FogelMedia

  • A Druszám mondotta:

    A Druszám mondotta:

    “A túlságosan nagy erőkülönbségek közt nem lehet szó győzelemről. Az oroszlán nem bír a szúnyoggal.”

    Mert ugye:

    “Csak a gyávák gyűlölnek, sose gyűlöl a bátor.”

    Frici (a Karinthy)

    (Egy szép film alkotás róluk: Frici & Aranka)

    Nyugi! Megérkeztem… jön a Szembe Nézés!!!

    Múúú 😉

    fogel frici

    (A kamera tologató)

  • Vastaps

    Vastaps

    (jelentése):

    “Színházban vmely felvonás után olyan, hosszan tartó és követelő taps, amely az ügyelőt arra készteti, hogy a vasfüggönyt felhúzassa vagy a rajta levő kis ajtót kinyittassa, s a színészeket vagy a darab szerzőjét a közönség elé engedje.”

    Miután a tegnapi szösszenetem kiverte a biztositékot sok embernél, gondoltam hogy ismét inspirálom őket ma egy kis aktualitással, demokrácia, tolerancia, elfogadás és kritikus gondolkodás jeligére, ha ezek már sajnálatos módon nyomokban sem léteznek a dobozos sörök megváltójának és egyébb (szelleminek képzelt) szektáriánus hívők “közösségeiben”…

    Semmi baj, hamarosan a természtes kiválasztódás elve fog működni ismét, mint oly sokszor, ahogy nem is olyan rég azt Mária néni a Vörös Oroszlán művében átadta a nagyérdeműnek…

    Addig pedig lehet bizniszelni az ármánnyal, okádni egymásra, elítélni egymást, 

    én meg csendesen figyelem, ahogy a Kilkor nevetve felfalja a sok hamis hangú teremtőjét…

    Maradva tisztelettel: 

    egy kamerás hobó…

     

    ________________

    Gyerekkoromban színészóriások között -is- nőhettem fel az akkori királyi MTV 

    (volt tőzsde palota) stúdióvezérlőiben mászkálva vagy a vágószobák félhomályában figyelve a celuloidokat csattogva nyiszáló éles pengéket az editor művészek ujjai alatt vagy az alagsori katakombákban egyedül rohangálva a késői esték alatt rácsodálkozva azokra a nagy nevekre – színész zsenikre, akik épp ott aludtak (!) a kupola alatti fali mélyedésekben, így várva a soron következő studió felvételeket, mert ilyen gyötrelmes volt anno a beosztásuk… 

    (Apám gyártásvezető volt akkor, a művelődési főszerken, ma producernek híjják őket…)

    Szóval, azóta is érteni vélem, és átérzem A Színészek kemény életét, (nem a ripacsokét) minden nyomorúságukkal és a pillanatnyi de a pillanat káprázatában már el is illanó “megvilágosító” exsztázisukat a szellemi világgal való kegyelmi érintkezésük egy-egy rövid pillanatait ebből a furcsa szürke létből…  

    Szeretem őket…

    Ugyanígy szerettem a többieket is, Csoórit, Sütőt, Kincsest, de még Csengeyt, Csurkát, Antallt is stb. akik közvetlenül vagy közvetve végig kisérték a magánéletem legfontosabb éveit… (És hány ócska szekusal és egyébb téglákkal voltak Ők (is) körbevéve)… 

    (Apámnak ehez jó szeme volt)

    Történt ami történt és a magamfajták, akik anno “csak” szemlélődők voltak abban a kavalkádban, nem álltak az egyik húsos fazék köré sem. Pedig hosszú és meghökkentően színes volt, A Sor.

    Aztán most is csendesen figyelem, ahogy sokan a meghasonlottak közül, akik még itt vannak, hogyan vagdalkoznak és veszik fel a stekszet… Most már csak ripacsok, egyházi dísz-zsokék, stb. (mint pl. itt Erdélyben is…)

    Szóval, van itt egy válaszlevél amit most megosztok a rend kedvéért…

    A Rend miatt. 

    Hogy végre a stigmatizáció és gonoszkodás után (ahogy ez a komolyzenei szakmában is vég nélkül folyik a mai napig) a másik fél is meghallgattassék… 

    Mert fura mód, a másik fél soha sem kap akkora média lehetőséget-felületet, mint a mai napig futtatott meghasonlott társaink.

    Aztán persze majd mindenki ballag tovább a saját kis igaz(olt-a-t-ott) valóságában…

    Ahogy én is most sok év után elballagtam az írók boltja mellett nemrég, és hosszú évtizedek után beléptem először, kíváncsiságból a régi ajtón, mert 11 éves fejjel amikor átellenben a ZAK lépcsőit kezdtem koptatni mint egy kis taknyos csellista suhanc, sokszor nézegettem a polcokat a patináns falak között. 

    Akkor még ártatlanul, még őszinte örömmel…

    Kis tétovázás után -én marha- pár hete beléptem ezen könyvesbolt falai közé és rögtön megakadt a szemem egy hatalmas tablón ezzel a kiírással:

    “Szellemi védnökeink” “címmel”…

    A MIEINK!!! (Az övéké) gondoltam keserűen. Most már kitették, mert most már mindegy. 

    A rombolást már elkövették… A gond, csak az, hogy még ma sem fogják fel sokan, hogy mi történt, és hogy mi történik. Most.

    Manapság már pofátlanul bátrak. (Jobban mondva a gondosan itthagyott aktuális helytartóik…)

    Hát igen… Olyan nevek és fotók, melyek sokmindent megmagyarázhatnak az avatott szemeknek… Ugyanis akkor a 70-es évek végén, a 80-as évek elején ezek még nem ott voltak…

    Árpi bával az élen… 

    A cosa nostra. 

    Sok-sok embert tettek tönkre.

    Ahogy most a Cserhalmi és a többiek agymenése is csak olaj a tűzre… 

    Dehát lassan minden kiderül(ne), ha a másik félnek is egyenlő esélye – mert bárki bármit is mond, bizony nincs. Át lehet(ne) gondolni az okokat… De az mélyre vezetne és a szembenézés a művészberkekben max vad hisztériába csapna át. Ahogy mindig.

    Miért is?!

    Vidnyánszky most nyilvánosságra hozott válaszleveléből sokminden kiderül…

    Mert hogyan is szól az a bizonyos kellemetlen mondás?!

    “A művet nézd. Ne a művészt”

    Fogel Frigyes

    szabad “filmes”

    ________________________

    „Kedves Gyuri!

    Amikor a Csokonai Színház igazgatójaként leszerződtettelek téged Debrecenbe, őszintén büszke voltam erre, mert azt gondoltam, hogy veled a színház művészi élete gazdagodik. A szakmai mellett hamar kialakult közöttünk egy emberi kapcsolat is: a Budapestre tartó hosszú útjainkon folytatott beszélgetéseinkből, eszmecseréinkből arra következtettem, hogy nemcsak azért jöttél Debrecenbe, mert a budapesti színházi helyzetet nem tartod kifejezetten jónak, hanem amiatt is, mert fontos volt neked az a szellemi-művészi munka, amit mi Debrecenben képviselünk. Sok mindenben egyet tudtunk érteni. Később azért kértelek fel, hogy vezess osztályt a Kaposvári Egyetemen, mert úgy gondoltam, hogy az a tudás, ami benned van, feltétlenül átadandó, és sokat tettem azért, hogy ez a tudás találkozzon az új nemzedékkel. Az akkori elmondásod, a velem megosztott gondolataid alapján azt éreztem, hogy nem sokszor kaptál ilyen lehetőséget se a Színház- és Filmművészeti Egyetemtől, se Kaposvárról. Amikor a betegséged miatt megváltozott a helyzet, a teljes kaposvári osztályodat – köztük Szász Julit is – áthoztam a Nemzeti Színházba. Próbáltam a legjobb feltételeket biztosítani a számukra. Visszatérésedkor örömmel fogadtalak a pesti Nemzeti Színházban: máig sajnálom, hogy az Úri murit a betegséged miatt sajnos csak az első felvonás végéig tudtuk elpróbálni.

    Még a jelen helyzetben is elevenen élnek bennem a hosszú beszélgetéseink, amiket Budapestre menet folytattunk: rendszerváltásról, színházi szakmáról, magyar történelemről, Latinovits Zoltánról, Bódy Gáborról. Egy életen át fogom hordozni az emléküket, hiszen nagyon őszintén nyilatkoztál meg a politikai helyzetről, szakmáról, történelemről: nem volna korrekt, ha idézném. Talán egyetlen fülsértő, disszonáns mondat szól ki ezekből a beszélgetésekből, amelyet sajnos máig a te hangodon hallok, amikor is az egyik jeles nemzetis kollégánk kapcsán kijelentetted: színésztől karakteres kiállást ne várj, tőlem se! – ez már akkor megütött, és azóta is él bennem.

    Az elmúlt időszakban többször nyilatkoztál rólam meglehetősen rosszindulatúan (és tényszerűen, tendenciózusan hamisan). Nem tudom, mi táplálja a gyűlöletedet, ez a te dolgod. Gyakran élsz azzal, hogy engem idézel, nekem tulajdonítasz mondatokat, valóságtartalmukat azonban nem ellenőrzöd, vagy nem emlékszel pontosan. Eddig nyilvánosan nem reagáltam ezekre, de őrzöm hosszú üzenetváltásainkat, ahol jeleztem neked, hogy ez nem korrekt, nem igaz dolgokat terjesztesz rólam. Most viszont úgy döntöttem, hogy nyilvánosan reagálok az új könyvedről készült Index-beszámolóra, mert az itt kiragadott szemelvények mind hamisak, vagy csak részben igazak. Vegyük sorra őket!

    Az egyik évadzáróról azt írod, hogy Vidnyánszky „Ordítva bizonygatta, hogy márpedig akármit mondanak, ez a színház a legjobb Magyarországon, sőt a nemzetközi élvonalban van. És azok, akik elhagytak minket, azok árulók, és azoknak a szekértolói, akik már a régi Nemzetit is felrobbantották.” Valóban expresszív (színházi?) ember vagyok, és a társulati üléseken nyíltan szoktam fogalmazni, de arra, hogy ordítok vagy árulózók, nemcsak én nem emlékszem, hanem a kollégáim sem. Érzelmileg is meg szoktam nyilvánulni, de ezt nem keverném össze a hamis állításaiddal. A Nemzeti Színház egyébként – főleg a Színházi Olimpia után – valóban a nemzetközi színházi élet egyik szereplőjévé vált. Sajnos kevés magyar teátrumról mondhatjuk el, hogy a külföldi beágyazottsága jelentős lenne. A Nemzeti Színház a spirituális jelentősége miatt túlmutat egy átlagos magyar színházon, éppen ezért áll örök viták célkeresztjében. Ezeket a harcokat azok folytatják ellenünk, akik szellemi örökösei a Nemzeti Színházat 1965-ben felrobbantó kulturális elitnek. Ez az ügy tehát nem elsősorban rólam, hanem a Nemzeti eszményéről szól, és túlzás nélkül állíthatjuk, hogy évszázados múltra nyúlik vissza. Ennek a legújabb fejleménye a valóban borzasztó baleset utáni fogáskeresés.

    Rólam írod-mondod (?): „Az utolsó tíz-tizenöt év, az nagyon betett neki. Pár évvel ezelőtt azt mondta, amikor én még ott tanítgattam a gyerekeket, hogy az a legszarabb az igazgatásban, hogy meg kell tanulni hazudni. Hát sikerült.” Ha megengedő vagyok, akkor rosszul emlékszel. Sosem mondtam ilyet. De az való igaz, hogy intézményvezetőként az embernek diplomatikusnak kell lenni, meg tanulnia úgy kommunikálni, hogy a vezetői nyilatkozat – egy-egy előadás vagy kolléga teljesítménye kapcsán – ne rombolja az alkotói közösséget. Ezt szerintem a mindig szabályosan és helyesen, rendkívül etikusan eljáró Mácsai Pál is meg tudja erősíteni. Szórakoztató őt látni melletted ebben az erkölcsi pozícióban azután, hogy – kivételes demokratikus hajlamának köszönhetően – két évvel az igazgatói mandátuma lejárta előtt kinevezte a saját utódját.

    „Felidézed” továbbá velem kapcsolatban, hogy a Nemzeti Színházban bekövetkezett baleset után amikor Szász Juli visszajött a színházba, „Ő meg végignézett rajta, és azt mondta, te azokhoz tartozol, menjél hozzájuk. És mutatott kifelé.” Könnyebb lenne fenntartani ezt a narratívát, ha nem lennének tanúim a történtekre. A valóságban ez történt: köszöntem Julinak, de meg sem álltam, és egy szót sem szóltam, vagyis az általad előadott történet fikció. Mindössze annyit konstatáltam, hogy ezúttal ő is köszönt nekem, mert korábban, amikor az ügyvédjével érkezett tárgyalni hozzám, ez nem így volt.

    Miközben ezeket a sorokat fogalmazom neked, érzem, hiábavalóság. Talán fölösleges is reagálni, hiszen akik neked akarnak hinni, neked fognak, akik nekem, azok az én szavaimat fogadják el. Ismét kialakult a narratívák fárasztó versenye. Tudom, téged bizonyára nem érdekel, hogy nem fogom elolvasni a könyvedet, de a döntésem oka talán elgondolkodtat: hogyan olvashatnám úgy, hogy közben nem tudom eldönteni, hogy a másokról írt állításaid mennyire felelnek meg a valóságnak. Nem akarom tudomásul venni a bátorság dermesztő hiányát. Ahogyan már SMS-ekben is kifejtettem neked korábban, őszintén sajnállak, borzasztó lehet ilyen léleknyomorító igazodási kényszerek mentén leélni egy egész életet. Hol van már a szakmát évtizedekig uraló elitről, az írástudók árulásáról, a magyar kritikusokról, a Nemzeti meghurcolásáról, a rendszerváltásról, a régi SZFE gerincet meghajlító szellemiségéről szenvedélyesen beszélő Cserhalmi Gyuri? Ezt sajnálom a legjobban.”

    Vidnyánszky Attila

    Forrás: Index.hu

  • Én szóltam… 🙂

    Én szóltam…  :)

    2025 január 2-től továbbra is vállalok, rövidfilmek, promók, reels videók, emellett forgatókönyv fejlesztéseket plusz kreatív fotózást is, Magyarország, Erdély, Felvidék és délvidéki területeken is.

    Részletek privátban, a “landing page”-emen keresztül.

    https://fogel.me/

    Tisztelettel:

    fogel frigyes

    FogelMedia

    fogelmedia1 kukac gmail.com

  • Most ennyi is elég lenne…

    Most ennyi is elég lenne…

    fogel frigyes

    szabad filmes

  • Mondom én, a senki…

    Mondom én, a senki…

    Megy a hőzöngés mindenhol, de csak kevesen értik a történések mélyebb összefüggéseit.

    És akik igazán értik, azok mélyen hallgatnak.

    A küldetéstudatos, mások bölcsességén felhúzott kis életük vakablakaiból rettegve kikukucskáló atombiztos önbizalmat felépítő kutyaütők pedig vég nélkül nyomják a magukét hangzatos kinyilatkozatásaikkal. Most is.

    (Eközben pl. Mozart  -egyik hangja a Fennvalónak, aki valóban a tiszta forráshoz volt direkt bekötve nos, Ő csupán egy hang volt aki a végtelenül egyszerű zenei szólamvezetéséből képes volt megmutatni az Igazat. A többiek ismét csak hamisan kornyikálnak. De azt szünet nélkül…)

    Mert sajnos még mindig kapok olyan üzeneteket bizonytalan olvasóimtól, hogy mit gondolok én -a senki- az ügyeletes spiri sztárok stb félék aktuális agymenéséről a pillanatnyi világ (most oláh) helyzet kapcsán. 🙂

    Hát feleim, ahogy Laci bá is elmondja, de a józan szemlélő is felismerheti ha ránéz a térképre és összpontosít: 

    figyeljük meg a most alakuló három szörnyállamot-közép”birodalmat”: a hisztispicsaként viselkedő lengyeleket, a zselé-létet, és az oláhok aktuális kis operettjét. 

    Nos, mindhárom ország kitartott lett. Önként felajánlkoztak. 

    Felismerték a fürdős kurva kényelmes szerepét és ami azzal jár. (felfelé nyalnak, lefelé taposnak. Másokat. Akiktől rettegnek. Ahogy ezt jópáran teszik körülöttem is a mai napig a szent cél érdekében. (gúny szmájli)

    Nekünk meg (a látszólag) örök veszteseknek, a derűs nyugalom erejével nincs más dolgunk mint éberen átélve-felismerve tegyük a dolgunkat ahogy Sanyi bá is megmondta ott a Hortobágy közelében.

    És akkor menni fog az a szekér… 😉

    A miklósok, ádámék, péterkék, zsuzsácskák, attilák, hubácskák stb. pedig talán átléphetnének a nagycsoportba. 

    Az óvodára gondoltam.

    Hajrá!

    Fogel Frigyes

    filmes

  • Ti kértétek…

    Ti kértétek…

    Már egy ideje többen kéritek, hogy készítsek pár fotót “street photography” kategóriában…

    Íme Kolozsvár, Farkas utca, ma este…

    Szeretettel,

    frici 

  • Lám-lám…

    Lám-lám…

    Lám-lám, milyen ereje is van a nyilvánosságnak, az egyenes beszédnek (ha van az embernek egy nagy látogatottságú oldala)…
    A “frici a kiscsoportos óvodás” szösszenetem mondanivalója úgylátszik rárugta az ajtót azokra, akik a mohóságukon képtelenek uralkodni és megpróbálják a valós arcukat (is) eltakarni…
    Érdekes látnom (és fájdalmas is) hogy mit hozott felszínre az első bp.-i Kulturális Kreatívok 2.0 találkozó utóélete… Tudjátok, az a szép az ilyen eseményekben, hogy -csak idő kérdése- és tényleg elválik az ocsú a búzától.
    És félreértés ne essék: már nehezen bírom és semmi gusztusom sincs egy megmondóember szerepében tetszelegni mint oly sokaknak manapság…. De úgy látszik hogy a tisztábban látáshoz a fájdalmas beárazás nem elkerülhető. Az eddigi természetes kíváncsiságom ezzel a történettel végleg elveszett, e színházi előadás aktuális régi-új szereplői eljátszották az első felvonás belépőit, jól-rosszul és tulajdonképpen most kellene igazán összeülniük -nélkülem- az első KK 2.0 találkozó eredeti szereplőinek hogy a maszkokat felhúzva megvillantsák a valós arcukat és motivációjukat egymásnak…
    “Szép volt” fiúk, lányok!
    Csak kiderült, -kivéve néhány embert közületek- hogy nem egy csapatban játszunk.

    Mert:

    “Színház az egész világ,
    És színész benne minden férfi és nő:
    Fellép s lelép: s mindenkit sok szerep vár
    Életében, melynek hét felvonása
    A hét kor. Első a kisded, aki
    Dajkája karján öklendezik és sír.
    Aztán jön a pityergő, hajnalarcú,
    Táskás nebuló: csigamódra és
    Kelletlen mászik iskolába. Mint a
    Kemence, sóhajt a szerelmes, és
    Bús dalt zeng kedvese szemöldökéről.
    Jön a párduc – szakállú katona:
    Cifra szitkok, kényes becsület és
    Robbanó düh: a buborék hírért
    Ágyúk torkába bú. És jön a bíró:
    Kappanon hízott, kerek potroh és
    Szigorú szem és jól ápolt szakáll:
    Bölcseket mond, lapos közhelyeket,
    S így játssza szerepét. A hatodik kor
    Papucsos és cingár figura lesz:
    Orrán ókula, az övében erszény,
    Aszott combjain tágan lötyög a
    Jól ápolt ficsúr – nadrág; férfihangja
    Gyerekessé kezd visszavékonyodni,
    Sípol, fütyül. A végső jelenet,
    Mely e fura s gazdag mesét lezárja,
    Megint gyermekség, teljes feledés,
    Se fog, se szem, se íny tönkremenés!”

    Szabó Lőrinc fordításában, Shakespeare – All the world´s a stage

  • Frici, a kiscsoportos… 

    Frici, a kiscsoportos… 

    Avagy egy végtelenül türelmes és toleráns, kirekesztés ellenes, havasi dildó (műfütyi), nyugalomnapi (Shabbat) kreatívan kultúrált “szózata”.. 

    fotó: valahol egy erdélyi Waldorf oviban 

    Alcím: 

    a második budapesti Kulturális Kreatívok 2.0 találkozója elé, (még) szabadon…

    Bárhova is vezessen a Sors a hosszú (amateur) filmes éveim alatt, (a profik és az amatőrök között csupán annyi a különbség, hogy a profikat megfizetik) szinte minden helyen ugyanaz fogad: ha volt egy jó kezdeményezés a múltban, akkor csak idő kérdése és elkezdenek növekedni majd rövidesen önmagukat túlnőve egy impotens, vízfejű szörny lesz belőlük és ebből következően totálisan működés képtelenné válnak…

    Máshogy mondva: egymást falják fel, fals szeretetükkel átitatott, világmegváltással igazolt, többnyire konkrét üzleti-cselekvési terv hiányában a sárkány létbe visszatranszformálódó kis repülő pitypangok… Ennyi.

    (És nem, nem ittam felebarátaim, reggel még nem megy le a cujka, csupán eleresztem most egy picit magam mentálisan, a mély Közép-Európai szórvány valóság egyik bugyrából, némán sikoltozó lelkem leejtőjén…) 

    VAGY: 

    a másik út, ahogy pl. állampapírba váltják át a nehezen össze kalapolt közösségi -főként nyugati- adományok jelentős összegeit, és a szellemi dildóik örzésére hivatkozva blokkolják az általuk össze eszkábált intézményeket a kapcsolatrendszereiken keresztül, melyekhez már évek óta semmi közük. 

    Csak a hatalmi-szellemtelen egójuk és a lelki bizonytalanságuk pénzel kibélelt mentalhospitál falaik között tengetik hátralevő “életüket”. 

    (Lásd mellékelt újságcikkek linkjei)

    https://www.nyugat.hu/cikk/camphill_gyermekotthon_velem_allam_penz_ertekpapir

    https://www.nyugat.hu/cikk/velem_gyermekotthon_tiltakozas_lakossag_onkormanyzat

    https://www.nyugat.hu/cikk/velem_gyermekotthon_camphill_adomanyozas_allam

    Mert hol is van A HARMADIK ÚT?! kedves feleim, amelyről oly sokat zsolozsmáztak nekünk anno ezek a “tanítóink” (is)?  / gúny szmájli / 

    Nos, a Kulturális Kreatívok 2.0 első budapesti találkozóján láttam még néhány ember tiszta tekintetében a” harmadik út” minőségből valamit felvillani…

    A buksi simogatasoknak az ideje lejárt… 

    Részemről legalábbis vége. 

    Finita! (la comedia)… 

    Most végre fel lehet(ne) tenni A Kérdést: 

    Kinek-kiknek van konkrét tervük a jelenre, pl. egy üzleti terv formájában?! 

    Vagy egy cselekvési terv?!

    Van ilyen nálatok?

    Nincs?

    Kell-e?

    Kétlem, azok után amilyen telefonokat és emaileket kaptam a Bp.-i KK találkozó után néhányotoktól. 

    De még reménykedek…

    Sajnálom, de ki kell mondanom, hogy szerény személyem nem kíván részt venni a haveri, barátkozós, Antrós, Buddhás, Aznasztáziás, Jamalinda stb. stb. szellemi áramlatok manifesztaciójában.

    Nekem nem kell, a magafajta outsider, primitív kamerás parasztnak mindez.

      

    Más miatt hoztam létre 15 éve a KK filmeket.

    Ahoz hogy tudjak alkotni, ahoz ami nekem okoz örömöt, nos ehez, az etikusan cselekvő (!) gazdasági embereket próbálom behívni hozzánk, hogy gyakorolhassák a felebaráti szeretetüket, szolgálatukat, meghagyva minket az alkotói szabadságunkban.

    ÉS EHEZ, NEKÜNK KELL ŐKET EGY VAGY TÖBB KONKRÉT PROJEKTÜNK FORMÁJÁVAL INSPIRÁLNI.

    Ha ez sikerül, akkor én, és barátaim is megszólíthatják azokat, akik már régóta némán várják, hogy letegyünk valamit az asztalra, amelyek alapján Ők, a pénz beavatottjai, kapcsolódni tudnának hozzánk.

    Tehát nekünk is el kell végeznünk a munka azon részét, amitől pl. az utóbbi 15 évben, amióta kitettem a KK filmjeimet mindenki menekült és menekül mai is a most épp Jamalindásnak átnevezett világokba a kemény, sokszor egyhangú munka elől.

    És lehet is menni bárhova, mindenkinek, ahova szeretne, de ne rajtam keresztül. 

    Ott a pont.

    (És akik a moralitásról szónokolnak, azok először éljék meg azt a minőséget, példát mutatva másoknak, mert akkor nem kell arról sem beszélni.)

    Fogjuk meg már azt a bizonyos pennát es írjuk le magunknak hogy mit is akarunk, es öntsük formába.

    Majd ezekután most szombaton, dec. 14-én, fegyelmezett (idő) keretek között személyesen beszéljünk át mindent, lehetőleg a Goethe-i beszélgetes minőségi keretében…

    Jöjjünk felkészültebben a következő találkozóra, esetleg már elő-beszélgetések, egyeztetések alapján. 

    Én így (is) készülök társaimmal…

    Nem áll szándékomban megbántani senkit sem és akik esetleg nem érzik magukhoz közel mindazt amiről most szóltam, azzal sincs semmi baj, hiszen szeretettel várom velük is a következő találkozást, csupán annyit kérek, hogy gondolják át ők is, hogy miben tudnának pl. nekem segíteni, hogy egy magamfajta outsider ne maradjon “egyedül” az élete végéig mint egy amatőr  KK. 😉

    Mert én szeretem a profizmust (is)…

    És ti?

    Ui: a repjegyemet mar megvettem Erdélyből Budapestre…

    Fogel Frigyes

    filmes

  • Megérkeztem Neustadt-ba… 😉 Az arany városába. Nagybánya… (Baia Mare)

    Megérkeztem Neustadt-ba… ;) Az arany városába. Nagybánya… (Baia Mare)

    Találkozások ma és holnap az itteni Kulturális Kreatívokkal…

    A város első említése 1142-ból Géza korából való.

    Román kézen: 1919 óta (Wikipédia)

    A két fotót még idén áprilisban lőttem itt a telefonommal.

    Plussz tegnap székelyföldről is kaptam meghívást egy KK találkozó kapcsán… 

    Belinkelem az egyik filmemet azoknak, akik még nem hallottak rólunk, hogy miről is van szó 🙂

    Hajrá!

    fogel frigyes 

    szabad filmes

    https://fogel.me

  • Lassan kinyírnak…

    Lassan kinyírnak…

    A 30ezres követésű oldalamat lassan kinyírja a fész. (Lásd mellékelt kép amit most kaptam).

    A jutub már régen hátratett, a Vimeo oldalam még megy, a hagyományos weboldalam: kulturaliskreativok.hu talán még a legbiztosabb. Ott fel is iratkozhattok most, ha eltünnének a többi felületeim. Ez van, lehet alternatívákat építeni…

    Fogel Frigyes

    https://fogel.me

    https://egyorultnaploja.com

    https://www.facebook.com/egyorultnaploja/

    YouTube: FogelMedia

    Vimeo: https://vimeo.com/kulturaliskreativok

Hozzászólás