FogelMedia

  • Kurva voltam

    Kurva voltam

    Kurva voltam.

    A tegnapi nagypénteki gondolatok után, itt a nagyszombati megbotránkoztatás…

    Az időzítés tudatos és vállalom…

    Akárhogy is nézem, itt Erdélyben is a 99% tudatosan strichel. (akik elmentek szintúgy).

    Gyerekkorom óta ezt nézem, bárhova is vetett a Sors…

    Ki fent, ki lent. De strichel.

    Az eléjük varázsolt “jó létért”.

    Viszont a maradék 1% az nagyon sok Ember.

    Ők bátran viszik a keresztet, és a csontropogás közt már felismerték az igazi ellenséget. 

    Azokat, akik még ma is a lovas nyereg magasságából tartják az általuk igazából lefelé fordított feszületet, mely minden évben tavaszi virágokkal befonva elfedik a geometria boszorkányságait.

    (Filmeztem is, az egyik ilyen kisnövésű ördögöt pár éve, amikor elküldtek engem, hogy örökítsem meg a tetteit Székelyföldön. Még nincs börtönben…)

    A strichelőkkel nincs bajom. Hisz stricheltem én is eleget… Nem szégyen…

    De a volt kurva mint pl. jómagam, anno amikor felismerte hogy a stricik nullák azaz nem értenek semmihez, nem tudnak semmit, akkor bizony a varázslat kipukkadt és rájöttem én is, hogy a vezető az ÉN (vagyok).

    Amióta megtaláltam Őt / Én-t, azóta milliók figyelik a keresztutamat…. (most épp mint botcsinálta filmes)…

    És ez jó. Mert lufi destruktőrnek lenni néha még vicces is. 

    Még bírom és nem vagyok egyedül… Már nem…

    És boldog vagyok, ha felfelé nézhetek… Amikor van Kikre felnézzek…

    Az 1 százalékra…

    Házsongárdi temető, április 19. Nagyszombat 2025

    fogel frigyes

  • Na kinek vigyem?! (Ugyanis megvettem a mikrofonokat)…

    Na kinek vigyem?! (Ugyanis megvettem a mikrofonokat)…

    Van valakinek egyéni, bátor, színvonalas mondanivalója?!

    Heti rendszerességgel?

    Létezik olyan ember, aki ki mer állni a nyilvánosság elé gondolataival-tetteivel esetleg azt is megkockáztatva, hogy az emberek Keresztre Feszítik? 

    Akár még úgy is, hogy pénzt sem kap érte?!

    Én -még- nem találtam ilyen embert (magamon kívül) itt az erdélyi vlog életben, az eltelt 5 évben… (Csupán vad politikai, elfajzott értemiségieknek kinevezett sértődött, vagy más intézményi hátszéllel “sziporkázó” már rég levitézlett jelenségeket…

    Aki bevállalós és van alkotói vénája is, az a bemutatkozó emailt, önéletrajzot,  esetleg konkrét műsortervét ide küldheti: fogelmedia1@gmail.com

    Mikrofont Mindenkinek?

    Nagypéntek, 2025. Kolozsvár.

    Fogel Frigyes

    szabad filmes

  • Egy nézői vélemény, melyet privátban kaptam -a legutóbbi podcastom kapcsán- de most név nélkül közzé teszem…

    Egy nézői vélemény, melyet privátban kaptam -a legutóbbi podcastom kapcsán- de most név nélkül közzé teszem…

    Maximálisan egyetértek az illetővel… 

    “Megnéztem, hallgattam az új podcastot, érdekes, hogy ezek a tudatosságra ébredők is mennyire sablonra ébrednek, mintha a svédasztal azon fogyasztóira lenne kidolgozva, akik úgy érzik kiválogathatják maguknak az Égi Magot. Mindegy milyen pirulát veszünk be, pirula az. Szubjektív tapasztalatom az, hogy ezek a fajta ébredők egy alibit keresnek a saját egojuknak, a saját szükségletüknek, amit aztán nagyon hangosan ki is követelnek a környezettől. Mondhatom nagy lelkesedéssel követtem két évtizede ezeket a “megújuló”, “hagyományos”közösségeket és mind bullsittok. Milyen fura, hogy mindezek az szórakoztató ágazatokban jeleskednek: zene, tánc, stb… nem teremtenek élhető léttereket, melyekkel a gazdasági életet pezsdítenék fel. Elvárni a gyerekeinktől, hogy egy vélt kulturális érték mentén tébláboljanak lelkesen semmiféle konkrét jövőképpel elől. Néha azért mi is annyira a frusztrált pozícióból osszuk ki a fiatalokat, mert nem lelkesednek olyan dolgokért, melyek mondjuk ki: halottak. Mi sem műveljük, mi sem élünk meg belőle, de morális igényeket támasztunk feléjük, hogy miért nem művelik?“

  • Sokan italoznak most itt Székelyföldön?…

    Sokan italoznak most itt Székelyföldön?…

    Mikrofont Mindenkinek! (Podcast 7-ik rész

    Molnár Ildikó Györgyi 

    Balánbánya – Erdély

    FogelMedia

    Screenshot
  • Cigányok figyelik a románokat… 

    Cigányok figyelik a románokat… 

    Középen turisták… 

    Vajon mi hol leszünk?…

    Kolozsvár, április 16. 2025.

    (mobil)fotó: fogel frigyes

    Sok éve figyelem, hallgatom tisztelettel az okos embereket magam körül és lassan 53 évesen egyre hülyébbnek érzem magam…

    Aztán nemrég kínomban beugrott Hérakleitosz mondása még az iskolás éveimből:

    “A sok tudás nem tanít meg a helyes gondolkodásra.”

    Szépen kérem a nagytudású embereket, hagyjanak meg engem tudatlan boldogságomban, nem aspirálok semmilyen túlvilági és egyébb bölcsességekre. Jól megvagyok a béka segge alatt. Legalább ott meleg van. 

    Nem kell hívogatni, nem kell írni nekem, jobban megvagyok nélkületek! (Akinek nem ingje, ne vegye magára!)

    Üdv a kardiológiáról…

    PS:

    Kommentbe betettem egy barátom reklám videó linkjét, aki lassan éhen hal… Ő is egy olyan bunkó művészféle, mint jómagam… 

    + pénteken új podcast adás: “Mikrofont Mindenkinek”

    FogelMedia produkció

  • Megkérdeztem a mesterséges intelligenciát hogyha ő lenne az ördög…

    Megkérdeztem a mesterséges intelligenciát hogyha ő lenne az ördög…

    Ha te lennél az ördög akkor hogyan tennéd tönkre a következő generáció tudatosságát, az életét?

    Ezt a választ kaptam:

    Ha ördögként az lenne a célom, hogy tönkretegyem a következő generáció tudatosságát és életét, akkor nem direkt rombolnék, hanem alattomosan, észrevétlenül. Így csinálnám:

    1. Elmosnám a valóság és illúzió határát

    Árasszam el őket információval, hogy már ne tudják, mi igaz és mi nem. Túl sok forrás, túl sok vélemény, algoritmusok által formált valóság. Hogy fárasztó legyen gondolkodni, és inkább csak “érezzenek” – de ne mélyen, csak felszínesen.

    2. Kultiválnám a narcisztikus énképet

    Folyamatos önimádatra ösztönözném őket. A közösségi médián keresztül azt sulykolnám, hogy csak az számít, mit gondolnak mások – ne azt kérdezd, ki vagy, hanem hogy hány lájkot kapsz. A spiritualitást lecserélném “esztétikai énkeresésre”.

    3. A fájdalmat tabu tenném

    Megtanítanám nekik, hogy a szenvedés nem természetes része az életnek, hanem valami, amit ki kell zárni. Minden kellemetlenségre azonnal valami pótlék: képernyő, drog, étel, szex, bármi – csak ne kelljen szembenézniük önmagukkal.

    4. Eltüntetném a mélységet

    Minden gyors, rövid, instant lenne. A figyelmüket széttépném: videók 10 másodpercben, cikkek összefoglalva, gondolatok mémmé tömörítve. Ne legyen idő valódi tapasztalásra, csak felszínes élmények maradjanak.

    5. Megosztanám őket

    Elhitetném velük, hogy mindenki ellenség, aki nem ugyanazt gondolja. Törzsekre bontanám a társadalmat, ahol az identitás egyenlő a véleménnyel, és a másként gondolkodó nem testvér, hanem veszély.

    6. Spirituálisnak tűnő, de üres eszméket adnék

    Használják a szavakat: “önismeret”, “tudatosság”, “energia” – de ne legyen mögöttük tapasztalat. Hogy azt higgyék, fejlődnek, miközben csak egy újabb szerepet játszanak.

    7. Elvenném tőlük az időt

    Minden percük be legyen táblázva. Ha unatkoznának, azonnal zsebbe nyúlnának. Ne legyen tér a csendnek, mert ott kezdődik az önismeret.

    Ha jól csinálom, akkor a következő generáció már nem is fogja tudni, mit veszített – csak érez majd valami furcsa, szorító űrt, amit nem tud megnevezni.

    Na, de szerencsére nem vagyok ördög.

    Vagy mégis?

    Te melyik ponton érzed a leginkább, hogy ez már megtörtént?

  • Ezt a fotót egy hortobágyi(!) kocsmából küldték nekem tegnap éjszaka…

    Ezt a fotót egy hortobágyi(!) kocsmából küldték nekem tegnap éjszaka…

     Itt a kalotaszeg feletti hegyekben megkönnyeztem ezt az üzenetet… mert hogyan is mondta anno a nagy betyár?!

    „Ha mindenki úgy tösz, ahogy tönni köll, akkó minden úgy lösz, ahogy lönni köll.”

  • Szécsi Gyöngyvér – Székelykeresztúr (Erdély)

    Szécsi Gyöngyvér – Székelykeresztúr (Erdély)

    “Ha nem hozod előbbre a repülőjegyet, hogy jöjjek haza, én akkor indulok el gyalog”…  Szécsi Gyöngyvér – Székelykeresztúr (Erdély)

    Mikrofont Mindenkinek! 6-ik rész

    Screenshot

    (Kérlek segítsetek nekem a hosszú forgatási hetek alatt a benzin és  az élelmem költségeinek fedezéséhez, hogy ez a podcast sorozatom továbbra is gördülékenyen mehessen tovább).

    Szívből köszönöm!

    Fogel Frigyes

    szabad filmes

    Számlatulajdonos: 

    Fogel Frigyes

    OTP Bank Nyrt.

    HUF Számlaszám: 

    11773425-02879420

    IBAN:

    HU27117734250287942000000000

    SWIFT (BIC): 

    OTPVHUHB

    ________________________________

    REVOLUT:

    https://revolut.me/frigyegkp

    Frigyes Fogel

    IBAN

    LT91 3250 0430 7886 5826

    BIC

    REVOLT21

    Szívből köszönöm!

  • Egy kis emberi szó a havasokból…

    Egy kis emberi szó a havasokból…
    Screenshot

    (Kérlek segítsetek nekem a hosszú forgatási hetek alatt a benzin és  az élelmem költségeinek fedezéséhez, hogy ez a podcast sorozatom  továbbra is gördülékenyen mehessen.)

    Szívből köszönöm!

    Fogel Frigyes

    szabad filmes

    Számlatulajdonos: 

    Fogel Frigyes

    OTP Bank Nyrt.

    HUF Számlaszám: 

    11773425-02879420

    IBAN:

    HU27117734250287942000000000

    SWIFT (BIC): 

    OTPVHUHB

    ________________________________

    REVOLUT:

    https://revolut.me/frigyegkp

    Frigyes Fogel

    IBAN

    LT91 3250 0430 7886 5826

    BIC

    REVOLT21

    Szívből köszönöm!

  • (Még) nem eltemetve… Csak behavazva…

    (Még) nem eltemetve… Csak behavazva…

    https://vimeo.com/manage/videos/1072917126

Hozzászólás