“Írok egy levelet Elena Ceaușescu-nak.
Megéleztem a késemet és elindultam.. Miről is hallgatunk tegnap és ma?
Van kiút az ember számára?”
“Gyermekként én azt láttam az 1970-es , 1980-as években, a ceausiszta kommunizmus idején, hogy édesapám nagyon szeret tanítani, élete értelmét látja ebben és keresi az eszközöket. Közben magányos harcos, vakmerően szembeszáll a rendszer embereivel, ismeri a törvényeket, és kivédi a legveszélyesebb játszmákat is. Akik barátai lehettek volna, azok vagy sorra emigráltak, vagy tönkretette az életüket a Securitate. Apám viszont úgy tanított, hogy mindenhol voltak jó emberei, és ezermesterként is rengeteget dolgozott, hogy ne éhezzünk. Emlékszem jól arra a délutánra, amikor végső kétségbeesésében, és fáradtságában elindult a késsel a kommunista szövetkezet elnök ellen. Nekem elmondta, kis iskolás voltam, és én imádkoztam, hogy ne találja meg. Tudtam, hogy apám nagyon bátor és tudtam, hogy a katasztrófa szélén állunk, ha most nem történik valami csoda. És a csoda megtörtént, nem találta otthon azt az embert, aki rengeteget ártott nekünk és megnehezítette az életünket, aki miatt nap mint nap félhettünk, hogy vagy elviszik apámat, vagy nem hagyják élni. A történetet itt is elmeséli.”
Patka Ildikó
Partiumi töredékek… 3. Patka Ferenc, Matematikus – Tanár
Fogel Frigyes
FogelMedia
