FogelMedia

  • “Bízz azokban, akik az igazságot keresik, és kételkedj azokban, akik már megtalálták.” André Gide

    “Bízz azokban, akik az igazságot keresik, és kételkedj azokban, akik már megtalálták.” André Gide

    Fogyatkozik a 33ezer ember ezen az oldalamon (is), az elmúlt hetekben sokan leiratkoztak innen. 🙂

    Távolabbról rátekintve a folyamatokra, számomra elképesztő az, hogy az előítélet mentes gondolkodásnak még az írmagját sem lehet megtalálni, nyomokban sem. Sebaj.

    Aztán ma is fotóztam itt a vad rengetegben és gondoltam,hogy megosztok veletek egy új képet…

    Figyeltem a fákra, a sziklákon tanyázó “pamacsokra”…

    Inspiráltak az elementálok… Többek közt azt is üzenték, hogy ha nem vagyok képes teljes nyugalomban járni a természetet, akkor bizony az erdő lényei mindig láthatatlanok maradnak előttem…

    Hasonlóan, mint amikor rátekintek az emberekre, és látom, hogy a saját “zajuk” – kivetítéseik illozórikus tükreit megteremtve, általuk nem látnak mást, csupán a saját önnön, torz illúzióikat…

    És ez az igazi börtön, mert itt már börtön őr sem kell…

    Persze egy ilyen (“web”)oldalon is, mint az “egy őrült naplója”, amikor megszűnik a “szórakoztatás”, és elkezdődhetne a gondolkodás, mindig fogy a tömeg… És jól van ez így 🙂

    Hiszen ez az oldal nem mindenkinek szól — és soha nem is szólt.

    Csak azoknak, akik nem félnek szembenézni azzal, amit mások inkább kikerülnek.

    Ha maradtál, nem véletlen.

    Ha elmentél, az sem.

    Tisztelettel,

    Egy őrült, ripacs…

    https://fogel.me/

    https://fogelmedia.myportfolio.com/

  • Tegnap estefelé Jákótelkén (Erdély) kaptam el ezt a pillanatot…Aznap este belefáradva a bérmunkákba, felültem a bakra, a német lovak közé csaptam (jó öreg VW Tiguan-om), és megindultam lefelé a hegyekből…Elég volt aznap estére a mócokból…

    Tegnap estefelé Jákótelkén (Erdély) kaptam el ezt a pillanatot…Aznap este belefáradva a bérmunkákba, felültem a bakra, a német lovak közé csaptam (jó öreg VW Tiguan-om), és megindultam lefelé a hegyekből…Elég volt aznap estére a mócokból…

    Átvágtattam falukon, -azokon is- ahol az utóbbi 6 évben szép pillanatokat is átéltem az ottaniakkal, közben meg-megálltam a házuk előtt lovaimmal, elmélázva, hogy vajon otthon lehetnek-e, de nem volt sem erőm, sem kedvem bemenni…
    Elég volt a szavakból…
    Velük sem „sikerült”… (Mormolja a borostája alatt egy magamfajta ripacs…)
    Persze bennem van a hiba… Tudom.

    Eközben egy szép jákótelki magyar ház előtt eltekert egy néni…

    Az arckifejezése megrázott (bele lehet zoomolni a képbe)…

    Sehol semmi elektromos meghajtás a biciklin, se sebességváltó, semmi…
    Tekert. Némán küzdött az asszony. Pedálozott. Hogy… hazaérjen…
    Vajon hol lehet az otthona?

    Vajon hol van az én otthonom?

    Fogel Frigyes (ripacs, botcsinálta „filmes”)
    https://fogel.me

    (A fotót forrásmegjelöléssel szabadon lehet terjeszteni…)

    https://fogelmedia.myportfolio.com

  • Éljenek a Székely Ufók!!! (Alacsonyan röpülnek a tojások)…

    Éljenek a Székely Ufók!!! (Alacsonyan röpülnek a tojások)…

  • Tyúk a pácban…

    Tyúk a pácban…

    Frici & Domán kamerás kalandjai, a tündérkertben… 

  • Sarkítva…

    Sarkítva…

    Azért az „vicces”, ahogyan az 54 évem alatt – és ez most már – saját tapasztalatból is levonható, hogy ha van épp vetésforgó a hatalmat gyakorló elitek kapcsán – (a kommunista diktatúrában nem volt) –, 1989-től, ahogy váltakoztak a kormányok, mindkét oldalon megismerhettem „hulladék” embereket (is).

    Politikusnak hívott önjelölteket (nem közszolgákat), értelmiségieknek hitt gyenge vetésforgókat, diktátor/szar ember csuhásokat, nádszál-kisasszony képében megjelenő démonokat (is).

    Ezeket mind itthon (Magyarországon), mind a nagyvilágban, több évtizedes vándorlásaim során…

    És most ismét figyelem az arcokat, közöttük a csúcsértelmiségi, „szellemi” stb. embereket, akik szintén nyomják a meggyőződésüket, előjőve az épp aktuális, maguk választotta barlangjaikból…

    De valahogy Egy dolog mindig elsikkad…

    Vajon miért nem működik sohasem az, amire ezek az emberek vágynak?!

    Nekik – most épp – nem csorog a lóvé, nem mennek a projektjeik stb.
    (és ez nem jó, jó lenne, ha menne mindenkinek a szekér… Legalábbis én ezt kívánom nekik)…

    De amikor épp a saját “fajtájuk” tenyeréből ettek, akkor sem voltak elégedettek…

    Konklúzió?!

    Nincs mese:


    Nekem emberré kell válnom.
    Hisz ezért vagyok itt.
    Addig pedig marad a vetésforgó, az idők végezetéig…

    …

    Utóirat:


    Ezért is kontraproduktív pl.: Steinerrel, Junggal, Buddhával, Krisztussal és az ortodoxiával „dobálózni”…

    Lehetne szebben is „csinálni”…

    Csak az „ahogyan”-t senki nem fogja senkinek egy könyvben leírni, sem YouTube csatornákon felfedni…

    …

    Szép napot…

    fogel frigyes

    szabad filmes

    https://fogel.me

  • Kitörési pont…

    Kitörési pont…

  • Hóóó-sör-BányaBalán!!!

    Hóóó-sör-BányaBalán!!!

    https://vimeo.com/manage/videos/1175965756

  • Áprilisi, 72-es vagyok…

    Áprilisi, 72-es vagyok…

    A bolond…

    Már gyerekfejjel jártam Csonka-Magyarországot, a nagyvilágot… figyeltem… csendesen…

    Láttam gazságot, igazságot, kegyes hazugságot…

    Megtanultam.

    Egyedül vagyunk…

    Láttam ávóst, láttam szekust, láttam mindet.

    A kétélűeket… akik sosem mennek…

    Most is látom a szörnyeket itt is… Erdélyben.

    A kaméleon huszárokat, megvezetett világjobbítókat.

    Nekem – a botcsinálta filmesnek – optikám a pennám, fénnyel írom soraimat…

    És érzem a kis tüzeket… az igaz, meg nem vezethető, egyenes embereket.

    Most már itthon vagyok, de itt is egyedül, a létben.

    Idegenekkel körülvéve.

    Ma is csúfolnak, gúnyolnak engem. 54 éves fejjel.

    Lenéznek, megmosolyognak… gyerekkorom óta így ment ez…

    A teljesítmény, a tudás csak terpentin volt az engem emésztő ördögi tűzre.

    De a látás képességét sosem vehették el tőlem.

    Feleim! Sosem volt ennyi lehetősége az embernek…

    De csak tudással nem megy… megtermékenyíteni kellene a hideg fejmunkákat… szívvel…

    A gazság közepette most is a kis tüzekre figyelek, és ez úton jelzem, hogy egy életet leélve ellenszélben, most sem fogok megfelelni a könnyebbik, a harsogó régi-új elitnek.

    De most ismét van egy ember, aki megérdemli, hogy kiálljunk érte.

    A régi világban is lehűtőkkel voltak a nagyok körülvéve…

    De Az Egy, mindig viszi a prímet, mert látja azt, amit a tömeg sosem.

    Hamarosan ismét választani lehet – kell – el az ocsút a búzától.

    Emlékszem, hogy 54 éve ugyanazok ültek a nyakunkon, a bedeszkázott színpadon.

    Csak most mások a díszletek.

    És most is bilincsek nélkül vagyunk bilincsbe verve…

    Csak magunkra számíthatunk.

    „Nomen est omen.”

    Áprilisban én szavazni nem tudok, mert nincs állandó otthonom.

    Hiszen, mint kiderült: én vagyok a „perfect bozgor”…

    De most – mivel mást nem tehetek – jómagam nyilvánosan Orbán Viktorra teszem a voksom.

    Szabadon.

    Mert látom, amit látok, tudom, amit tudok…

    De a lehűtő belső ellenségeknek, a talpnyalóknak nem bocsátok meg.

    Mert ők sosem kértek bocsánatot.

    Tőlem sem. És nem is fognak, ahogy őket megismerhettem itt személyesen, az elcsatolt területeken.

    „Legyetek tehát okosak, mint a kígyók, és szelídek, mint a galambok.”

    Máté 10:16

    Fogel Frigyes

    szabad filmes

  • Te mire vágysz igazán?!

    Te mire vágysz igazán?!

    Elérhetőségeim:

    Fogel Frigyes

    https://fogel.me

    e-mail: fogelmedia1@gmail.com

    https://egyorultnaploja.com

    https://www.facebook.com/egyorultnaploja/

    YouTube: FogelMedia

    Vimeo: https://vimeo.com/kulturaliskreativok

    Ha támogatni szeretnél a költségekben:

    Számlatulajdonos: 

    Fogel Frigyes

    Bank neve: 

    OTP Bank Nyrt.

    HUF Számlaszám: 

    11773425-02879420

    IBAN:

    HU27117734250287942000000000

    SWIFT (BIC): 

    OTPVHUHB

    Szívből köszönöm!

    ________________________________

    REVOLUT:

    https://revolut.me/frigyegkp

    Frigyes Fogel

    IBAN

    LT91 3250 0430 7886 5826

    BIC

    REVOLT21

  • Én Marha…

    Én Marha…

    https://youtu.be/iWVigZYsaNo?is=8m64_FDx7T-66phG

Vélemény, hozzászólás?