Mi is eszkalálódik a történelem folyamataiban most, hogyan érezték meg és jelezték előre a huszadik század nagy elméi:
Adouls Huxley, George Orwell, Solovjov, Nikolaj Bergyajev, C.S.Lewis és mások. Milyen szellemiség munkál az új vallás, vagyis a mindezt legitimmé avanzsáló tudomány és a tudósok mögött?
A szerző remek szintézisben mutat meg egy felismerést, felsejlést, és a fogalom-meghatározással egy közös nyelvet alakít ki. Pár idézet: a számomra leszűrődő lényeg, ami a ma eseményeiben már kirobbanóban van, reménytelenségről és reményről. :
“Egy egész sor olyan technika kifejlesztésén dolgozunk, amely lehetővé teszi az irányító oligarchia számára, amely mindig létezett és feltehetően mindig létezni is fog, hogy az embereket rávegye rabságuk megszerettetésére. Ez, úgy tűnik számomra, a rosszindulatú forradalmak, mondhatni végső változata.
Ez a probléma régóta foglalkoztat, és amelyről 30 évvel ezelőtt írtam egy mesét a Szép, új világot, amely egy beszámoló arról, hogy a társadalom felhasználja az összes akkor rendelkezésre álló eszközt és néhány olyan eszközt, amit lehetségesnek képzeltem, hogy felhasználja őket abban annak érdekében, hogy mindenekelőtt egyesítse a népességet, kisimítsa a kellemetlen emberi különbségeket, hogy mondjuk, tömegesen előállított, valami tudományos kasztrendszerbe rendezett emberi modelleket hozzon létre. Úgy tűnik, számos technika, amiről beszéltem, már itt van.
A végső forradalom itt van, haladunk egy olyan irányítási rendszer felé, amellyel a népet rá lehet venni, hogy élvezzen egy olyan állapotot, amelyet semmilyen tisztességes mérce szerint nem kellene élveznie. Ez a szolgaság élvezete. Ez a folyamat, mint mondtam, évek óta tart, és egyre jobban érdekel, mi történik.(…)
“Az élet az utópiák felé halad. És talán egy új évszázad kezdődik el, egy olyan század, amikor az értelmiségiek és a művelt osztály majd olyan módozatokról álmodozik, amelyekkel el lehet kerülni az utópiákat, és vissza lehet térni egy nem utópista társadalomhoz, amely kevésbé »tökéletes« és szabadabb.” (Nyikolaj Bergyajev)
George Orwell A tudósok átveszik a hatalmat címmel recenziót írt C. S. Lewis A rettentő erő című, 1945-ben megjelent könyvéről…
C. S. Lewis Az emberiség felszámolása című értekezésében az alábbiakat írja 1943-ban:
„A természet meghódítása az ember által – Ha néhány tudományos tervező álma megvalósul, azt jelenti, hogy néhány száz ember uralkodik emberek milliárdjai felett. Az ember oldalán nincs és nem is lehet egyszerű hatalomnövekedés. Minden egyes új hatalom, amelyet az ember elnyer, egyben hatalmat is jelent az ember felett.” (…)
„Növeled a bajt, vagy része leszel a gyógyulásnak.” – kérdezi Gergár Mária Dante szavaival.
Ez a mély tudati utazás szerzők megszólaltatása mentén kiútkeresés.
(FogelMedia)
https://metapolitika.substack.com/p/kijuthatunk-e-meg-a-csillagokhoz
