-
Ha gondolkodó, független tudósok évek óta háborús veszélyre figyelmeztetnek Európában, akkor az emberek miért nem teszik fel maguknak a kérdést: mi van, ha a történelemben nem azok tévedtek a legnagyobbat, akik időben szóltak, hanem azok, akik nem hitték el, hogy van miért szólni?
Szerintetek?!
-
Két székely beszélget:
– Szerinted miért mutogatnak mindig valami új botrányt?
– Hogy ne azt kérdezd, mi változott.
– És mi változott?
– Na látod, már működik is.
A székely szerint:
A legjobb figyelemelterelés nem az, amikor hazudnak neked. Hanem amikor annyi igazságot zúdítanak rád egyszerre, hogy már egyiknek sem tudsz utánanézni.
Az öreg székely:
– A világot három dolog mozgatja.
– Mi az a három?
– Pénz, hiúság és ostobaság.
– És a titkos társaságok?
– Azok is ebből a háromból élnek.
-
Lehet, hogy újraindítom a rádiómat…Addig is, íme egy igencsak rendhagyó korábbi stúdiófelvételem 12 év távlatából:
Kovács Éva újságíróval beszélgettem besúgókról,
színházról, sajtóról, Szepes Máriáról, Waldorf-iskoláról,
közmunkáról és sok minden másról.
Screenshot -
Aktiválták.
És ezt alig veszi észre valaki.
Felismerni a folyamatot (nemcsak) éberséget igényel(ne)…
A becsületes, jó célú és jó szándékú emberekkel szemben is egyre inkább eszközzé vált az utóbbi időben a nyilvános beszédben és a közbeszédben a karaktergyilkosság.
Bővebb elméleti háttérről Bőhm Kornél “Karaktergyilkosság” című műve nyújt átfogó képet a magyarországi esetekről.
(Itt Erdélyben pedig, jártamban-keltemben, napról napra a saját bőrömön érzem az egyre erősödő sunyi nacionalizmust. Sokat mozgok, filmesként gyakorlott szemmel látom, amit látok…
Ismét „érdekes” időket élünk. Vajon meddig?)
“Karaktergyilkos kampányok kezdete:
Magyarországon a karaktergyilkosság mint tudatos politikai stratégia a rendszerváltás utáni években jelent meg, de a módszerek és az intenzitás korszakonként változott.
A kezdetek (1990–1998)
A többpártrendszer hajnalán a lejáratás még kevésbé volt professzionális, gyakran kimerült a politikai ellenfelek „múltba nézésével” (ügynökvádak).
Ügynökvádak: Az 1990-es évek elején a legismertebb karaktergyilkossági kísérletek a pártállami múlt feltárásához kapcsolódtak (pl. az Antall-kormány elleni támadások).
Személyeskedés: Az 1994-es kampányban már megjelentek a személyes alkalmasságot és életmódot támadó elemek, de ezek még elszigeteltek voltak.
A „negatív kampány” áttörése (1998–2006)
A politikai elemzők szerint az 1998-as és a 2002-es választások hoztak fordulatot, amikor a politikai marketing részévé vált a tudatos hiteltelenítés.
2002-es választások: Ekkor vált meghatározóvá a „két Magyarország” retorika és az ellenfél démonizálása. A kampány során mindkét oldal intenzíven alkalmazott személyes lejáratást (pl. Orbán Viktor és Medgyessy Péter elleni támadások).
Szakértői tervezés: Ekkor jelentek meg a háttérben a „spin doctorok” és olyan tanácsadók (mint Arthur J. Finkelstein), akiknek a stratégiája kifejezetten az ellenfél karakterének rombolására épült.
Intenzív szakasz (2010 után)
2010 után a karaktergyilkosság új szintre lépett, amit a Médiakutató elemzése és a Helsinki Bizottság is kiemel:
Állandósult kampányüzemmód: A lejáratás már nem csak a választási időszakokra korlátozódik.
Célkeresztben a civilek: A támadások már nemcsak politikusokat (pl. Vona Gábor, Hadházy Ákos), hanem civileket és szakértőket is érnek.
Központosított média: A karaktergyilkos üzenetek terjesztése összehangolt média- és trollhálózatokon keresztül történik, ami jelentősen növeli a hatékonyságukat.”
Vajon mi lesz a következő lépés?
FogelMedia
-
Jó reggelt! (Minden értelemben)
A tegnapi posztom nem az ön-temetésem bejelentése volt.
Ameddig bírom, -ahogy eddig is- közzéteszem a legújabb alkotásaimat, stb. de az “óvóbácsi” (értsd: mentsük meg a világot-Magyarországot a gonosztól, stb) beszélgessünk-ötleteljünk, plussz kreatív tanácsokat adjak cégeknek-magánszemélyeknek (jajj!) -ahogyan azt (is) kérik tőlem amióta megtörtént a legújabb zakózás-pofára esés- nos, ezeket én a profikra hagynám. (mondjuk azoknak nagy része most a NAV “celláiban” kellene csücsülniük stb. (nem fognak).
Köszönöm a sok visszajelzést (ma éjszaka is,) de ahogy egy kedves történész barátom mondta nekem múlt héten Budapesten: “Megúszni nem lehet, csak átúszni”… (Schmal Andor Ferenc)
És azok akik még most is az illúzióik rabjai – viszik és egyre gyorsabban forgatják a véres kardot, nos ők, majd ez év vége felé talán csak elcsendesülnek és találnak majd maguknak új “játékokat-önigazolásokat”… már ha lesznek még… (szellemileg) “szabad” emberek.
Én meg addig is teszem a dolgom, és mesélek… optikáimmal…
És még valami:
Azoknak, akik ismét kedvesen jeleznek nekem, a közelgő összeomlásról stb. nekik csak annyit, hogy szintén már évek óta bátorkodom csendesen jelezni, hogy nem lesz összeomlás.
Legalábbis nem úgy, ahogy ezt szépen az orrunknál fogva vetítik elénk. Ők…
Mert a székely csak nézi a világot, oszt vakarózik:
“Nem az a baj, hogy épül a börtön… hanem hogy a nép még szalagot is akar vágni hozzá.”
Hiszen A legnagyobb ravaszság nem az, mikor becsapnak… hanem mikor még okosnak is érzed magad közben… és most mindenki, de mindenki okos. (Lesz étel, lesz pia, lesz kerozin és olaj is)
És pont EZ az ész csődje!
A többiek pedig továbbra is röhögnek a markukba, ahogy ezt szokták, eonok óta, közben (ujjá)szervezik a következő előadásokat, közösségi meetingeket, kulturális “életet”,
hit-gyülekezeteket, youtube csatornák vég-nélküli elemzéseit, mennek és mennek így tovább, mintha mi sem történt volna és a nép riadtan bambul. Nem bámul már, csupán bambul.
Plussz tartja a markát.
És mostanra már az Andersen-i mesében, a kisgyerek is elfelejtette elkiáltani magát hogy:
“a király meztelen”!……….
De milyen király is?!…
fogel frigyes
-
„Kedves régi és újabb magyarországi ismerőseim – alkalmi megváltóim!
Kérlek titeket, most egy ideig ne keressetek se levéllel, se galambbal, se füstjelekkel.
Én úgy látom, hogy a porták előtt akkora lett a szeméthegy, hogy most minden gazdának a maga udvarán kell(ene) megforgatni a rőzsesöprűt.
Átgondoltam a sok levelet, amit küldtetek. Érdekes látni, hogy amit 22 éve mondogattam a filmjeimben („Kulturális Kreatívok” stb.), azt most néhányan – legalábbis ezekben a hetekben – már saját tapasztalatukból is idézik vissza nekem:
„A lustaság, a nyavalygás, a mások kritizálása: öl, butít, és mire az ember észbe kap, még nyomorba is dönti – csak addigra már konferenciát is lehet róla szervezni (vagy „választásokat”).”
Ez a vonat már elment, (magyarországi) feleim. Megmérettetünk, és most fizetni kell.
Nem elég a kocsmában, előadótermekben, kávézókban forradalmat „nyerni”, néha ki is kell menni a… komfortzónánkból… De ezt most sem látom… Sem Magyarországon, sem a határon túl. Sokan inkább – még mindig – a szotyihéj demokratikus röppályáját tanulmányozzák.
A magamfajta ripacs nem szeret megmondó ember lenni, sem manipulálni, még kanyarfúróval sem…
Én mindig drukkoltam nektek – önöknek – ott Magyarországon (is), de ez a vonat már tényleg elment.
A síneket pedig épp most szedik fel, ahogy azt láttam nemrég a kamerám optikáival is, pl. a Délvidéken… 😦
Úgyhogy most perkálni fogunk.
A vámszedőknek.
Ismét.
Csak most épp mások tartják a markukat.
Botcsinálta filmesként én most sem tudok senkit megváltani. Nem is akarok.
Tudjátok, itt fenn az erdélyi hegyekben a medve nem kér politikai elemzést, a farkas nem kommentel, a szamár pedig legalább őszintén ordít, ha baja van.
Ezért a jövőben inkább az ő nyelvüket tanulmányozom tovább.
És a körülöttem lévő emberekre koncentrálok, ill. próbálok nekik segíteni, (már ha itt a románok a következő években nem fogják kiirtani a megmaradt magyarságot, mert jönnek az aranyidők!)(AUR) Ők, nemrég a szászokat sikeresen eladták fejpénzért. Eközben most nyomják itt (még) szünet nélkül a multikulturális szöveget, addig, ameddig még sokat forgolódnak a (román) “tesók”, és egyedül maradnak. Aztán végezetül kikre fognak továbbra is ujjal mutogatni ezek, amikor a saját sarukat továbbra is másra akarják kenni?
Vannak bajok…
Mindenkinek sok erőt és kitartást a „változáshoz”!”
Egy szamár
-
Tudjátok, nálunk a székely addig beszél a szamarához, míg az emberré nem válik… vagy ő szamárrá…
Persze a szamár hűséges jószág mert ha baj van, legalább ketten állunk itt tanácstalanul… Hát így megy ez…
Egyébként meg a magamfajta szamárnak a sok ember között néha egyenesen megtiszteltetés megjelenni, hiszen a csacsi többnyire visszafogottabb, mint némelyik értelmiségi…
-
A székely azt mondja:
– Én már csak egyetlen független sajtót ismerek.
– Melyiket?
– A nyomdagépet. Az még mindenkinek egyformán csapja oda a festéket.
Avagy: “mire hangol aki függetlennek nevezi magát, ha ebből él?!”
Nos… Voltam én már a princetoni egyetemen. (is)… ahogy a mellékelt cikk egyik szereplője szintén elzarándokolt arrafelé…
A magamfajta félművelt, botcsinálta filmes mindig elkerekedett szemmel olvassa az olyan cikkeket, amikor a függetlennek mondott média helyi munkatársai összejönnek, és a közönséggel együtt megbeszélik, A Helyzetet. (!)
Mert helyzet az mindig van, viszont az arcok ugyanazok, a történet mindig ugyanaz, max. variációk egy sok ezer éves témára, de ami mindig hibádzik szerintük, az a love…
Pardon: a LÓVÉ.
Mert az valahogy sosincs. Legalábbis ezt sírják. Ők.
Aztán valahogy mindenki elbandukol a pénztelenségével a karrierje és az élete végéig… Miközben hangolják a Közt. Nem kis sikerrel…
De még az a fránya ház, kocsi, gyerek(ek) is összejön(nek).
Még a pasik is, néha pedig a csajok… Aztán a legtöbbjük egymást otthagyja…
De a közös-ülések, a misztikumba forduló pl. Neptun-sztorik (lásd mellékelt cikk), azt mindig fenn kell tartani…
És rettegni, reszketni a közös-üléseken… (pedig lehetne élvezni is… Akkor talán nem mindig ugyanaz a savanyú a… fotókat kellene látnunk a “független” sajtójukból, most épp a cikkben résztvevő közönség előtt…)
És a magamfajta csak ámul és bámul, hogy itt nem működik semmi -legalábbis az elmondásuk szerint-, miközben pedig láthatóan, megy minden olajozottan…
Csupán azokat a kis gyermekeket sajnálom, akiket szüleik visznek nap mint nap büszkén a kolozsvári Farkas utcából nyíló egyik régi, patinás magyar iskolába, ahol talán jobb emberekké válhatnak (gondolhatja talán pár szülő), mint a mai értelmiségieknek nevezett felnőtt(?) úttörők. (Már csak a piros nyakkendő hiányzik) Ott a pont.
Miközben a főcsapású hangadók (a mellékelt cikk egyes szereplői) ájulásig kitartó örömtáncot járnak a legutóbbi magyarországi fejlemények kapcsán, eközben a profin fenntartott – a genezis óta alapított – “sírjunk együtt, ment minden szar és mindenki szar körülöttünk” perpetuum mobile forgásához adagolták pl. ezzel a mellékelt cikkel és találkozóval is:
A Nagy Semmit.
De azt nagyon profin.
Mert ők az okosak. A legjobbak. A legműveltebbek. A legtoleránsabbak (gúny szmájli).
Aztán szépen hazatérnek otthonaikba, megelégedetten hátradőlnek rusztikus “spártai” (ism. gúny szmájli) foteljeikben, és már „gondolkodnak” a következő nap hasonlóan megkomponált műalkotásain, melyeket hegyes tollukal és puha nyelvükkel kiplasztikáznak mennyei intellektusukból.
De tragikus módon, az összképet nem képesek meglátni. Ahhoz hátrébb kellene lépniük, és lehet hogy a felhalmozott intellektusuk gleccserei között inkább a csúcsra kellene kapaszkodniuk, hogy felismerjék, hogy:
ŐK IS BÁBUK.
Sőt.
Ők A bábuk.
(Vagy csak kurvák).
Pont azok a szervezetek által megvezetett és kihasznált bábuk, akiket anno Udo Ulfkotte is megnevezett a könyveiben, és akit ezek a felkent írástudók a mai napig lenéznek… Pedig már nem él. Eltették láb alól…
Csakhát Udo mester annál a bizonyos nagy múltú Frankfurter Allgemeine Zeitungnál dolgozott vezető pozicióban, amelynél a mellékelt cikk szereplői sajnos sosem fognak.
De nem is kell nekik… (gúny szmájli)
Mert mint kiderült anno az RT News (azóta az EU által betiltott hírcsatorna (!)) egyik élő adásában, Udo mester felvázolta, hogy az újságírók bizony szinte kivétel nélkül meg vannak vásárolva. Így, szép magyarsággal mondom.
Főként a titkosszolgálatok által. És erről sokszor még a megvásárolt újságírók sem tudnak. Hiszen ez a titokszolgák munkájának egyik művészi ága.
Mert pénz az van.
És bizony be lehetne mutatni nyilvánosan a bankszámlákat. Évekre visszamenőleg. Ezeknek az újságíróknak is. A privátokat is. Ugye-ugye?!
(Ahogy ezt anno én is megtettem. A fedett szerveknek. Svájcban. Mert kérték tőlem. Hogy ne hagyjam abba, hogy segíthessenek nekem. (Nem tették) Aztán persze miután látták a kinyomtatott bankszámláimat és statisztikákat az oldalaimról, megnyugodtak hogy én csak egy kis lelkes hülye gyerek vagyok, “nagy” látogatottságú oldalakkal-filmekkel, de nem kell tartani tőlem, mert saját zsebből erőlködtem eddig. A sztorit szívesen elmesélem nyilvánosan is a cikkben szerepő emberek jelenlétében, ha(!) ők is elhozzák a privát és egyébb bankszámláik kinyomtatott változatát pár évre visszamenőleg. Mert amíg ez nem történik meg…)
Ilyen egyszerű ez…
És ezek (a mellékelt cikk főszereplői) hívják magukat független újságíróknak, médiamunkásoknak stb.
Jajj, gyerekek…
Fel kéne nőni…
És a feladathoz is fel kellene nőni…
Meg az a fránya tükör… tudom-tudom… túl randa a kép, ami visszabámul…
De mit is akarok én? A magamfajta szabad filmes?
Nos, csupán annyit, hogy hagyjátok már el ezt a „független” jelzőt… Ez a lemez már rég lejárt. Legyetek végre annyira tökösek, vagy a hölgyek esetében nem is tudom, hogy mit mondhatnék 😉 szóval álljatok már a sarkatokra, de ne úgy, mint a sarkon azok a szegény profik, hanem húzzátok már ki magatokat egyszer ebben a büdös életben, és nevezzétek nevén… magatokat.
Hogy kik is vagytok ti!
Mert ahogy egyszer egy barátom mondá nékem:
Frici!
Tavaly találkoztam egy igazi becsületes itteni (erdélyi) újságíróval! – mondta –…
És mi lett vele? – kérdeztem.
Előléptette a szakma…
Nézővé… – mondta a srác…
Fogel Frigyes
Utó irat: mi lenne ha végre új arcokat is lehetne már látni itt (pl.: az erdélyi média térben?) Az a gyanúm, hogy ez ügyben lenne mit tenni… Van pár ötletem…
Megcsináljuk?!
(A kérdésem nem költői)
-
12 évvel ezelőtt… Puzsér & Fogel
(Jeladó rádió-FogelMedia)
2014 február 14.
Anno többször próbáltam Magyarországra visszaköltözni.
Nem sikerült. (Óbudai paraszt vagyok).
Eközben a filmezés mellett, netrádióval is próbálkoztam.
Most 2026 van.
Üdv a Keleti-Kárpátokból.
fogel frigyes
-
Álmomban megjelent Nemeskürty István tanár úr.
Egy osztályterem ajtajában állt, épp a kabátját igazgatta, amikor is megkérdeztem,
hogy mit szól ehhez a cirkuszhoz (a választásokhoz)…
Erre ő félig felém fordulva, de már az ajtókilincsre téve a kezét, nemes
egyszerűséggel csendesen így dünnyögött: „Nem kell félni”…
És ekkor felébredtem…
Az előző 36 óra az életemből gyorsan elsuhant, miközben átvágtam Magyarország
több településén keresztül, podcast- és rövidfilmfelvételeket készítettem, és
mindenütt éreztem a furcsa vibrálást.
Van, aki történelmi fordulatot lát, van, aki a közelgő vihart, más meg már félve suttog
a polgárháború lehetőségéről egy kávé mellett.
Az ember lassan úgy érzi magát, mintha egy film díszletei között bolyongana, csak itt
senki nem mutatja meg előre a forgatókönyvet.
A rohanás közben volt egy inspiráló, de egyben megrázó találkozóm is az Angelika
kávéházban különleges emberekkel, akik legnagyobb meglepetésemre most
kivételesen eljöttek maguktól, sőt áldozatokat is hoztak, -értem ezen hogy- pl. Voltak
olyanok, akik a repülőtérről estek be nagy szeretettel, kicsit késve megérkezve a
patinás falak közé, de voltak olyanok is, akik csak tegnap olvasták vagy látták, amiket
megosztok a neten már 22 éve, és ennek hatására eljöttek…
És ott is láttam a pressziót… Könnyes tekintetek, mosolygós arcok, és a beszélgetés
közben voltak, akik elsírták magukat…
Sok mindent láttam az életemben, de most dermedten figyeltem honfitársaimat.
Aztán másnap ismét bebizonyosodott, hogy az ország tele van különös figurákkal 😉
okos és meleg szívű emberekkel is…
Amikor meghívnak valahová, akkor igyekszem elmenni, még akkor is, hogyha az
oroszlán barlangjába kell belépnem…
Így történt, hogy a háromnapos rohanás közben egy ismert videós-bloggernél (is)
jártam – meghívott ebédre –, akit én korábban nem ismertem, de kíváncsian léptem
be hajlékába…
Beszélt ő a világról, politikáról, kultúráról, történelemről, én meg néha próbáltam
közbeszúrni egy-egy mondatot, mint tyúk a mennydörgésbe. 🙂
Egy biztos: érdekes figura. Olyan ember, akiről a székely azt mondaná:
nem tudom még, merre húz a lelke… de az biztos, hogy van neki.
Én most egyelőre még csak figyelek az „új” (?) helyzetben. Mert a magamfajta sem ül
rá rögtön a frissen faragott székre, előbb megnézi, kibírja-e.
De!…Valami nem stimmel…
Figyelek, és nem látom a tisztán látókat és a tisztán hallókat.
Csupán az önigazolókat…
Azokat, akik mint porszemek a homokórában, amelyet épp megfordítottak, és most
csak fentről lefelé peregnek azok, akik előbb még lent voltak.
Az óra, az üveg, a homokszemek pedig mind ugyanazok…
És a szöveg – a nyelvek pedig hegyesen, kikenve-kifenve, vég nélkül pörögnek…
…
Volt itt Erdélyben egy Ember…
Anno egy idézete már megrázott engem, amikor rám talált vesszőfutásaim alatt,
aztán nemrég a kemény borítású könyvét is sikerült megszereznem…
Az illető – a szakértők elmondása szerint – a maga körében-idejében is „különc volt”,
nem értették a kortársai, nem barátkozott a sajátjaival, de alkotott. Teremtett.
Szinte már reneszánsz ember volt, egyszóval: Művész. És a leggazdagabbak egyike…
Gyanítom, hogy SzívEmber volt.
Az ilyenek – a látszat ellenére – még ma is csak annyian vannak, mint a fehér hollók…
Nos… Mivelhogy kérdezték – nem is kevesen –, én továbbra is jövök, ha hívnak,
segítek, amit tudok, filmezek-fotózok, ha van kit és mit, meg ihlet is, de a parttalan
szómenéseknek már nem akarok és tudok „megfelelni”…
Mert ha az ember már legalább egyszer az életében egy asztalhoz ült az ördöggel,
akkor pontosan megtanulta már, hogy a beszéd egy kétélű fegyver.
Mindent lehet bizonyítani, és annak az ellenkezőjét is…
De akkor hol is van az Igazság?
Mert a(z) (I)gazság az mindig itt van… Csak nem ismerjük fel.
És az Ármányt – Mephistopheles-t sem.
(Folyt. Köv. Lejebb. A lényeg)
fogel frigyes
szabad filmes
„…Vala a Király palotaházában nagy bőség és lakomázás, tánczolás és sok boroknak ivása. És ki-ki dicséré az maga aranyból, ezüstből, rézből, kőből, fából vagy agyagból
csinált isteneit, és csúfolák egymást, vagy veszekedének miattok.Ugyanazon órában az palotaház falának oldalán megjelenének tüzes emberi kéznek
ujjai, és kezdének írni tűzbetűkkel a falnak kövére. Lassan rótták az írás betűit,
míglen ott ragyoga ama szó: „Megszámláltattál…” De az írást nem látá meg senki,
mert hogy ittasok valának a bortól és a haragtól, és vitázának az maguk aranyból,
ezüstből, rézből, kőből, fából vagy agyagból való isteneiknek miatta…”
Gróf Bánffy Miklós
(Az Erdélyi történet, Bánffy Miklós magyar író háromrészes, 1934-től 1940-ig
megjelent regénye. A trilógia a magyar nemesség erkölcsi hanyatlásáról és
elvesztéséről szól, az első világháború kitörését megelőző tíz évben.)
-
Feliratkozás
Feliratkozva
Already have a WordPress.com account? Log in now.
Egy őrült naplója 