(Olyan sebességgel vitték, hogy két centin múlt, hogy én is vele menjek).
Olyan gyorsan történt mindez, hogy meg sem próbáltam a fényképezőgépem felé nyúlni.
Földbe gyökerezett lábbal figyeltem, ahogy távolodott tőlem a szürreális kép.
Így még nem láttam halott lovat.
Eszembe jutott, hogy számos ősi kultúrában a ló a lelkek kísérője, a másik világba vezető út állata, átmenet az evilági és a túlvilági között, és a szabadság szimbóluma is, mely ott feküdt kiterítve, miközben tovább száguldottak vele mellettem, itt a világ egyik elfeledett mese szép szegletében…
Tegnap óta kísért engem a furcsa érzés, hogy lehet, hogy talán nem a ló halt meg azon a platón. Talán most csak a maradék szabadságunkat viszik el – ki tudja, hová…
És közben egyre furább dolgok történnek velem itt nap mint nap a hegyek közé bezárva, mintha csak most indulna egy filmsorozat, amelynek én leszek az „elszenvedő” főszereplője…
A kérdésem most az, hogy szeretnétek velem utazni -mondjuk hetente vagy havonta-, és átélni a kamerám – az objektívjeim segítségével egy történetet, amelyet most én választottam?
(És élem, itt egyedül?)
Kalandra fel?
Lenne valaki, aki támogatná ezt a projektet?
(A mellékelt fotó pár éve készült, miközben Kalotaszeg felett a mócoknál sétáltam egy hegyi faluban. Akkor gyorsan járt a kezem, és sikerült a kép.)
Fogel Frigyes
(filmes)
