Láncra verik a kutyákat a Keleti-Kárpátokban… Is.
És nincs jó megoldás…
Ahogy a magyarokat és más népeket is láncra verve tartják már időtlen idők óta, -bárki bármit is mondjon- csak ők maguk azok, akik erről sem tudnak.
Bruno sem tudta. Csak érezte. Hiszen megszólalni sem tudott, hogy a gazdival beszélgethessen.
Ő csak a szemével szólt.
Persze a legtöbb kétlábú sem tudja A Nyelvet, ezért inkább láncra veri a másikat. Mert a kommunikáció, az még most sem megy… És ezzel a kör bezárult.
Pedig a felegyenesedett gerincű, az még nyelveken is beszél… Egynémelyike programnyelveken is (ír) ha kell, vagy akár más nációk nyelvén is tud: kérni, követelni, pletykálni, átkozódni, és… Ölni.
Mert a nyelv is ölhet.
Méghogycsaknemazigazánölaszentségitisneki!!!
…
Egyszer egy napon Brúnó felfigyelt, hogy egy idegen érkezett a magas bércekkel körülvett kis mesebeli falucskába…
A kutyus egy patak mellett vigyázott a melegszívű gazdijára és annak fiatal családjára és persze a pár méterre tőle növekvő tyúkokra, kakasokra is, a kis mangalicára és így tovább…
Brúnó, ahogy növekedett, lassan már kinőtte láncát a szűk területével együtt, és szinte már olyan profi őrző-védő kutya lett, hogy már a TEK-es kutyusok is róla vonyítottak, amikor elért hozzájuk a híre a Keleti-Kárpátokban szolgáló Brúnóról. 🙂
Mert elért… A jó szívű, de nagy harcos gazdája, sokfelé járt már a világban, úgyhogy nem véletlen, hogy sokan ismerték. Mindkettőjüket. 🙂
A nemrég érkezett idegen pedig minden hajnalban meglátogatta Brúnót, amikor a korai reggelit megkapták a hatalmas kert, harmonikus hierarchiájában élő lényei… Nyuszik, malacok, szárnyasok, stb.
És Brúnó mindig fegyelmezetten, de vidáman ugrált, ameddig ő is végre sorra nem került.
Az idegen csendesen, elmélyedve figyelte ezt a harmóniát, amiről eddig csak olvasott életében, és most végre átélte. Mindenféle fals, romantikus, giccs szirup nélkül leöntve, ahogy azt manapság tálalják -nem is olyan ritkán- más lények, más galaxisokban…
Brúnó és az idegen reggelenként egy néma – de új nyelven- köszöntették egymást, és persze ebből az új kommunikációból a gazda nem sokat vett észre, miközben ő tette a napi ritmus szerint, amit tennie kellett, hogy mindenki élhessen még, egy új napot, békében – nyugalomban…
Táplálták egymást…
A csirkék tojást, a nyuszik és a többiek önmagukat adták, amikor eljött az idejük.
Ez volt “a körforgás”, a beavatás, amit a nemrég érkezett idegen elmélyülten figyelt minden áldott reggel, amikor a nap elérve horizontot, meghasadt a Keleti-Kárpátok már szinte teljesen elfeledett bércein.
Aztán történt egy nap, amikor az idegen egy késő este megérkezve hosszú utazásaiból ismét visszatért új barátaihoz, akik nemrég jószívűen befogadtak, másnap hajnalban a közeli toronyóra vidám csilingelésére kisurrant a házból, és ismét gyermeki kíváncsisággal követte a ház urának a szokásos reggeli szeánszát, a patak másik oldalán található kis családi gazdaság irányába.
Ehhez -ahogy kellett- átsétáltak a patakot átívelő kis hídon, melyet nemrég az ezermester tulaj szépen megjavított, és az idegen eközben már a hidacska közepéről kereste tekintetével a mindig vidáman ugrándozó Brúnót…
De semmi.
A messziről jött ember ekkor értetlenül fordult a házigazda irányába, és kérdő pillantására hamar megjött a tömör válasz.
-Elvitte a farkas.
…
Az idegen ekkor megtorpant megdöbbenésében, és értetlenül bámult maga elé…
“mikor lesz ennek már vége” – kérdezte magában… Túl sok veszteség érte az utóbbi időben -ráncolta magas homlokát-, sokat látott szíve már nehezen viselte a váratlan meglepetéseket.
-A farkas nemcsak őt vitte el… -folytatta a ház ura… Voltak itt a szomszédban más károk is…
-De hogyan?! -kérdezte az idegen…- sehogysem értette, mert a lánc az egy dolog, de Brúnó erős, fiatal kutya volt.
A házigazda komoran nézett maga elé, és halkan dünnyögte:
-Frici úr, -folytatta csendesen-, a helyzet az, hogy kevesen tudják manapság, hogy a farkas úgy közelít a kiszemelt áldozata felé, mint egy kedves, szinte már nyájas kutya kolléga, és ezzel a megtévesztő stratégiával, amikor már elég közel ér hozzá és elnyeri a bizalmát, akkor hirtelen támad.
Brúnót leszakította.
Elvitte. -folytatta- majd elakadt a szava…
Lassan megfordultam én, az idegen, a vándor-“filmes”, és bizonytalanul lépkedve a szemközti patak felé vettem az irányt…
Fájt.
Hiszen Brúnó nem védekezhetett. Láncon volt.
Ahogy mi sem.
Vagy mégis?
Hiszen ha szinte mindannyian még mindig láncon vagyunk tartva, és ha nem csak a láncainkat rángatnánk egyfolytában, hanem amikor minket támadnak, akkor egymás láncait felemelve együtt használnánk kifeszítve azokat, hogy a tartó-tisztjeink így belegabalyodva a megfelelő pillanatban – ahogy a farkas tette Brúnóval – eltörjük a már nem létező gerincüket?!
(a kérdésem NEM “költői”)
Tovább lépdeltem felfelé, de most már dacosan, a falu patakját követve, és magamban Brúnóval beszélgetettem az elfelejtett nyelven, miközben, ahogy elhaladtam a sok viharvert ősi gerendaház mellett, éreztem, hogy némán figyelő kutyaszemek szegeződnek rám, és lassan követik fejükkel utamat felfelé, a kacskaringós, de még a dermesztően hideg, hajnali hegyi úton.
A némán figyelő négylábúakban egy dolog volt közös: mindegyik láncra volt verve.
Egy sem volt szabadon.
Ne feledjük, hogy nemcsak ők vannak láncon tartva itt a Gyimesekben…
Csak ezt a tényt, a legtöbb ember már nem érzékeli…
Elfelejtette… Ezt is.
…
A gyimesi dédnagymamára gondoltam.
Nem mertem magamban feltenni a kérdést…
fogel frigyes
(Ha támogatásra érdemesnek tartod munkámat, akkor segíthetsz)
OTP vagy Revolut
REVOLUT:
Beneficiary
Frigyes Fogel
Account
30200014 19913410 31493835
IBAN
HU53 3020 0014 1991 3410 3149 3835
BIC/SWIFT code
REVOHUHB
OTP:
Számlatulajdonos:
Fogel Frigyes
Bank neve:
OTP Bank Nyrt.
HUF Számlaszám:
11773425-02879420
IBAN:
HU27117734250287942000000000
SWIFT (BIC):
OTPVHUHB
Szívből köszönöm!
