Egy őrült naplója

Íme a (2023-as) második videó blogom, Erdélyből, kicsit másképp…

(A mobilomat nem tudták elvenni… A profi kamerák pedig mostantól maradnak a pincében)… Ti kértétek, úgyhogy folytatom!…

fogel frigyes

(még) szabad filmes

https://fogel.me/

“A költőkkel ugyanaz a helyzet, mint a hősökkel és minden erős vagy szép, emelkedett lelkületű, nem hétköznapi alakkal és törekvéssel: a múltban csodálatosak, az összes tankönyv dicséri őket, a jelenben és a valóságban azonban gyűlölik őket, és a tanítókat feltehetően épp azért alkalmazzák és képezték ki, hogy lehetőleg megakadályozzák a remek, szabad emberek felnövekedését és a pompás, nagy tetteket”.

(Rövid életrajz, 1921-1924)

Még néhány nap és most az Erdélyben forgatott videó blogjaim legújabb részei a vágó asztalra kerülnek majd utána elindul a kis sorozat… 

Addig is néhány kiragadott gondolat életem egyik nagy szellemi barátjától, inspirátorától Emil Sinclair-től, aki egy irodalmi Nobel-díjas német-svájci író, költő és festő, az újromantika kimagasló képviselője. 

A 20. század művelődéstörténetének egyik legnagyobb hatású alakja…

Ja, bocs, az írói álnevét használtam… 

Ő igazából Hermann Hesse, a Sziddhárta… 

Mi meg az utolsó pusztai farkasok…

(Fotó: ismét Bálint Tibor író özvegyénél, Júliánál, a kolozsvári fellegvárban)

fogel frigyes

szabad filmes

https://fogel.me/

“Hajlunk rá, hogy az úgynevezett lángelmék életútját szemlélve arra a megnyugtató  következtetésre jussunk, hogy lám, az igazán erősek és tehetségesek végül mégiscsak megtalálták saját útjukat, és megalkották művüket. Ez azonban gyáva vigasz és hazugság; sok ilyen híresség óriási teljesítménye ellenére soha nem érte el igazából azt, ami születésétől fogva és hivatását tekintve benne rejlett, és sok tehetséges ember soha nem lépett az őt megillető útra, sok életpálya kettétörött, és ért nyomorúságos véget”.

(Sváb életrajz, második változat -részlet, 1934)

Balánbányán filmezek (Erdély)

“Nem mondom, ó kegyes és hívő lelkek, hogy ne bocsássatok meg ellenségeiteknek. Azt szeretném, ha egyszer, kivételesen, barátaitoknak is meg tudnátok bocsátani”.

Frigyes Karinthy

“A szeretetnek nincs oka. Csak úgy van. És ha valóban van, kifogyhatatlan. Aki megérzi magában ezt az erőt, az szerény lesz. Van ereje felülemelkedni a veszteségeken. E szerénység növeli az önbizalmát, és akinek van önbizalma, az nyugodt. Egyre többet képes belátni, átlátni és meglátni. Felfogni az összefüggéseket, beleélni magát a másik helyzetébe. Tehát, könnyebb szeretnie. Megengedni magának a mindent megbocsátás őrült luxusát”. K.M.

Úton (Erdélyben), folyamatosan filmezek, fantasztikus emberek,  nemsokára jön a következő videó blogom 🙂

fogel frigyes

szabad filmes

https://fogel.me/

Az új (telefonos) videó blogom! Közkívánatra… 

Sokan kértétek, hogy ismét vloggoljak…

Íme egy munkaszüneti napom, Erdélyből…

fogel frigyes

szabad filmes

…a hátizsákomból kivettem egy könyvet melyet épp a “zokogó majomtól” kaptam és néhány gondolaton megakadt a szemem… gondoltam megosztom veletek… 

(fogel frigyes, szabad filmes)

“Az ember, amíg igazságos úton halad, addig bátran mehet minden veszedelemmel szemben. De mihelyt a ravaszsággal, az elfogultsággal, az egyéni becsvággyal akarja magát előbbre helyezni másoknál: előbb-utóbb elbukik”.

“Az ember, amíg él, egyre csak azon igyekszik, hogy valami maradandót csináljon azok számára, akik a nyomába jönnek. Arra nem is gondol, hogy akik jönnek, azok mindent másképp látnak majd, és mindent átalakítanak, az egész életét átalakítják, és átköltöztetik a maguk új látóköre és egyénisége szerint, és tulajdonképpen szinte feleslegessé válik az, amit az ember a jövendő számára csinált, gondolt, tervezett”.

“A magyarnak idegenben a legnagyobb ellensége mindig a magyar.”

“Ha őseink is elszaladtak volna, valahányszor nehéz idők jöttek, ma üres lenne ez az ország”.

“Az igazságot, a békét és a megértést mindig csak azok keresik a földön, akiket legyőztek és eltapostak.”

“Nem érdekel senkit az igazság. Sem az emberi jogok. Mindenkit csak a maga igazsága és a maga jogai érdekelnek. A többi, az mind csak üres jelszó”.

“Minden baj ebből származik közöttünk ezen a földön, hogy nem értjük meg egymás szavát.”

“Szabad nép voltunk, senkitől sem függő, nagy, erős nemzet. Talán többet nem leszünk azok soha. De úgy végeztük, ahogy illik, ahogy kell: csatával végeztük, szép csatával”.

Wass Albert

Ma ünnep nap van nekem, ugyanis erdélyi fiatalok (maguktól) megkerestek, segítséget kértek (média ügyekben) plussz volt egy olyan fiatal is, aki  egy korábbi filmem felhasználásához kért engedélyt. (Ez még az elku…ult profi világban is igencsak ritka)…

Végre látható, hogy egyre több fiatal is követi -(csendesen)- a munkáimat, és talán most végre jó nyomon járok… Lehet, hogy hamarosan ismét médiatáborokat -is- szervezhetek az elcsatolt területeken és egyre többen fognak eljönni, hogy profi, organikusan szerveződő kis médiák felépülhessenek, szabadon, nem pályázati pénzek által gúzsba kötve (!) és végre beindulhat valami. Alulról…

Node vissza a jéghideg (hargitai) szeles valóságba…

Miközben ismét járom Erdély bugyrait, a háttérből jóakaróim néhanapján összekapcsolnak engem az erdélyi értelmiség krémjével (is) és megkérnek arra, hogy keressem fel őket, (az ajánlott személyeket), “mert nem fogom megbánni”…

Így aztán ezt szívesen meg is teszem nekik, és a legfrissebb találkozásaim alkalmával bizony sokszor még a szám is tátva marad, hogy a Sors szövedékei milyen cizelláltan finom felépítésűek és kuszaságuk ellenére is mily tökéletesen megkomponáltak a magasabb lét erői által, mely remekművet az emberi értelem a hétköznapi vakságában csak néha sejthet meg… (Pl. személyes találkozások –  beszélgetések alkalmával)…

Viszont szinte mindig van egy pont, amikor a találkozás furcsa irányt szokott venni, amikor is a szemembe mondják, hogy én “ezeket” a dolgokat nem érthetem, mert nem éltem le velük, itt a slamasztikában évtizedeket, és fogalmam sem lehet arról, hogy hogyan gondolkodnak ők, az itteniek, és ezért sem értenek meg itt engem, és ezért van személyem felé a bizalmatlanságuk ill. a filmes projektjeim kapcsán a gyakori elutasító magatartás. -(az elején, mert persze amikor már látják a kész művet akkor már megy a nyalakodás)- ugyanis én a pesti izé vagyok itt a székelyeknek és a többi “szenvedőknek” tehát nem értenek engem. (!)…

Ilyenkor legtöbbször nyelek egy nagyot és hagyom, hogy a beszélgetés továbbra is megtalálja a saját medrét, de volt már olyan is, amikor egy mély lélegzetvétel után csendesen megjegyzem a velem szemben ülő illető(knek), hogy oké, az igaz hogy Budapesten születtem, és Budán nevelkedtem, de gyermekkoromban rendszeresen vittek a szüleim “haza”, a legvadabb csau diktatúrában, mert ők Vásárhelyiek voltak, dédszüleim pl. az egyik legkeményebb zugában éltek a Gyímeseknek, aztán az apám tesója a kolozsvári magyar opera szólistája volt, és így tovább…

Ilyenkor általában a velem szemben ülők nyelnek egy nagyot és vesznek egy nagy lélegzetet.

Majd jelzem feléjük, hogy oké, elfogadom a “gyüttment” státuszt, meg hogy én nem érthetem meg az életüket, de akkor vajon miért kapok privátban a mai napig az itteniektől (Erdélyiektől) olyan gondolatokat melyek a személyes beszélgetések alkalmával egyszer sem kerülnek kimondásra?!

És ismét csak azt a gittet rágják az orcám előtt, hogy én nem tudok a nyelvükön szólni, és hogy engem nem lehet megérteni…

Erre mondja a spanyol, hogy “que se joda”!!!!!!!!!

Úgyhogy akkor most válogatok nektek feleim, pár kiragadott mondatot, melyeket az itteniek, vagy a már elszármazottak gondolnak és osztanak meg velem néhanapján egy “gyüttment pesti, simakezű, szépszemű  bolondal” sicc, őket idéztem, az ittenieket….

Tehát: íme, így írtok Ti! 

Magatokról, magatoknak. 

Ehez most nem kellek én, de legalább ez is kimegy az éterbe. 

Kellemes beszélgetést – tükörbenézést kíván Nektek, egy gyüttment budai filmes…

Utó irat: hogy is mondta anno Márai? “Budán lakni világnézet”… (mert a megrögzött budai polgár, aki nem tudja elviselni, hogy minden, amit ő értéknek gondol, lassan eltűnik a világból)…

fogel frigyes

szabad filmes

https://fogel.me/

_____________________________________

“Úgy van beállítva a magyarkodás, hogy oda nem fér semmi változás. Van egy diktált kurzus, és amíg lóg a kokárda és nedvesednek a szemek a himnuszra, addig senki nem fog semmit cselekedni. Szentségtörésnek hiszik a változtatás gondolatát. Soha egyetlen szekta sem fogja belátni, hogy nemcsak hogy téved, de egyenesen bűnözik is azzal, hogy tévtanokra erőlteti a híveket. A fiatalok nem tudják, nekik 30 éve ez van beetetve. Kevés vagyok én vagy más, hogy ezekről lerántsuk a leplet. Legfeljebb bolondoknak néznek. akik felettébb többet káromkodnak mint azt a hiszekegy nyomdafestéke kibírná. Mióta az internet létrejött és az első Kolozsvári internetes kávézó, én már kerestem a változás magvait. Akkoriban volt a disputa fórum, minden magyarul írni-olvasni tudó magamfajta hosszakat vitáztunk, akkor úgy tűnt, hogy van helye, igénye a változtatásnak, és talán volnának hajlandók is cselekedni, de aztán persze semmiből nem lett semmi, csak a nagy érvek, hogy miért nem kell, miért nem lehet, stb. A mai időkhöz viszonyítva, azok a disputás évek szépek voltak. Ma nincs semmiféle vita erről. Ma nem is tudja senki, hogy hahó, változtatni kéne. Ehhez az igénytelenséghez sajnos nem elég pár volt kommunista, vagy pár zsidó, vagy ahogy te mondod oláh, mert itt egy valamiféle magbeli deformáció van. Egy olyan hatalmas képmutatásban él a magyarság, hogy egyenesen nincs helye a valódinak. Itt nem Bocskai gúnyákat kéne lobogtatni, hanem konkrétan magyar pénzt kell csinálni. Nem politikai számlákat fizetni kamu összejövetelekért, hanem hamujából kellene felépíteni a magyar nemzetgazdaságot, és azt hol máshol kellene elkezdeni, mint alulról? Azért alulról, mert fenn már minden ki van örökre parcellázva. De én mondom, írom, én hallgatom és olvasom. Nézem, hogy ma van a népviselet napja. És gyerekeket ügyesen kiöltöztetnek népi utánzatú cuccokba. Mi megy át ezzel? íme ez a magyarság. Mert aztán a bankkártyára a pénz úgyis máshonnan jön. A munkahely úgyis másról szól. A termelés is másnak megy. A haszon is. Az iskolában, ……………. a Brassai Sámuel Líceumban ez állt a tábla felett: “dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen,

úgy érdemes.” ………………., amikor utána kerestem, hogy is van ez az idézet, és íme mire jöttem rá: 

“Ne légy szeles.

Bár a munkádon más keres –

dolgozni csak pontosan, szépen,

ahogy a csillag megy az égen,

ugy érdemes.” 

Érted? Azt a kis lényegi eltérést kihagyták. Na, most is csak ennyi a differencia a magyarnak illetve magyarnak lenni közt. De amíg mindenki büszkén ünnepel, míg lassan és biztosan hordják ki alólunk a világot, és nem látják… szinte azt kell mondanom, megérdemeljük. De látom én is, látod te is, hogy azért van ez, mert nyugodtan ülnek a babérjaikon, nem hiszik, hogy a baj a torkunknak van szegezve. És nem tudom, mi kéne nemcsak az ébredéshez, hanem a cselekvéshez sem. Én már kimerítettem ami a saját kútfőmből és zsebemből adni tudtam. Bár mindketten más más irányból közelítjük meg a témát, de úgy érzem, a lényeg ugyanaz”.

———————————-

“Hát igen, a mai emberiségnek az egyik legnagyobb problémája az, hogy folyton hazudik ÖNMAGÁNAK. Az irónia az, hogy ezt tudják és ennek ellenére teszik, így érzik jól magukat (a posványban), ha pedig tükröt tartasz nekik, akkor képesek egy kanál vízben megfojtani. Csak addig vagy jó nekik, amíg kiszolgálod a rigolyáikat, hazugságaikat. És az a szomorú, hogy mindez igaz az egész “civilizált” világra, nemzetiségtől függetlenül.

Otthon, Erdélyben, Romániában “bozgorok” voltunk, átjöttünk Magyarországra “románok”lettünk és a saját nemzettársaim, a MAGYAROK leginkább azért haragszanak ránk, mert kemény munkával folyamatosan haladunk előre, miközben folyamatosan arra törekednek minden módon, hogy hatalomra tegyenek szert, amivel másokat elnyomhatnak, meglophatnak, megalázhatnak.

Románok!?!? Jobb nem beszélni róluk, kutyából nem lesz szalonna!”

——————————-

“….sokat gondolkodtam, hogy minek a sok odamondás, elemzés meg kutakodás, ha nincs semmiféle aktivizmusom ezen a téren?

Sokáig követtem Sabin Gherman tévés műsorait, aztán a jutub csatornáját, de azt vettem észre, hogy ő is csak beszél, odamond, de nem aktivizál. Ő talán alappillére annak a Transzilvanista mozgalomnak, de eléggé szőnyeg alatt van a neve.

Ebben a legújabb videóban is jól beszél: …… kár, hogy Pesten nem figyelik mit mond, nagyjából azt mondja, hogy a székelyek is csak menetelnek, kérnek, de nincs semmiféle projekt. Itt felhozza azt, hogy a románok hiába pattognak, európai joguk van az adminisztrációs autonómiára. Persze ő ezt sokkal bővebben és színesebben mondja el. Azért csodálkozom, hogy videóit senki nem fordítja magyarra. Tanulságos dolgokat mond, noha ő is elfogult.

De most szerintem abban a fázisban vagyunk, amikor nemigen van miben válogatni. Valahogy úgy vagyunk, mint a csóró, aki egy régi kölcsönt újjal fizet ki. Marad a remény, hogy majd egyszer felszabadul. De addig is élni kell valahogy.

Én azt rég tudom, hogy nem fog áttörést megélni a magunkfajta, ha nem aktivizálunk valamilyen formáció oldalán. De kinek az oldalán? Na ez a kérdés. Mert eddig egyik politikai párt sem fogott meg engem. Jó pár évvel ezelőtt amikor Sabin Ghermant napi szinten követtem, mind írtam neki a facebookon, hogy terveket kell papírra vetni, hogy az ember lássa mire aktivizál. Le se szart. Pár szolgakommentelője legecirománozott, vagy gecimagyarozott. Azóta sok év eltelt, és lám nem mer ő sem tovább lépni az entertainment szintjéről. Mondogat, nézegetik, lájkolgatják, de semmi egzekúció, azaz cselekvés.

Ezért vagy te is meg én is tanácstalan, mert nincs hátterünk.

Én semmint a keselyük mellé álljak, a Bö……ék, az R…..sz, a fid…….sek mellé, vagy bármilyen baloldalhoz, inkább…..”

——————————————-

“Az a baj, hogy amikor az értelmiségi például írószövetséget alkot, akkor azzal konkrétan szembe fordul a szabad alkotókkal. És látjuk, hogy mire jók az írószövetségek, hogy ott hivatalos fizetéslistára tehetik a seggnyalókat, a mindenkori rendszer szolgákat”.

———————————————

“….hányinger, ahogy ismerőseim düllesztették melleiken a kokárdát… de egy magyar koncertre csak úgy mennek, ha ingyenes. Ha fizetni kell egy sör árát, nem mennek el, ha maga Ákos őszentsége is jönne”…

——————————————

 Mint írtam, ma csak kétféleképpen lehet bármit elérni, vagy a fi……..sz oldalán militálsz, vagy a baloldalon. Középút nincs. Ezt már Demjén is elénekelte a V Motor Rockban. Látom most díjat kapott és igyekezett hitet vallani a fi………sz mellett. Én ilyenkor kiábrándulok. Szóval ennyi az úgynevezett objektivizmusról, világpolgárságról, kozmikus szeretetekről.

Ma délután elszenderültem a Házsongárdi temető egyik padján, node, még nem véglegesen… 

Mellettem a hátizsákomban a kameráim szintén velem pihentek, újrazsírozva a következő kalandokra készen, miközben tőlem pár méterre Brassai Sámuel, utolsó erdélyi polihisztorunk hatalmas szobra nézett le rám, egykedvűen figyelve, ahogyan “kilépek a testemből”…

“Ezüstszálamba kapaszkodva”, egyszer csak azon kaptam magam, hogy három galamb pihen felettem egy olyan, igazán románosan összeeszkábált póznán és eközben lassan felém fordítják kis fejüket, majd egymás után megszólalnak…

Az egyikük románul mondott valamit először -amit nem értettem-, a másik egy régi, szép veretes németséggel búgott, aztán a harmadik pedig magyarul nyomta a verbális szürrealizmusát…

-“Na te Vogel”, -kezdte az egyik galamb-, (a vezetéknevem madár németül, csak “F” betűvel írva, mert anno, állítólag a papunk kissé illuminált állapotban jegyezte be az őseim nevét abba a bizonyos nagy könyvbe, valahol messze a Gyímesekben)…

-“Mit keresel ismét itt nálunk? -folytatta a fehér galamb- “Nem volt elég a zuhanórepüléseidből itt az őseid földjén az utóbbi 3 évben, te, kis budai pech-Vogel?!”

Ekkor nyeltem egyet és moccani sem bírtam…

A válasz(om) nélküli nagy csendben, az előbb még románul hozzám “szóló” másik galamb ismét felém tekerte a kis fejét és egy fenséges mozdulattal letojt engem. Pont a fejem tetején…

Nyögni sem tudtam meglepetésemben. (Most így támadnak a románok? -cikázott át az agyamon, miközben rázott belülről a röhögés)…

Ekkor a németül “beszélő” társuk felvihogott – és úgy galamb módra- a már 150 éve kihalt szász dialektusban odavetette felém: “Was kan man machen Fritzi”? 

(Mit lehet tenni Frici)?

Erre már viszont megdermedtem meglepetésemben… 

(Álmodom?! Ébren vagyok?!)

És ekkor ismét lazán felém tekerte a harmadik galamb a fejét -a magyarul tudó- és  lesajnálóan közölte velem: “Na vedd a kamerádat haver, hisz te is tudsz röpülni, csak úgy látszik azt is elfelejtettél…

Miközben próbáltam analizálni a szinte már Salvador Dalí-s szitut, ekkor hirtelen valami telefoncsörgést hallottam és távolról egy határozott, erős hang szólalt meg, mélyen, lassan, tagoltan:

• Kékmadár! 

• Most már jól ismered azokat, akik nem Isten igazságát keresik, hanem a maguk galád önzését szolgálva megbújnak a neve mögé. (Honnan is ismerem ezeket a szavakat?! Töprengtem eközben)… Majd az erős hang, nem tágított:

• Folytasd az utadat, menj tovább, mert ahova most bekopogtatsz megtalálod az Erőt, amit ismét képes leszel felmutatni, amire most nagy szüksége vagyon mindazoknak, akik hamarosan megtanulnak látni, de nemcsak a szemükkel, hanem a szívükkel és a szellemükkel…

Ekkor, egyszer csak valami ütésfélét éreztem és amikor kinyitottam a szemem, -még kábán, homályosan látva-, megakadt a tekintetem három, szép nagy fehér szelíd galambon, akik épp felettem trónoltak a póznán, igencsak sejtelmesen.

Lassan kihúztam a zsebemből a telefonomat és sikerült elkapnom a pillanatot…

Aztán miközben eltűnődve sétáltam ki a temetőből, eszembe jutott, hogy a magyar néphit szerint az égen köröző galambok a halálra figyelmeztethetnek, ráadásul a bányászok számára is rosszat jelentett a látványuk… És ekkor az is beugrott, hogy a szelíd galamb a keresztényeknél a Szentlélek jelképe is…

Ismét csuklott egyet a telefonom és kivéve a zsebemből a meglepetéstől földbe gyökerezett a lábam:

Három meghívást mutatott a rideg képernyő valósága, olyan emberektől, akikhez már régóta szerettem volna eljutni, itt “mély Erdélyben’ a magyarlakta területeken, de valahogy eddig még nem volt bátorságom ezt megtenni, hozzájuk elmenni…

Ahogy tovább lépkedtem kamerás hátizsákommal a kolozsvári csípős tavaszi estén, még mindig a fülemben visszhangzott az a bizonyos erős hang:

“Lesznek, akik hamarosan megtanulnak látni, szívükkel, szellemükkel”…

Holnap tovább megyek. 

Befelé…

fogel frigyes

szabad filmes  

https://fogel.me/