Mona Lisa mosolya megerőszakolva…
Vannak, akik ezért nemegyszer ezüstben veszik fel a stekszet… Még itt az erdélyi (hely)tartó tisztek. Is.
A terepen persze senki.
Teljesítmény semmi.
A kamasznak annyi ereje sincs (a városban), hogy megemelje – elmosogassa a tányérját, vagy hogy megkenje a vajas kenyerét. Csak kesereg, magyaráz és átkozódik…
Csapó / schnitt;
Eközben itt messze, a havasokban, a tehenek legelnek, a pékségben vidáman lobog a tűz, a patakban egyre több a rohanó víz, és a nulla Celsiusban gyalogló csángó legényke mosolyogva integet felém, miközben tereli az állatokat a hajnali derengésben – csizmájával bokáig sárban tocsogva.
Az elsuhanó szekéren bömbölő táskarádióból kihallatszik, ahogyan az írástudók egymásnak megmagyarázzák a megmagyarázhatatlant.
A háttérben finoman hallatszik a kéjes ujjcsettintése Lucifernek, Ahrimannak és jutúb elvtársnak…
Majd az ezeréves határon egyensúlyozó hajnali részeg székely búsan mormolja: „Gyere le a Tejútról, Te!! Zuhanj közénk! És tegyél rendet! No!!!”
Miközben elhaladtam mellette, bamba tekintettel lassan felém fordult, mutató ujját felém bökve szólt rám ércesen: „Ha találkozol Csabikával, akkor küldd ide! Lenne mit mutassak neki.” Aztán arccal az árok felé visszazuhant a sárba…
Elgondolkodva ballagtam tovább, szomorúan nézve magam elé, mert jól tudtam, hogy kiről beszélt.
Csaba királyfiról…
Emlékeztek?…
ff
