Egy őrült naplója

(In English and Romanian below)

Tegnap ismét megpróbáltam… 

A 70-es évek végen egy megszállt ország fővárosában, Budapesten, a zenetanáraim a következőt mondták nekem:

“Fogel! Ilyen kérdés nincs, ezekről nem beszélünk”. 

9 éves voltam. Elhallgattam. 

Aztán másnap apám levitt Szolnokra és korengedéllyel megnyertem az országos csellóversenyt.

A következő héten, Óbudán a zeneiskolámban becsöngettek. 

Ültem az utolsó padban, bejött a tanárnő, rám nézett, és ezt mondta: 

Fogel! Nehogy azt hidd hogy te különleges vagy! 

Bármennyire is jól csellózol, olyan vagy, mint itt mindenki az osztályteremben… UGYANOLYAN! -sziszegte-…

Aztán most ötvenéves koromra, valamennyire megtanultam két instrumentumon játszani, (cselló és kamera) és aztán szép lassan bezárult a kör nekem, itt Erdélyben (is)… 

Mint akkor, a 70-es -években most nincs megszálló hatalom legalábbis Magyarországon (még) nincs.

(a románok most persze tele vannak idegen csapatokkal, francúzok, jenkik stb.)

Ma reggel úgy döntöttem, hogy ezt kiírom magamból, hogy -többek közt- jelezzek a spicliknek akik figyelik szerény tevékenységeimet és a többieknek is, hogy nyugi, eljött az idő, továbblépek… 

Lazíthattok, a bohóc nem fog többet kavarni nálatok (Erdélyben)… Mostantól az igazán necces inspirátorokkal foglalkozhattok végre…

Az utóbbi pár napban írtam két kis szösszenetet, mely színes kommenteket váltott ki az olvasókból:

https://egyorultnaploja.com/2023/02/09/ha-engem-megtamadnak-akkor-vedekeznem-kell-tenyekkel/

A WordPress oldalam statisztikája szerint 4 kontinensről jó páran olvasgatták agymenéseimet… 

A román testvérek reakciója -pl. amikor néhányukkal tegnap este videó konferencián keresztül néztem a szemükbe- csupán annyi volt, hogy amikor a beszélgetéseink közben a fészbúk épp feldobta nekik a friss bejegyzéseimet, akkor csak annyit reagáltak szokás szerint, hogy “na, ismét valami politika?! Hát ezért ezt sem olvassák el. De azért ugye szeretem őket? 

?!…

Nem először történt így.

(Lehet, hogy ez lenne a feltétel nélküli szeretet)?!  😉

Nem szoktam, de ma reggel reagáltam egy jó indulatúnak tűnő nagyváradi (magyar) srác hozzászólásaira, amit a végén bemásolok ide nektek.

De még engedtessék meg nekem egy utolsó rövid hajtű kanyar:

Filmesként 3 évet próbálkoztam Erdélyben. 

Alkottam, (ingyen) adtam és adtam, próbáltam megbékélni, mindkét oldallal 

(azon belül még az ottani magyar szélső balos és jobbos értelmiségiekkel is, valamennyire jó kapcsolatot ápolni velük, ugyanígy a románokkal is, ill. még az ott, az ideiglenesen Erdélyben állomásoztatott nyugati nagyvállalatok folyamatosan mosolygó vezérigazgatóival vagy résztulajdonosaival)… 

Megmerítkeztem én mindenben, mert úgy látszik, hogy a sorsom ilyen utakat is néha kijelöl nekem…

Megpróbáltam, de fogadókészséget alig tapasztaltam, szinte csak bamba vagy ravasz vigyort véltem az arcokon felfedezni (mindkét oldalon) vagy a legrosszabbat főként a román “elit” részéről: a kategorikus elzárkózást bármilyen bátor, mély beszélgetéstől, ami a komfortzónájukon kívül van.

A három év kerek szám. Amit akartam megtettem.

De nem figyeltem a jelekre… 

A Holland barátom nemrég a kezeim közt hunyt el a Kalotaszeg feletti hegyekben ahol laktam. 

Akkor kába fejjel még maradni akartam (ezt nem tettem jól mint kiderült) még erőltettem ott a dolgaimat, tovább filmeztem, próbáltam barátkozni, a családom múltját felkutatni a Gyímesekben például, aztán a sors ismét a fejemre koppintott egy nyárszói templom karzatán, ahonnan szépen lezuhantam de túléltem. Hát igen, a fogel (németül: madár) a zuhanó repülést is meg kellett tanulja.

És azóta rendszeresen kapom a verbális kioktatást a balkáni tesóktól, hogy velem nem akarnak beszélgetni bizonyos témákról, “hogy kár értem, mert egyébként egy olyan kedves, értelmes fiú vagyok”. 

A románok…

Az ottani magyarok nagy része sem jobb. Ők is elfojtanak, csak máshogy. (Tendenciákról beszélek)

Hát legyen. 

Ami nem megy, nem kell erőltetni… Ideje tovább lépnem.

Jó volt, szép volt, igaz(ság) sem volt…

————————————————————

És akkor az ígért fészbúk bejegyzés:

Csóka László fészbúk hozzászólónak és a többi jó lelkű (?) román értelmiségi olvasómnak…

Az emberi jóságról -szerintem- néha érdemes magunknak-magunkról pár kellemetlen kérdést is feltenni és talán egyszer Jung bácsit is megkérdezni (nemcsak Rudi bácsit)… 

Ha léteznek megállapodások (EU törvények) akkor azokat érdemes lenne betartani. 

(Nem tartják be). 

Én nem az elmúlton ringatózok hanem a jelenen. 

Viszont ha ezt nem tesszük meg, akkor hiába a szirupos – cukormázas szavak – gondolatok, mert a realitás teljesen más. 

Az edukáció hiánycikk, a megvezetett emberekkel így értelmes vitát nem lehet folytatni mert vagy fröcsögnek, vagy úsznak a projektált lila ködben, vagy csak siránkoznak és elzárkóznak a dialógustól. 

A strucc “politika” a legrosszabb. 

Felkészült, pragmatikus, szelid de határozott és becsületes ember vajon hány lehet a témában? 

(Az eleganciáról már nem is merek megszólalni)…

Ez is csak egy költői kérdés volt a részemről. 

Mert a kamerám optikája nem hazudik. Az ember igen.

És először, majd utoljára, mindig önmagának…. 

Fogel Frigyes

filmes

https://fogel.me/

————————————————————————

I tried again yesterday…

At the end of the 70s, in Budapest, the capital of an occupied country, my music teachers told me the following:

“Foggle! There are no such questions, we do not talk about them.

I was 9 years old. I kept quiet.

Then the next day, my father took me to Szolnok and I won the national cello competition with a senior permit.

The next week, in Óbuda, they rang the bell at my music school.

I was sitting on the last bench, the teacher came in, looked at me and said:

Fogel! Don’t think you’re special!

No matter how good you are at the cello, you’re just like everyone else in this classroom… THE SAME! -hissed-…

Then, at the age of fifty, I somewhat learned to play two instruments (cello and camera) and then the circle slowly closed for me, here in Transylvania (also)…

Like then, there is no occupying power in the 70s, at least not (yet) in Hungary.

(of course, the Romanians are now full of foreign teams, French, Yankees, etc.)

This morning I decided to write this out of myself to – among others – tell the peeps who are watching my modest activities and the others too, that calm down, the time has come, I will move on…

You can relax, the clown won’t mess with you anymore (in Transylvania)… From now on, you can finally deal with the really naughty inspirers…

In the last few days, I wrote two short articles, which elicited colorful comments from readers:

Ha engem megtámadnak, akkor védekeznem kell, tényekkel.

According to the statistics of my WordPress site, quite a few people from 4 continents read my thoughts…

The reaction of the Romanian brothers – e.g. when I looked into their eyes with some of them last night through a video conference – it was just that when the nestling brought up my recent posts to them during our conversations, they only reacted as usual, “Well, some politics again?! That’s why they don’t read this either. But that’s why I love them, right?

?!…

It wasn’t the first time this happened.

(Could this be unconditional love)?! 😉

I don’t usually, but this morning I responded to the comments of a seemingly good-natured (Hungarian) guy from Nagyvárad, which I will copy here at the end.

But allow me one last hairpin turn:

I tried to be a filmmaker for 3 years in Transylvania.

I created, (for free) gave and gave, tried to reconcile with both sides

(including even with the Hungarian far-left and right-wing intellectuals there, to maintain somewhat good relations with them, likewise with the Romanians, or even with the constantly smiling CEOs or part-owners of the large Western companies temporarily stationed there in Transylvania)…

I immersed myself in everything, because it seems that my fate sometimes marks such paths for me…

I tried, but I hardly experienced any receptiveness, I almost only thought I would discover bambam or sly grins on the faces (on both sides) or the worst, mainly on the part of the Romanian “elite”: the categorical withdrawal from any brave, deep conversation that is outside their comfort zone.

Three years is a round number. I did what I wanted.

But I didn’t pay attention to the signs…

My Dutch friend recently died in my arms in the mountains above Kalotaszeg, where I lived.

Then I still wanted to stay with my head (I didn’t do it well, as it turned out), I still pushed my way there, I continued filming, I tried to make friends, to search for my family’s past in Gyímesek, for example, and then fate knocked on my head again in the gallery of a church in Nyárszó, from which I fell gracefully, but I survived. Well, the vogel (German: bird) also had to learn to fly.

And since then, I have been regularly told verbally by the Balkan brothers that they don’t want to talk to me about certain topics, “that it’s a shame for me, because otherwise I’m such a nice, intelligent boy”.

The Romanians…

Most of the Hungarians there are no better. They also suffocate, just in a different way. (I’m talking about trends)

So be it.

What doesn’t work, you don’t have to force it… It’s time for me to move on.

It was good, it was beautiful, there was no truth…

———————————————————

And then the promised nesting post:

To commenter László Csóka fészbúk and my other kind-hearted (?) Romanian intellectual readers…

In my opinion, it is sometimes worth asking ourselves a few uncomfortable questions about human goodness and maybe even asking Uncle Jung (not only Uncle Rudi)…

If there are agreements (EU laws), then it would be worthwhile to comply with them.

(Not observed).

I’m not rocking in the past, but in the present.

However, if we don’t do this, syrupy – frosted words – thoughts are useless, because the reality is completely different.

Education is in short supply, it is not possible to have a meaningful discussion with the people who are led in this way, because they either splutter, or swim in the projected purple fog, or just lament and withdraw from the dialogue.

Ostrich “politics” is the worst.

How many prepared, pragmatic, gentle but determined and honest people can be on the subject?

(I don’t even dare to speak about elegance)…

This was also just a poetic question on my part.

Because the optics of my camera don’t lie. Man does.

And first, then last, always to yourself….

——————————————————————————

Nu era prima dată când se întâmpla asta.

(Ar putea fi aceasta iubirea necondiționată)?!

(In English, Hungarian, Romanian)

Ha engem megtámadnak, akkor védekeznem kell, tényekkel. Ezt tanultam.

Nekem már csak ez maradt. Nekik a manipuláció, a kisebbrendűségi komplexusuk, és az elfojtásaik. 

Más, erdélyi magyar nevében most sem szólok, hisz nem tisztem az ilyen, (bár családi vonalon joggal tehetném ezt) de mivelhogy egyre több szellemi ütést kapok tőlük is, amikor például épp csodás hazájukban kínlódok kameráimmal, nos, -többek közt- ezért is született ez a kis mai reggeli reflexió a legutóbbi bejegyzésem margójára.

https://egyorultnaploja.com/2023/02/08/ismet-megy-a-csinalt-balhe/

A tegnapi megosztásom kapcsán, íme egy kis rövid adalék:

“Ha a nem létező közigazgatási területekkel példálóznak (a román miniszterek), érdemes lenne azt is figyelembe venni, hogy nemcsak Székelyföld, de Moldva sem létezik Románia területén, mégis, akadálytalanul loboghatnak Moldva zászlói, például a németvásári (Târgu Neamț) várfalon. Mindez azt igazolja, hogy a román hatóságok kettős mércét alkalmaznak”. Árus Zsolt, a Székely Figyelő Alapítvány elnöke (forrás: Transtelex)

Nos… Sok-sok személyes (erdélyi) tapasztalataim alapján is (mint filmes), még az ő értelmiségeik sem képesek a nyugodt, érveken alapuló eszmecserékre, a kritikai gondolkodásra. (Egy szlovák miniszter épp tegnap támadott-hazudott a mainstream sajtóban ismét a magyar kártya előhúzásával)…

A hisztéria, düh, lenézés az igen, de a tudás, lexikális ismeret és önkritikus szembenézés náluk sincs a témában, nem is volt. 

Személyes tapasztalatom egyike, hogy ezekben a hónapokban (román) kisiskolásokat a saját oktatási intézményeikben -például Kolozsváron- hazugságokkal ijesztgetik a tanáraik, hogy “a magyarok Erdély visszafoglalására készülnek”… A 10 éves (!) gyermek ezt elmondta nekem amikor is az édesanyához fordulva megkérdeztem ez hogyan is lehetséges most itt Kolozsváron, hogy egy állami iskolájukban kiskorúakat a saját tanáraik netto provokációkkal riogatnak, akkor a válasz a (román) szülő  részéről a dacos hallgatás volt. 

Az anyuka egy román értelmiséginek számító lakos.  

Hát ez a nagy büdös helyzet. Ezeket kell látnom nap mint nap. 

Mint a Ceaușescu időkben. Ezt csinálják. Most is. 

Akkor most mit lehet tenni? 

(A kérdésem költői volt).

Fogel Frigyes

Filmes

https://fogel.me/

A témáról bővebben a Transtelex-nél:

https://transtelex.ro/kozelet/2023/02/08/szekely-figyelo-alapitvany-szekelyzaszlo-nemeth-zsolt-roman-kulugy

———————————————————————————

If I am attacked, I have to defend myself with facts. This is what I learned.

This is all I have left. Theirs is the manipulation, their inferiority complex, and their repressions.

I don’t speak on behalf of other Transylvanian Hungarians either, because I don’t respect them, (although I could rightfully do so on a family line), but since I get more and more mental blows from them, when, for example, I struggle with my cameras in their wonderful country, well, -among others- that’s why it was born this is this morning’s little reflection on the margin of my last post.

In relation to my share yesterday, here is a short addendum:

“If (the Romanian ministers) use non-existent administrative areas as an example, it would also be worth considering that not only Székelyland, but also Moldavia does not exist on the territory of Romania, yet the flags of Moldavia can be flown unhindered, for example on the castle wall in Németvásár (Târgu Neamț). All this proves that the Romanian authorities apply a double standard”. Zsolt Árus, president of the Székely Figyelő Foundation (source: Transtelex)

Well… Based on my many, many personal (Transylvanian) experiences (as a filmmaker), even their intellectuals are not capable of calm, argument-based exchanges and critical thinking. (Just yesterday, a Slovak minister attacked and lied in the mainstream press again by playing the Hungarian card)…

Hysteria, anger, and contempt are yes, but knowledge, lexical knowledge and self-critical confrontation are not there, nor were they.

One of my personal experiences is that during these months (Romanian) elementary school children in their own educational institutions – for example in Cluj-Napoca – are scared by their teachers with lies that “the Hungarians are preparing to retake Transylvania”… The 10-year-old (!) child told me this when I turned to the mother and asked how is this possible now here in Cluj, that minors are being scolded by their own teachers with net provocations in a state school, then the answer on the part of the (Romanian) parent was defiant silence.

The mother is a resident Romanian intellectual.

Well, this is a big stinky situation. I have to see these every day.

Like in Ceaușescu times. This is what they do. Even now.

So what can be done now?

(My question was poetic).

Fogel Frigyes

Filmes

https://fogel.me/

————————————————————————

Dacă sunt atacat, trebuie să mă apăr cu fapte. Asta am învățat.

Asta e tot ce mi-a mai rămas. A lor este manipularea, complexul lor de inferioritate și represiunile lor.

Nu vorbesc nici în numele altor maghiari ardeleni, pentru că nu-i respect, (deși aș putea pe drept să o fac pe linie familială), dar din moment ce primesc din ce în ce mai multe lovituri psihice de la ei, când, de exemplu , mă lupt cu camerele mele în țara lor minunată, ei bine, -printre altele- de aceea s-a născut aceasta este mica reflecție de azi dimineață la marginea ultimei mele postări.

În legătură cu cota mea de ieri, iată un scurt addendum:

„Dacă (miniștrii români) folosesc ca exemplu zone administrative inexistente, ar mai fi de luat în considerare că nu doar Ținutul Secuiesc, ci și Moldova nu există pe teritoriul României, totuși steagurile Moldovei pot fi arborate nestingherite, de exemplu pe zidul castelului din Németvásár (Târgu Neamț). Toate acestea demonstrează că autoritățile române aplică un standard dublu”. Zsolt Árus, președintele Fundației Székely Figyelő (sursa: Transtelex)

Ei bine… Pe baza multor, multe experiențe personale (ardelene) ale mele (ca regizor), nici intelectualii lor nu sunt capabili de schimburi calme, bazate pe argumente și gândire critică. (Chiar ieri, un ministru slovac a atacat și a mințit din nou în presa mainstream jucând cartea maghiară)…

Isteria, mânia și disprețul sunt da, dar cunoașterea, cunoașterea lexicală și confruntarea autocritică nu există și nici nu au existat.

Una dintre experiențele mele personale este că în aceste luni (români) copiii de școală elementară din propriile instituții de învățământ – de exemplu în Cluj-Napoca – sunt speriați de profesorii lor cu minciuni că „maghiarii se pregătesc să reia Transilvania”… Copilul de 10 ani (!) mi-a spus asta când m-am adresat mamei și am întrebat cum este posibil acest lucru acum aici la Cluj, că minorii sunt certați de proprii profesori cu provocări nete într-o școală de stat, apoi răspunsul pe partea de părinte (român) era tăcerea sfidătoare.

Mama este un intelectual român rezident.

Ei bine, aceasta este o situație uriașă. Trebuie să văd astea în fiecare zi.

Ca pe vremea lui Ceaușescu. Asta fac ei. Chiar si acum.

Deci ce se poate face acum?

(Întrebarea mea a fost poetică).

Ez egy világos beszéd, már nem titkolják, (de csak kevesen hallották)…

Épp most történt, Svájcban.

Nem kell megijedni, de tudni kell róla. 

20 éve, amikor a Kulturális Kreatívok filmprojektemet elkezdtem, már erről is világosan beszéltünk, (az akkor) barátaimnak (hitt) nagyon okos (túl okos) emberekkel… (“szerencsémre” én nem vagyok olyan okos)…

Hogy mit lehet tenni?

Tudatosan átélni, nem “belealudni” és tovább-tovább a nehéz szellemi úton.

Mert ami könnyű az…

Sosem feledni, amit “ők és csuhás barátaik” messzire elkerülnek és elfeledtetnek: A Krisztus impulzust, melyről szinte mindenki hallgat, most  meg pláne.

Mert A másik, már itt van.

Fogel Frigyes

(még) szabad filmes

https://fogel.me/

Köszönet a magyar feliratért a “médiavadász” jútúb csatornának

https://vimeo.com/manage/videos/367606523

Akkor marad a “status quo”…

Az “egy őrült naplója” fészbúk oldalamtól kaptam ma:

Ráadás: nemrég beengedett engem az otthonába, ahol exclusive interjút adott életéről.

Film:

Miközben betegen fekszem, elkerekedett szemmel olvasom, ahogy egy jobbos sajtómunkás T.K. bedobta 2022 okt.19-en Fábry legújabb -a Magyar Tudományos Akadémián elhangzott- spontán felszólalását melyet ott helyben a fiataloknak címzett a showman.

 És keményen beolvasott, nevekkel. 

Fábri ki merte mondani azt, ami a mai napig(!) tilos volt néhány magyar filmről és az érinthetetlen alkotókról, a felkent szent tehenekről…

https://www.facebook.com/kristof.trombitas/videos/4533584960027343/

És Trombitás Kristóf, egy, a profin futó-futatott (jobbos) médiamunkás urak közül, az akol melegéből  “exclusive” fészbúkos megosztásán tapsikolt még nemrég az (ál)jobboldal gyáva prostijai és a naív megvezetettek is. 

Hiszen mindig kell egy jól időzített gumicsont, ahogy ezt egy kedves dévai barátom szokta mondani…

Viszont könnyű bátornak lenni mások -(Fábry)- mögé bújva, jó fésült hajjal, parfümmel meglocsolva keménykedni a jobb vagy a bal oldali média akloknak melegéből…

Én személy szerint Fábry humorát-stílusát sosem csíptem, de meg kell hagyni, hogy profi és bátor.

Viszont van itt egy már rég elfeledett 2007-es Nap-Kelte – Kereszttűz műsor részlet, ahol a három kérdező önmagát minősíti és még azóta is a kondér közelében szedegetik a zsíros falatokat. (A következmények nélküli ország)

Tanulságos videó lehetne, szintén fiataloknak…

Zárójelben megjegyzem, hogy sajnos Nemeskürty István író, aki anno a Magyar Film Intézetet (is) vezette, bizony róla szó sem esik már, szinte senki sem tudja, hogy ki is volt ő, pedig sokat tudott. Miket mesélhetne!!! Fiataloknak… 

(könyvei a polcomon).

A gyártásvezető -(ma producernek mondják)- apám mellett nőttem fel a királyi televízió vezérlőiben.

Az összes lélekgyilkost megismerhettem már Akkor.

És ezek sajnos máig velünk vannak és a sarjaik is.

A látszat -és a jól célzott hisztijeik- ellenére még mindig ők irányítanak, csak most a többnyire látszat jobbos “új” média elittel együtt…

Kéz a kézben.

A nagyérdemű pedig beszopja a pirulát…

Lehet, hogy Fábry példáját kéne követnem és bár én nem az MTA márványoszlopai közül, hanem a “biztonságosabb” erdélyi hegyek magányában pakolgatnám ki sorban mindazt, amit tudok?… 

Ebben az esetben vajon mikor találna el engemet egy eltévedt nyílvessző itt fenn? 

Mert illúzióink ne legyenek, A Hálózat él és erősebb mint valaha… 

Nem én mondom, Ők, a profik. 

Szóltak nekem nemrég, hogy “vigyázzak magamra”…

Na akkor most mi legyen? Boruljon az a bizonyos bili? Nevekkel, számokkal stb.?

“Érne” ez valamit? Ti mondjátok meg!

(Kövesd a nőt, kövesd a lóvét)…

Fogel Frigyes

szabad filmes

https://fogel.me/

A válasz prózai.

Január van és ezek a hónapok azok, amikor egy magamfajta szabadúszónak a legnehezebb. Nincs alkalmi munka, nincsenek haknik, pláne most…

Kérdeztétek néhányan, hogy is vagyok… Nos, túlélés, pár négyzetméteren.

Akik személyesen ismernek tudják, hogy nem vagyok piskótából.

Tehát a rövid válaszom ez úton, hogy ne kelljen nap mint nap üzenetekre,

e-mailekre válaszolnom a következő: 

Ha továbbra is rendszeresen inspiráló, írásos és videó blog szösszeneteket, esetenként rövidfilmeket szeretnétek kapni tőlem, akkor ennek az egyetlen módja az esetemben a közösségi finanszírozás. 

Nekem nem a “profit” kell, elég ha a költségeimnek fedezete van. 

Benzin, étel, szállás. Ez most (s)nincs. Az én lételemem az alkotás, a repülés, hiszen a vezetéknevem “fogel”, ami németül madarat jelent, enélkül lassan elsorvadok… 

Sajnos, pl. Patreon-t nem tudok használni, marad az otp számlámra a mikro adományok lehetősége. Ha ez működne, akkor továbbra is teszem a dolgom, ha nem, akkor sincs semmi baj, hiszen az igény határozza meg a létet, vagy a tudatot? Vagy…  

A legutóbbi húsz évem alatt a filmjeimért stb. nem kértem pénzt, magam teremtettem meg mindent, amire képes voltam. (Látjátok, vannak még ilyen idealista hülyék is)…

Azért a rend kedvéért egy rövid info: az utóbbi másfél hónapban (ism.) közel három milliós volt a nézettségem… (és nemcsak az Egely videóm miatt)

Az írásos szösszeneteimnek havonta rendszeresen százezer felett van az elérésük miközben a határon túli médiás kollégák, akik ott eddig cégeknek dolgoztak, a nagy részük Január egytől az utcára kerültek.

Én mindig boldog(!) freelance voltam (a mai napig), a minimális (anyagi) biztonság nélkül. 

Ők sem sírnak, én sem. 

Ők is leírták most ugyanazt, amiket én is már évek óta jelzek a felületeimen. 

Én sosem prostituálódtam, hiszen ez volt az ALKOTÓI szabadságom ára. 

Erre viszont csak kevesen képesek és ezzel sincs semmi baj. 

Viszont az nagyon fáj, hogy még azok is, akik most veszítették el az állásukat pl. Erdélyben nem ismerik fel azt, hogy bizony lenne megoldás, de azt ki kellene küzdeni… 

Együtt… 

És ehez legalább egymással fel kéne venni a kapcsolatot…

Én ezt tavaly, (ott Erdélyben) megtettem feléjük, lepasszoltak, és most az erdélyi magyar sajtóból szinte mindenki megy a levesbe…

Most is segíthetnék nekik a magam módján, ha lenne a részükről őszinte érdeklődés a megoldás irányába, hiszen jómagam, teljesen egyedül a furcsa kis létemmel több olvasót – nézőt produkálok sokszor, mint pl. a magyarországi (jobbos) sajtó egésze együtt… (A balos sajtó anno kilóra meg akart venni engem de őket elutasítottam, írtam erről párszor néhány (nekik) kényes cikket)..

Viszont, ha mi nem nevelünk ki egy tudatos, új-fiatal média fogyasztó réteget, mely megérti, hogy más-új struktúrák (is) kellenének, és esetekben direkt support, akkor maradni fog a tömegmédia mocsara és mi-én-ti eltűnünk véglegesen. Csendben.

Döntések…

Nem akartam ezt megírni, de karácsony óta kérdezgettek (hogy)létem felől és már valahogy  reagálnom kellett.

Fogel Frigyes voltam, 20 éve szabad, botcsinálta filmes, korábban egy (igencsak sikeres) csellista.

http://fogel.me/

Ha támogatni szeretnéd küldetésemet:

Számlatulajdonos: 

Fogel Frigyes

Bank neve: 

OTP Bank Nyrt.

HUF Számlaszám: 

11773425-02879420

IBAN:

HU27117734250287942000000000

SWIFT (BIC): 

OTPVHUHB

Szívből köszönöm!

Csíkszenttamási, csíkmadarasi, balánbányai, kalotaszegi nézőimnek külön szeretettel kívánok áldott ünnepeket!