-
A kolozsvári öröm”lányok”…

Néhány napja még az egri pincéket jártam, tegnap már Csíkban filmeztem, aztán ma reggel egy Che Guevara nevű (!) kolozsvári kávézó teraszán ülök a Szent Mihaly templom, -legtöbbször- kongó hajóival szemben, és igen, most Tamás-Gáspár Miklós halála előtti egyik utolsó kolozsvári “open air koncertjét” hallgatom. (jutúb)
Nagy figyelemmel 🙂
A legvégéig…
Élmény látni, ahogy Miklós mosolyogva, szabályosan kiosztja a híveit (is) és aztán egy kamikaze mozdulattal, mazochista módon hirtelen ráfordul a “szellemi” nihil egyik zsák labirintusának útvesztőjére, melyet a két megnyúlt arcú botcsinálta moderátor próbál erőlködve visszaterelni a szokásos szellemi akoljuk melegébe.
Kevés sikerrel… Mert Miklós, akkor sem hagyta magát. Mindenkit kiosztott…
És most hirtelen, a fész feldobja a “Kolozsvár mi-hol-mikor” oldalnak a következő ajánlatát innen, a “kincses (?) városból”. Idézet következik:
“Egy önfenntartó, nyitott, szabad, a kritikai gondolkodást és a vitakultúrát népszerűsítő programsorozatot, amelynek egyetlen fenntartója és szponzora van: a közönsége. Így, ha a jószerencse mellett ti is velünk tartotok, az elkövetkező években egyre színesebb programkínálattal jelentkezünk majd”.
A meghívottak fotóira tekintve, majdnem félrement a kávém…
A budapesti haknigárda képeit elnézve, majd a kávézó logóján szivarozó vörös csillagos, kajánul pöffekedő tömeg gyilkos, a vigyorgó Che Guevara szakállát a Szent Mihály templom zárt főkapuja keretezte mint egy tökéletes filmbeli háttér frame…
Igen… a partizános marci úgy népszerűsíti a szabad vita kultúrát, hogy a Bogár Lászlóval felvett anyagukat a mai napig nem adta le. És ez csak egy példa. Nem politika. (Hogy is mondta Tamási? “Az igazság fáj, de meg lehet szokni”).
Ekkor hirtelen az asztalomhoz lép egy partizán sapkás (!) pincér (még mindig a kolozsvári Che kávézóban vagyunk) és megkérdi tőlem spanyolul (venezuelai dialektussal), hogy kérek-e még valamit… A meglepetéstől csak biccentettem egyet és eldünnyögtem “Andalúú” szlengen, hogy egy kis Baileys-t plíz, hisz így a kávém majd átváltozik “carajillo”-vá…
És láss csodát -tökéletes időzítéssel- a közeli Házsongárdi temető varjai felettünk szálltak el, és hangosan üvöltötték, amit Mátyás óta szajkóznak szüntelenül, hogy: KÁR-KÁR!!!
De már a carajillo is megtette a hatását miközben Tamás-Gáspár cinikus nevetgélését hallva a háttérből, bizakodóan vártam, hogy a varjak egyike talán kiejt a csőréből egy gyűrűt… Azt a bizonyosat…
De nem ez történt, hanem még feketébb varjak jöttek, de ezek már más irányból és már oláhul károgtak… De nem azt, hogy “kár-kár”,
hanem: “már – már… késő már”…
_______________________________
Az utóbbi 3 év alatt, itt Erdélyben, igencsak jól megismerhettem a kolozsvári “értelmiség” lelki-szellemi állapotát (is), magyarán: a nagy büdös valóságot…
Szabad filmesként még mindig járom az elcsatolt területeket, Erdélyt is, és azt kell mondanom, hogy nem az az én bajom hogy ezek ide is betolják a képüket, (lásd fotó) és nyomjak őket ezerrel az itteni hálózat szellemi pribékjei, hanem az én igazi nagy bajom, hogy rohadtul unom a felhozatalt.
És ahogy felhozzák őket.
Többjük őseit ismerem, a jó érzésű, kritikai gondolkodásra képes ember csak hányni tud az ilyenektől, és persze a fekete öves erdélyi, a pozíciókba hozott “értelmiségiektől”. Is.
Tisztulás kellene… Megtisztulás… Többek közt.
Bárhova utazok kameráimmal, az itteni józan magyarok többsége, röviden és tömören mondja ki véleményüket ezekről, egészen az rmdsz bandáig bezárólag: köpnek egy hegyeset.
(Az rmdsz-ben is van néhány becsületesebb fajta. De csak egynéhány).
Néha még elmélázok azon, hogy végre nem tudnátok valahogy valami profi gárdát(!) összehozni, akik kevésbé hamisan muzsikálnának, mint ti, kolozsvári “kulturális” riherongyok?!
Mert mind a jobb, mind a baloldalon leledző szellemi hulladékokat már jól ismeri mindenki, de ha már cirkuszt szerveztek a tieiteknek és próbáljátok a világotokat is megváltani, akkor nem kéne egy kicsit a fiatalabb partizánoknak helyt adni, akik talán, esetleg, valami (szellem)i frissességet hoznának a kitartott örömlányaitok helyére? Uram bocsá, valami új inspiráló BALOS értékeket? Mert olyanokat nem látok. És ezzel (sem) vagyok egyedül…
Mert ti a bal-lib. értékek – eszmék szégyenei vagytok. Az itteni kolozsvári örömlányok több örömet okoznak a magamfajtának mint ti, az egész siralmas, szelleminek elhazudott életetekkel együtt…
A pénz útját kell figyelni a mai világban és az bizony sokmindent elárul…
Rólatok. (Is).
De ahogy látom Tamás-Gáspár tamáskodva csóválja fejét a Szent Mihály templom purgatóriumából, hiszen amikor még itt volt velünk kedvenc filozófusotok, akkor is nevetve nézett át rajtatok.
Ahogy a -fent említett- halála előtti utolsó Kolozsvári hakniján is.
Mert nímandok vagytok.
Ti, és a kolozsvári értelmiség krémje is.
Tisztelet a kevés kivételnek akik persze most is lapulnak. De minek?
Mert sajnos ők is kitartottak, csak ők jobbról.
Az ő szemükbe is néztem párszor. Rossz volt.
A prostik legalább néhány pillanatra “örömet” tudnak okozni.
Ti csak fájdalmat. Magatoknak és másoknak.
A mai netes felületeken a legtalálóbb “nick name” – nevük ezeknek a Júdás lehetne. Úgy stílusosan.
Valami új kellene!
Talán valami ilyesmi?
https://vimeo.com/manage/videos/129902674
Fogel Frigyes
szabad filmes
Ha támogatni szeretnéd munkámat:
Számlatulajdonos:
Fogel Frigyes
Bank neve:
OTP Bank Nyrt.
HUF Számlaszám:
11773425-02879420
IBAN:
HU27117734250287942000000000
SWIFT (BIC):
OTPVHUHB
Szívből köszönöm!

-
Megérkeztem Egerbe, 18.00 órakor kezdődik…

“Egy Őrült Naplója” közönségtalálkozó 🙂
Kedvenc borászom meghozta a nedűt, Demeter Csaba “Hanga” bora a legfinomabb, gyertek, gyakoroljuk a Goethe-i beszélgetést ma este 😉
Holnap már az (ideiglenes szellemi) határokon túlról jelentkezek… 😉
Frici

-
Kérdőjel a mennyekből

Folytatódik A Kaland… Ismét útra kelek.
A hamuba sült pogácsa már mellettem az anyósülésen, felderengenek az üveg hegyek, keresem a fele királyságot, és eközben a hetedik fej már lassan, vicsorogva fordul felém, zuhanó repülésben…
Kéntüzes vigyorgó, fals ölebek…
De még lobog a tűz… ott benn… a szívünkben…
…Zuhanva szeretni…
Fogel Frigyes
szabad filmes
Ha támogatni szeretnéd munkámat:
Számlatulajdonos:
Fogel Frigyes
Bank neve:
OTP Bank Nyrt.
HUF Számlaszám:
11773425-02879420
IBAN:
HU27117734250287942000000000
SWIFT (BIC):
OTPVHUHB
Szívből köszönöm!
-
Találkozunk? Itt-hon? Ott-hon?!

Most szombaton, 23-án 18.00 találkozhattok Demeter Csaba borász barátommal és szerény személyemmel, Egerben a Szépasszonyvölgyben, (Borbár 44). Majd hétfőn 25-én már ism. Erdélyben, Székelyudvarhelyen, Szávai Vitória színművésznő előadásán a közönség soraiban… Gyertek el, szuper lesz! Lent olvasható Balla Ede ajánlója (akit a “csodakert – csuda emberek” kismfilmemben is láthattatok), majd szerdán, 27-én Nyárádszeredára is gyertek el, ott is találkozhatunk, szintén a művésznő előadásán!
Hajrá!
fogel frigyes
szabad filmes
https://www.youtube.com/watch?v=mHaSpVVOraE&t=1s
Kedves barátaim!
Egy különleges, zenés-verses estre hívlak benneteket.
“Sárkánylehelet” címmel Szávai Viktória előadását hallgathatjuk meg, mely mindig az adott térhez és a résztvevőkhöz idomul. A Jászai Mari-díjas színésznő Weöres különleges, ritmussal, élettel teli versein keresztül beszél magáról, a körülöttünk lévő jelenségekről, saját szerepeinkről, nemiségről, a világ kézzel fogható és láthatatlan dolgairól, melyhez Lénárt Beáta lesz a zenei segítőtársa, aki csodálatos nyelvesdob kísérettel színesíti az estét. Őszi napéjegyenlőség időkörnyezetében zengessük meg szívünket és lelkünket
HELYSZÍN: Székelyudvarhely, Jézus Szíve kápolna
IDŐPONT: 2023. szeptember 25., hétfő, 18.00 óra
Szeretettel várunk benneteket!
Balla Ede

-
Jó volt együtt…

Bagdy Emőke, Bogár László, Fekete Gábor – szabadvilágrádió.hu
(és egy őrült)…


-
1 millió… És készül a…

1 millió (organikus) látogató az “Egy Őrült Naplója” oldalamon ebben a hónapban.
Készül a Stúdió…Fogel Frigyes
https://fogel.meHa támogatni szeretnéd munkámat:
Számlatulajdonos:
Fogel Frigyes
Bank neve:
OTP Bank Nyrt.
HUF Számlaszám:
11773425-02879420
IBAN:
HU27117734250287942000000000
SWIFT (BIC):
OTPVHUHB
Szívből köszönöm!REVOLUT:
Frigyes Fogel
IBAN
LT91 3250 0430 7886 5826
BIC
REVOLT21

-
Szeptember 23-án szombaton (délután-este) megtaláltok engem Egerben a Szépasszony völgyben Demeter Csabi BORÁSZ barátom pincéjében. Ha találkozni akartok velem és egy igazi egri várvédővel, plussz jó borokat iddogálni-beszélgetni, akkor ne hezitáljatok!!!
(Titkosszolgálatok, és egyéb szervek kíméljenek minket) 😉
A belépés díjtalan, fogyasztás kötelező!!!
fogel frigyes
(Még) szabad filmes
-
Ki áll a gép mögött?! Dr. Jakab Tibor gondolatai

-
Mit lehet tenni?! (egy percben)… (Hollandiában vettem fel a brit srácot)

-
Egyiptomban megcsinálták. Egy őrült naplója a sivatagból!
