszéd hotelből. -válaszolta-. 

Román vagyok, a menedzser, -folytatta kifogástalan angolsággal-.

Aztán ahogy figyelmesebben megnéztem, láttam, hogy volt benne már pár (dobozos) sör…

Ismét feléje fordulva megkérdeztem:

Figyusz, hogy lehet az, hogy itt, ebben a szép parkban csupán egyetlen egy pad létezik?!

A válasz, nem késett…

Tudod Federico -folytatta az újdonsült román ivó cimborám-, itt, már 25 éve rendszeresen megy a játék… 

Csodálkozva néztem rá, erre kicsit szégyenlősen, lesütött szemmel folyatatta…

A helyi önkormányzat nemrég kiszedette itt az összes padot, ugyanis ez volt az a bizonyos hely, az egyik kedvenc pont, azoknak a hölgyeknek, akik a világ legősibb mesterségét űzik itt is. 

A mai napig…

Nyeltem egyett, és ismét meghúztam a régi germán szerzetesek által alapított nedűt, egészen pontosan annak jelenlegi dán verzióját…

És megéreztem, hogy eljött a pillanat…

Hirtelen a srác felé fordulva belekezdtem a mondókámba…

Nézd, van itt valami Romániában, amit nem értek.. 

A srác figyelmesen hallgatott…

Itt most Cluj-ban (Kolozsváron) várom a filmstábom többi tagját, akik közel egy hete leszakadtak tőlem, és ezalatt az idő alatt azt hallottam, hogy élnek itt valami “Ungur-ok” … valami magyar(?) népcsoport…

Erre a srác még mélyebben nézett maga elé szótlanul, miközben én zavartalanul építgettem felé a kérdéseimet…

Szóval, -folytattam-, kik is ezek az Ungurok? szegeztem neki a kérdést..

Erre a román srác, várt még egy hosszú pillanatig, majd nagyot húzva a söréből, belevágott…

Tudod Federico, ezek A Magyarok.

Egy érdekes népség…

Precízek, tiszták, pontosak, és az igazság az, hogyha mi itt, románok valamit igazán jól meg akarunk oldani, pl. az autónkat megjavítani, vagy babysitter-t keresni, vagy egy jó magántanárt a gyerekeinknek, akkor bizony a magyarokhoz fordulunk, őket szerződtetjük.

Hallgatva a srácot, a pavlovi reflexeim beindultak, a kezeim önkéntelenül keresték a Tascam (professzionális) hang felvevőmet, hogy megörökíthessem ezt a ritka, őszinte percet… 

Aztán persze nem volt nálam semmilyen kütyü ebben a megismételhetetlen pillanatban, úgyhogy csak a mobilommal futotta egy gyors szelfilre az iddogálásunk végefelé…

Eközben a srác nemgyőzte folytatni magától a kis vallomását…

Tudod Federico, -folytatta- ezek az emberek -a magyarok- már nagyon régóta vannak itt, és nekünk még sokat, igencsak sokat lehetne tanulnunk tőluk… dehát… -aztán hirtelen elharapta a mondatot-…

Hallgatva őt, fájdalmasan néztem magam elé, és ekkor úgy éreztem, hogy most aztán tényleg az üveg aljára nézek. 

Kínomban…

Közben elszégyelltem magam…

Hiszen hazudtam a srácnak hogy spanyol filmes vagyok…

Bár igaz, hogy 17 évet lehúztam a Hispánoknál (is), és előtte jó pár évet a németeknél, a svájciaknál, az usa-ban, stb… de most itt nem vett rá a lélek, hogy így, kicsit piásan, elázva, bevalljam neki, hogy az ungur, a magyar “gyaur”, az bizony én vagyok, itt, előtte, egy személyben…

———————————————

Elsöröztünk még egy ideig, majd mobilszámot cseréltünk, és a végén megöleltük egymást és elváltak útjaink…

———————————————

Hogy is tartja a mondás?!

Borban az igazság?

Nemcsak a borban. A sörben is, drága feleim!!!

Szeretettel ölelem a román, magyar, szerb, szlovák, német, stb. testvéreimet innen a messzi kalotaszegi havasokból.

A peremvidékről.

Frici

Frigyes Fogel

https://fogel.me

WordPress blog: 

https://egyorultnaploja.com

Facebook: https://www.facebook.com/egyorultnaploja/

Youtube csatornám:

https://www.youtube.com/channel/UC7XObV5N1nXG7cFy-AUcrgQ?view_as=subscriber

Vimeo csatornám:

https://vimeo.com/kulturaliskreativok

#egyorultnaplojapontcom

Tegnapelőtt még a házsongárdi temetőben sétálhattam, amikoris a román sírok között megpillantottam egy frissen restaurált, az átlagosnál kisebb, jóval szerényebb sírkövet. 

Lassan közeledve a tövisek és a gazos le-visszahúzó aljnövényzet között, hirtelen megláttam a sírfelirat első sorát… Földbe gyökerezett a lábam és elsírtam magam…

Egy ismeretlen ember szólított meg. 346 év távlatából…

1676 írunk.

Magyarul…

Hosszú percekig álltam a hideg hóban, a metsző szélben és életemben először belekapaszkodtam egy sírkőbe, itt, a házsongárdi temető sokezer üvöltő varjújával a fejem felett… 

Kár-kár…

És ekkor, ebben a pillanatban eszembe jutott, friss kutatásaim alapján egy kolozsvári levéltári paksaméta dermesztő számai:

1941-ben Kolozsváron 9.700 román élt, 98.000 magyar mellett.

2011-ben már 250.000 román élt itt, a magyar pedig csupán 48.000

Sikerült nekik a betelepítés. 

Rengeteg emberrel találkoztam eddig itt, a két év alatt, amióta Erdélyben élek és filmezek, de a valós számokról az itteni románoknak fogalmuk sincs. És nem is érdekli őket tapasztalataim szerint.

Néhány román értelmiségit kivéve, a sötétség, teljes.

———————————————

49 év bolyongása után -(ott künn, a nagyvilágban)- hosszú hontalan évek maximális nemzetközi teljesítményei és keserves virrasztásai után, most hirtelen mellbevágott a felismerés, hogy… hazaértem. Ide. A szégyenbe.

———————————————

Őseimtől itt Erdélyben, anno, mindent elvettek.

Apámék, akik még Marosvásárhelyiek voltak (én már Budapesten születtem), a 70-es években folyamatosan vitték a csomagokat, haza, rendületlenül, ahogy sokan mások is  tették ezt, akkor… (Például alapvető élelmet az orvos családtagjainknak is)…

Aztán ennyi év után, most én állok itt, a város, Kolozsvár közepén, és a fejembe tódulnak a friss tapasztaltok, ahogy pl. egy Babes-Bolyai egyetemista csoport néhány hónapja rám szólt, hogy mi a fenét beszélek én a Farkas utcáról, amikor ők ilyet nem is ismernek itt Kolozsváron…

Ekkor én csendesen megjegyeztem nekik, hogy a híres egyetemük melletti utcáról beszélek, melyet eredeti nevéről, csupán néhány évtizede Mihail Kogalniceanu-ról, román miniszterelnökükről nevezték. Át…

Sohasem felejtem el a kényszeredetten mosolygó, vagy inkább vicsorgó, (román egyetemisták) tekintetét…

Várták a válaszom… láthatóan vérszagot éreztek…

Ekkor én csendesen, a szemükbe nézve, kimondtam:

A Farkas utcát, a ti hivatalos állami levéltári adataitok alapján, 1453-tól hívják így, azaz Farkas utcának………

Mély, fagyos csend volt a reakció.

Sarkon fordultam és még eldünnyögtem a bajszom alatt, miközben eltávolodtam tőlük hogy: ti csak vendégek vagytok itt… Semmi több… Vendégek…

Ekkor az egyik egyetemista meghallva dünnyögésem (angolul), erélyesen rám mordult és elkiáltotta magát, hogy ismételjem meg mindenki előtt amit most mondtam…

Ekkor feléjük fordulva, mélyen a szemükbe nézve kimondtam:

Ti (román) egyetemisták tudhatnátok, hogy a tudás, hatalom…

Tudjátok, volt nekünk itt errefelé egy írónk, -folytattam- Áron Tamási volt a neve, aki azt merte mondani anno, -amikor még igazán veszélyes volt beszélni Az Igazat-, hogy 

“az igazság fáj, de meg lehet szokni”…

És tudjátok, hogy ki volt a híres egyetemetek egyik névadója? -Folytattam- Tudjátok ki volt János Bolyai?

Ekkor is csak kényszeredett hallgatás volt a reakció…

Ismét kivártam egy kicsit, aztán a válaszom kegyetlen volt és pontos:

Nézzétek… Albert Einstein halála után egy közjegyző által hivatalosan dokumentált leltár alapján (USA) ma már kimondható, hogy Bolyai János egy évszázaddal korábban a geometriai kutatásai alapján, -tehát jóval Einstein előtt- lefektette, az általános relativitás elméletét.

Pont.

Ekkor mondatomat befejezve megfordultam és éreztem ahogy szúrós tekintetek döbbent csendjének kíséretében eltávozok ebből a velejéig elrothadt korból…

——————————————

Végül most hazaértem…

De ahogy a dal mondja:

“Társam a szégyen, menekülök,

Jaj, meddig még”?

Fogel Frigyes

vándor szabad filmes

https://fogel.me

Facebook: https://www.facebook.com/egyorultnaploja/

Youtube csatornám:

https://www.youtube.com/channel/UC7XObV5N1nXG7cFy-AUcrgQ?view_as=subscriber

Vimeo csatornám:

https://vimeo.com/kulturaliskreativok

#egyorultnaplojapontcom

 

Ui:

Köszönet a restaurátoroknak, Isten áldja a keze munkájukat és kitartó lelküket.

 

Miközben ingázok Erdély és Magyarország között, hogy idős édesanyámnak segíthessek az egyedül létében, útközben szinte minden alkalommal lekanyarodok az autópályáról és megállok Egerben…

10 éve ismerem Demeter Csabit, az egri borászt…

Tanúja voltam-vagyok a fejlődésének, mint ember és mint sörész, pardon, borásznak is  😉

Anno, szóltak nekem, hogy van itt egy érdekes ember, menjek, látogassam meg (mint filmes) lehet, hogy ki tudok hozni valamit a pasi történetéből.

Így is lett…

Csabi más mint a többi borász. 

Járja az útját, megtapasztalta már, hogy milyen a celebek üresen csillogó világa, már tudja jól, hogy milyen az amikor szívtelen, kemény bizniszmen kell legyen valaki, hogy abban a sz…r világban előre jusson, ismeri már a beképzeltség, a szellemi torkosság fő “bűneit” is, és most már tudja azt is, hogy mi a pénz és közben megtapasztalta, hogy hiába alapít pl. egy Waldorf sulit Egerben, hiába a szokásos csili-vili épület, amit nagy nehezen gatyába ráztak az alapítók, igen, mindez hiába, ha a tanárok (jelenlétemben is) leugatják az embert, úgy beszélnek velünk mint a kutyával (velem is ezt tették amikor először beestem hozzájuk kamerámmal), tehát Csabi megtanulta, hogy először Embert kell építeni, és csak utána jöhetnek az épületek, közösségek stb…

Demeter Úrhoz azért járok vissza, mert sokszor hívott. Lélekből. Nem (csak) számításból 😉 és sokakkal ellentétben ő tényleg be meri vállalni a fejlődés buktatóit… Ez nekem imponál és kíváncsian figyelem a küzdelmeit (főleg önmagával).

Ezért segítek most neki ismét…

És azzal, hogy segítek neki, ő is segít nekem valahol, az én “nyomorúságomban”…

Nem szoktam elválallni, ha reklámfilm(ek) rendezésére kérnek fel…

Ő viszont őszinte volt velem, megkért hogy most ebben a helyzetben segítsek neki megpörgetni a boros webshopját mert az egri szépasszony völgy haldoklik… Benne a borászok, és Eger története is…

A város tetszhalott állapotban van. És ezt nem szabad mind a v.í.r.u.s.-ra fogni… Ott is vagyok, tehát látom amit látok.

Nyílt titok ma, hogy a borászok a robotizációba menekülnek, sajnos az Egriek is, mert büdös már a (kétkezi) munka a fehér embernek. 

Nem szedik le a szőlőt, nem akarnak kijönni a földekre, a fiatalok -ahogy ők mondják- verik a nyálukat de inkább nyomogatják a pléjsztésönt, és kétnaponta inkább beba…nak. 

Direkt írom így. 

Így beszélnek. Ők.

Túl jól élnek…

Erdélyben is hasonló a helyzet a fiatalok nagy részével. Saját szememmel látom. Néha a becsületesebb fajta ki is mondja ezt. 

(Az egyik filmemben nemrég ez is elhangzott egy székely lány szájából).

Csak senki nem mondja ki.

Pedig ilyen jó létben, még nem élt a nagy tömeg. A tömeg ember.

Csabi sem.

Valahol tulajdonképpen mindene megvan, mindenkinek, de még ez sem elég, ugyanis bárhol járjak is a világban, mindenki ÚSZIK… 

No de nem a borban, se nem a búzában, végképp nem a békességben…. 

Hanem az adósság hegyekben.

Ezt is tudja mindenki…

Mégis dobálják nekik a cuccot (a kölcsönöket) és legtöbben még mindig belemennek a “játékba”…

Amikor beszégetek Velük, akkor kifogásként mindig azt hozzák fel, hogy nincs jobb, nincs más lehetőség…

Aztán amikor elmondom nekik pl. egy pohár bor mellett, hogy de igen, van, és vannak olyanok is akik másképp csinálják, akkor elkerekedett szemmel figyelik a történeteimet melyeket hazahoztam nekik, és a végén slusszpoénnak bedobok pár jó itthoni (erdélyi-magyarországi) praktikus példákat, “kegyelemdöfésként”…

Aztán az esetek 95 százalékában azt látom, hogy gyengék, bár megvillan a szemükben a remény, de másnap már nincs (lelki) erejük kikutatni, kiküzdeni a saját életükben a változás első lépeseinek az irányát…

Csabi nem ilyen.

Csabi egy igazi (vizilabdás) harcos…

Egyre jobban beláll és elismeri-felismeri a hibáit. Próbál javítani és ezért menni is fog neki. 

Többször már bevittem neki egy (verbális) jobb horgot, amitől először (szellemileg) megszédült, padlót fogott, de utána másnap mindig felállt, és újra kezdi.

Hív telefonon, imét megyünk filmezni, készítem neki a weboldalára a következő mini szappan operáját az élete villanásairól, de nem azt a negédes sztendert: a gazdag borász-napsütötte élet, csili-vili pincék, minden szép és jó hazugságait, -miközben pontosan tudom-látom hogy mindenki csak jópofizik (itt Egerben)- mert a valóságban nem megy a biznisz, fuldoklik az összes borász és bizony szerintem gyávák színt vallani. 

Nem értik azt, amit Csabi már tud.

Nyitni kellene, be lehetne vállalni igaz emberi-borász gondolatokat, -nem a Szepsy-ről és még egy-két csoda borász-emberről beszélek most, hanem az egriekről…  

Lehetne tanítani egyszerű, emberi hangon a borásztaról megszólítva a mai fiatalokat, pl. hogy a fenébe kell tartani egy borospoharat mert bizony sokan nem tudják, -láttam eleget-  tehát lehet hogy nem csak az öntömjénező: 

“mi vagyunk a legjobb bort termelő borászok” farok méregetős jutúb videókkal-önreklámokkal kéne tolni a cuccot kedves bor-ászok?!!!

Mert sajnos nincs igaza a dalnak, hogy “mindenki másképp csinálja”, legalábbis, manapság ez nem igaz. Én így látom…

Sokat járok még mindig mindenfelé, és bizony mindenki a másikra vár, hátha a másik meglépi és akkor a többiek is elindulnak új irányokba…

Csabi nem gyáva…

Most belinkelek ide nektek pár rövid videó klippet, amit neki készítettem, egyik sem csili-vili, nincsenek filmes blikfangok benne, egyik sem 4 vagy 6K felbontás, nincs szín korrekció, hanem csak egy botcsinálta filmes haver van, aki követi egy borász rögös-igaz útját, és amikor az őrült filmes lekanyarodik az autópályáról miközben haza megy, megáll a borásznál két napra, szinte minden hétvégén, ekkor ővele van -szó szerint- éjjel-nappal és egy kamerával követi, figyeli, megpróbálja meghallani a borász vívódásait és ezeket lefilmezi, majd videóblog formátumba teszi és átadja neki…

Hátha tud segíteni. 

Tükröt tartani… 

És talán a vendégeinek is valamit megmutatni..

Hiszen,…. ilyenek vagytok Ti. 

Mi…

Mert szépek vagytok, és én így szeretlek titeket!

frici

https://vimeo.com/671421472

https://vimeo.com/663981060

https://vimeo.com/659888730

Egy Bogár naplója után még egy videó… Néhány évvel ezelőtt fogadott a lakásában, hogy egy exclusive anyagot felvehessünk vele az életéről…