Egy osztályterem ajtajában állt, épp a kabátját igazgatta, amikor is megkérdeztem,
hogy mit szól ehhez a cirkuszhoz (a választásokhoz)…
Erre ő félig felém fordulva, de már az ajtókilincsre téve a kezét, nemes
egyszerűséggel csendesen így dünnyögött: „Nem kell félni”…
És ekkor felébredtem…
Az előző 36 óra az életemből gyorsan elsuhant, miközben átvágtam Magyarország
több településén keresztül, podcast- és rövidfilmfelvételeket készítettem, és
mindenütt éreztem a furcsa vibrálást.
Van, aki történelmi fordulatot lát, van, aki a közelgő vihart, más meg már félve suttog
a polgárháború lehetőségéről egy kávé mellett.
Az ember lassan úgy érzi magát, mintha egy film díszletei között bolyongana, csak itt
senki nem mutatja meg előre a forgatókönyvet.
A rohanás közben volt egy inspiráló, de egyben megrázó találkozóm is az Angelika
kávéházban különleges emberekkel, akik legnagyobb meglepetésemre most
kivételesen eljöttek maguktól, sőt áldozatokat is hoztak, -értem ezen hogy- pl. Voltak
olyanok, akik a repülőtérről estek be nagy szeretettel, kicsit késve megérkezve a
patinás falak közé, de voltak olyanok is, akik csak tegnap olvasták vagy látták, amiket
megosztok a neten már 22 éve, és ennek hatására eljöttek…
És ott is láttam a pressziót… Könnyes tekintetek, mosolygós arcok, és a beszélgetés
közben voltak, akik elsírták magukat…
Sok mindent láttam az életemben, de most dermedten figyeltem honfitársaimat.
Aztán másnap ismét bebizonyosodott, hogy az ország tele van különös figurákkal 😉
okos és meleg szívű emberekkel is…
Amikor meghívnak valahová, akkor igyekszem elmenni, még akkor is, hogyha az
oroszlán barlangjába kell belépnem…
Így történt, hogy a háromnapos rohanás közben egy ismert videós-bloggernél (is)
jártam – meghívott ebédre –, akit én korábban nem ismertem, de kíváncsian léptem
be hajlékába…
Beszélt ő a világról, politikáról, kultúráról, történelemről, én meg néha próbáltam
közbeszúrni egy-egy mondatot, mint tyúk a mennydörgésbe. 🙂
Egy biztos: érdekes figura. Olyan ember, akiről a székely azt mondaná:
nem tudom még, merre húz a lelke… de az biztos, hogy van neki.
Én most egyelőre még csak figyelek az „új” (?) helyzetben. Mert a magamfajta sem ül
rá rögtön a frissen faragott székre, előbb megnézi, kibírja-e.
De!…Valami nem stimmel…
Figyelek, és nem látom a tisztán látókat és a tisztán hallókat.
Csupán az önigazolókat…
Azokat, akik mint porszemek a homokórában, amelyet épp megfordítottak, és most
csak fentről lefelé peregnek azok, akik előbb még lent voltak.
Az óra, az üveg, a homokszemek pedig mind ugyanazok…
És a szöveg – a nyelvek pedig hegyesen, kikenve-kifenve, vég nélkül pörögnek…
…
Volt itt Erdélyben egy Ember…
Anno egy idézete már megrázott engem, amikor rám talált vesszőfutásaim alatt,
aztán nemrég a kemény borítású könyvét is sikerült megszereznem…
Az illető – a szakértők elmondása szerint – a maga körében-idejében is „különc volt”,
nem értették a kortársai, nem barátkozott a sajátjaival, de alkotott. Teremtett.
Szinte már reneszánsz ember volt, egyszóval: Művész. És a leggazdagabbak egyike…
Gyanítom, hogy SzívEmber volt.
Az ilyenek – a látszat ellenére – még ma is csak annyian vannak, mint a fehér hollók…
Nos… Mivelhogy kérdezték – nem is kevesen –, én továbbra is jövök, ha hívnak,
segítek, amit tudok, filmezek-fotózok, ha van kit és mit, meg ihlet is, de a parttalan
szómenéseknek már nem akarok és tudok „megfelelni”…
Mert ha az ember már legalább egyszer az életében egy asztalhoz ült az ördöggel,
akkor pontosan megtanulta már, hogy a beszéd egy kétélű fegyver.
Mindent lehet bizonyítani, és annak az ellenkezőjét is…
De akkor hol is van az Igazság?
Mert a(z) (I)gazság az mindig itt van… Csak nem ismerjük fel.
És az Ármányt – Mephistopheles-t sem.
(Folyt. Köv. Lejebb. A lényeg)
fogel frigyes
szabad filmes
„…Vala a Király palotaházában nagy bőség és lakomázás, tánczolás és sok boroknak ivása. És ki-ki dicséré az maga aranyból, ezüstből, rézből, kőből, fából vagy agyagból
csinált isteneit, és csúfolák egymást, vagy veszekedének miattok.Ugyanazon órában az palotaház falának oldalán megjelenének tüzes emberi kéznek
ujjai, és kezdének írni tűzbetűkkel a falnak kövére. Lassan rótták az írás betűit,
míglen ott ragyoga ama szó: „Megszámláltattál…” De az írást nem látá meg senki,
mert hogy ittasok valának a bortól és a haragtól, és vitázának az maguk aranyból,
ezüstből, rézből, kőből, fából vagy agyagból való isteneiknek miatta…”
Gróf Bánffy Miklós
(Az Erdélyi történet, Bánffy Miklós magyar író háromrészes, 1934-től 1940-ig
megjelent regénye. A trilógia a magyar nemesség erkölcsi hanyatlásáról és
elvesztéséről szól, az első világháború kitörését megelőző tíz évben.)
Egy őrült naplója 