öntsünk tisztább vizet abba a bizonyos pálinkás butykosba… Illik kimosni néha…
Amiket eddig csináltam –csinálok –, azokat mind szeretem, és világszínvonalon művelem. (Ujjuj jujj! ilyet nem szabad mondani ugye?…
Szerintetek…
Pedig ezek tények és ezek derültek ki, szerény személyemről eddig, több kontinensen. 😉 A mainstreames srácok szerint. Tehát a kiszolgáló prostik szerint. Is.
(Az oláhokat és az erdélyi magyarokat ebből most kihagyom.)
Miután eddig is jól elvoltam, ezután is jól el leszek: mert ha épp az kell, akkor a piacról is megélek – a legtöbbetekkel ellentétben –, még egy ilyen összetákolt, elcseszett helyen is, mint pl.: a románoknál.
És ez kurvára kellemetlen. Egyeseknek.
(pont azoknak, akik mindig pofáznak és terelik a népet. A vágóhídra… Itt Erdélyben is).
Mert a teljesítmény, a tehetség, a kemény meló és a kreativitás… és most figyelj:
a betyárbecsület, az áldozatkészség, a jószívűség és az alap-morál –a gyakorlat szerint– bizony alacsonyan levitáló fehér holló.
Röviden:
A magamfajta az a ritka állatfajta, aki nemcsak az előadott ideákat mutatja meg, hanem próbál azok szerint a gyakorlatban is működni.
És itt van a bibi:
Mert nekem ez, megy is…
Persze legtöbbször azért oly nehezen, mert Ez Az A Dolog, ami egyedül nem megy, hanem új közösségek kapcsán működhet. Nem lakóközösségek, hanem gazdasági, szociális, kulturális új platformok, formák, közösségek alapján!
(Jujjj! Csak azt ne! vagy a lenéző mosoly, tudom-tudom)…
Felkészült és élvonalbeli ember voltam abban, amit eddig csináltam, én rendben vagyok, bárhol is vagyok a világon, bárhová is fogok menni legközelebb.
Beszélek négy és fél nyelven, stb. (faszoltam ezért én is, mint sokan mások sok-sok évet, csak én ezeket a szkilleket máshogy használom, mindig is máshogy hasznátam, más minőségi alapokon…)
A kritizálóim – vagy akik most nyavognak és marják egymást(!) a kialakult helyzet kapcsán, eddig jól megéltek (ahogy az előttük lévők is, amikor épp ők voltak a soron (értsd: stricheltek) – most engem próbálnak nyilvánosan kritizálni.
Tegyék.
Mert jó reklám magukról, arról hogy hol is tartanak ők.
Annyi erejük viszont a maiaknak sincs, hogy teljesítményt mutassanak fel, hanem legtöbben csak a markukat tartják, vagy harmatgyenge produkciókat hoznak létre. És eközben pont most információ morzsákat vetnek oda a nagyérdeműnek a ködös múltból és más néven-neveken ugyanolyan platformokat építenek, önsajnálatuk részegítő krokodil könnyeit hürpölve, az intelektuális magaslataikról lenézve…
(közben alig van munkájuk a gengszter váltás után)…
Lenézve. Mondom.
A jobb világról, amiről beszélnek, csak azután kezdenének el bármit össze legózni valamit, MIUTÁN a sajátjukat összetákolják a félelmeik, nárcizmusuk, hazugságaik bázisain.
Tegyék. Az ő dolguk.
Csak akkor hagyják az új, friss palántákat szárba szökkenni… már ha vannak.
Nem hagyják.
A legtöbben – saját bevallásuk szerint is – inkább az AI-t, a CsetDzsíPíTí-t kérdezik, és végrehajtják az utasításait. Eddig jutnak a humán-kreatív elmék.
De előtte felhúzzák a kéróikat, az autóikat beteszik a garázsba, a tartalékaikat felhalmozzák – pénzt, ételt, piát, stb. –, és utána ülnek csendben, és félelmükben kuKsolnak és kussolnak(!) kifelé a hamis illúzióikból összerakott kis bunker világukból.
Csak változás ne legyen!!! -hörgik magukban, miközben kifelé az ellentétjét -. Mindig.
A magamfajta pedig éli a Nagy Könyvben leírtakat. Nehezen, de éli.
Mert azon nőtt fel gyermekként.
Olvasta. Magától… És próbálja csinálni.
De nem úgy, mint a divatkeresztények.
Hanem valahogyan a mai létezésbe átültetve.
És nézd… jéé!!!
Működik. (kicsiben) 😉
Ezért nem találtak eddig az 54 évem alatt igazán fogást rajtam, bárhol éltem is…
Mert nincs semmim, és mindenem megvan.
És így tovább.
Csak ugye ez kurvára nehéz.
Az elején.
De aztán minden a helyére kerül.
És utána az a kemény, hogy miután nem egyszer, milliók figyelik az embert (filmjeimet, vlogjaimat, még itt a végeken is) azt kérdik: – na, meddig bírja ez a kis pöcs, mikor bukik el?
És akkor az a legcikibb, hogy a vicsorgó figyelőim buknak el sorra.
A szakadékba.
Mindig csak idő kérdése…
Mert: “ki hogy veti ágyát, úgy alussza álmát”.
Ezt látni… ennél fájdalmasabb nincs.
A magamfajtának.
Mert a mostani instrumentumaimmal – mint filmesnek nevezett kreatív ember – megkerestem, elhoztam, közzétettem sok nyelven, a működő, lehetséges új formák csokrát.
(A Kulturális Kreatívokról szóló filmjeim. is.)
És a szabad választás alapján mindenki úgy dönt, ahogy akar.
(legtöbben nem döntenek semmit.)
Azt is tudjuk, hogy a hírvívőt szokták lelőni.
Eddig megúsztam.
Nekem bajom most sem lesz, mert tudtam eddig is vigyázni magamra, nemegyszer még háborús övezetekben is. A csodabogár – hülyegyerek (én) mindig talpra esik… (az is tud fájni rettenetesen, hiszen kínzásokra is használják a talp verést)…
De veletek mi lesz?!
Hányszor kell még lejátszódjon ugyanaz a történet, csak más díszletek között, amíg inkább egymás felé fordultok, és kiküzdötök együtt új formákat?
Új pénzt.
Új gazdasági együttműködést.
Új kulturális impulzusokat.
Nem iskolákat. Azokra már nincs szükség ebben a formában. Nem csak én mondom, hanem szakemberek is. Csak nem merik ezt (sem) bevállalni nyilvánosan…
És persze eddig csak a gúnyos, lenéző mosoly és a kritikák a nagyokosoktól. Meg a szekta-ideológiák copy-paste-ezése…
Oké.
Legyen.
A gond csak az, hogy ha én nevén nevezem a gyereket, akkor -maximum pár napig- balhé lesz.
De utána sem fog változni semmi.
Addig, amíg a szellemetekben fel nem villan a szikra.
Az isteni.
Igen, Az.
Addig meg a következő menet ebben a „játékban” a Wolfenstein-rész lesz.
A régi, klasszikus lövöldözős videojáték.
Pedig a Princetoni tudósoktól kezdve a tibeti papokig mindenki ugyanazt mondta nekem és a kamerámnak:
ha egy kisszámú embercsoportban megjelenik a felismerés – a tudatosság következő szikrájának felvillanása –, akkor az a néhány (százaléknyi) ember egy társadalomban a többieket gyógyítóan tudja emelni, és jó irányba vinni, -uram bocsá- a saját országának jövőjét is.
De még mindig nincs meg a kritikus tömeg, a “tipping point”…
Addig meg maradnak a gyeplőnél azok, akik még a pénzügyi tudásukkal -is- felvértezve röhögnek.
Rajtunk.
Rajtatok.
Én -még mindig- az edukáció erejében (is) hiszek, de őszinte érdeklődés, igyekezet, önfegyelem stb. nélkül nem fog menni.
És úgy sem, ahogy eddig azt oly sok helyen láttam:
a bal kéz ezt csinálja, a jobb kéz pedig pont az ellenkezőjét.
Bla, bla, bla… Ugye?!
Úgyhogy kellemes játékot egy Wolfenstein-i világban.
Megcsináltátok.
Ne a népet bántsátok. Nem.
Ti csináltátok: média – színházi és egyébb kulturális kurvák! Nem (csak) a politikusaitok!
De ti még arra sem vagytok jók. Mert a kurváknál az ember legalább kielégül.
De ti még azt sem tudjátok. Nálatok az ember maradék életkedve is eltűnhet…
(mindkét oldalon).
Csak a szokásos…
És így tovább…
bla bla bla…
Fogel Frigyes
(Fotó: Új-Zéland, research…)
Egy őrült naplója 