Seneca több mint kétezer éve leírta: „Többet szenvedünk a képzeletünkben, mint a valóságban.”
Tarkovszkij pedig valami ilyesmit: „A művészet feladata, hogy felkészítse az embert a halálra, felszántsa és megboronálja a lelkét.”
Nos… Nem egyszer, amikor azt hittem, hogy nincs tovább, akkor a Gondviselés közbevágott. És megmenekültem. Viszont amit csak később értettem meg, az az, hogy mindez a következő lépésre érvényes. Aztán ismét nekem kell ugranom…
Ami pedig a legtöbbször elsikkad: hogy akkor lehet harmóniában az életünk, amikor felismerjük, hogy a Gondviselés – vagy bárhogy is hívjuk azt, sosem hónapokra, évekre érkezik…
Mindig csak a következő lépést világíthatja meg nekünk.
Szerintem azt még mindig kevesen tudják, hogy az egyik legnagyobb harc az ember figyelméért folyik manapság. Mert ha a figyelmünket megszerzik, akkor bizonyos értelemben a reményünket is elvehetik…
Akik ezt a „játékot” uralják, azt is pontosan tudják, hogy az alkotó ember magányát úgy teremtsék meg, hogy azt higgyük, -nemcsak azt,- hogy egyedül vagyunk, hanem hogy pont azért érzed így magad, mert te kimondod azt, amit mások még mindig nem mernek, vagy nem akarnak észrevenni… (!)…
Sokunknak azért is kell ma elvégeznünk azt a melót, amit büntetésként érezhetünk magunkra osztva, hogy megmenthessünk önmagunkat. Magunknak és a szeretteinknek.
És lehet, hogy pont ez, most, éppen az életünk legfontosabb Alkotása…
A többi pedig csak porhintés. Mert a történeted, rólad szól.
Csak rólad…
Fogel Frigyes
volt csellista, kameratologató, most épp az ellenség „szolgája”…
(A kutyus pedig egy puli)
Egy őrült naplója 