Valami nem stimmel…

2020-ban (március) Spanyolországban voltam bezárva.

Akkor, ott, máshogy mentek a dolgok mint Magyarországon…

Figyelve az események örvénylését, kint bevállaltam egy rövid videót, amelyen rendhagyó módon a kamera másik végére kerültem… (Akasztják a hóhért)…

Azóta 82ezren nézték meg a YouTube-on.

Viszont 0 komment (!)

(1200 like)

0 dislike (!)

A videó szinte pontosan két évvel ezelőtt készült ott kint, az akkori andalúziai albérletemben. Ma hajnalban eszembe jutott, hogy ránézzek, talán már megérett a törlésre, mert úgy emlékeztem, hogy eléggé szókimondóra sikerült, és páran szóltak nekem akkor és mostanában is privátban, hogy azért nem ártana vigyáznom magamra… (Nem mintha lenne veszteni valóm).

Ma reggel újranéztem, hogy mit is mondhattam két évvel ezelőtt ebben a kis vlogban, és meglepődve látom: nulla komment azóta (nem volt tiltás a hozzászólás szekción) és a többi számok…

Valami nem stimmel…

Aztán úgy döntöttem hogy fennhagyom a filmjeim között ezt a kis rendhagyó szösszenetemet és most megosztom veletek ismét, feltéve nektek-magamnak a kérdést, mi a fene van velünk?

Miközben manapság egymást nyírja szinte mindenki a komment szekciókban, itt, ennél a monológnál- semmi-sehol?

Pláne ez a nulla “nem tetszik” kattintás szám?

Ennél kevésbé szókimondóbb videók miatt másokat már virtuálisan régen kivégeztek (akkor). (Ma már persze minimum egy csatorna törlés jár, feljelentősdik után)…

Lehet hogy a nézőim még mindig biztonsági játékosok? 

De ennyire? Bujkálunk? Hmmm…

Most itt a nyakunkon a legújabb parlamenti választás.

Újranézve az akkori “agymenésemet” bizton állíthatom, hogy egyáltalán nem bántam meg egy gondolatot sem, azokból amit akkor tettem közzé két évvel ezelőtt.

Most is vállalom minden szavamat.

Akkor is, hogyha ne adj Isten, a múlt árnyai idén áprilisban esetleg vissza osonnának.

De nem fognak.

Mert tudjuk, hogy most a kisebb rossz közül (lehet) kell választani…

És hogy (még) jobb legyen egyszer, azt mindenkinek saját magán kell(ene) elkezdenie kiküzdeni… (Nemcsak másokat kritizálni, sírni, és nyavajogni, mert abban igencsak profik vagyunk)…

Az önkritikát manapság sajna még nem túl sokan gyakorolják rendszerességgel…

——————————

Ui: most épp ismét a havasokat járom, filmezek, nemsokára újra írok nektek, de akkor már az épp aktuális kalandjaimról, 

innen-onnan…

Szeretettel,

frici

Frigyes Fogel

https://fogel.me

Facebook: https://www.facebook.com/egyorultnaploja/

Youtube csatornám:

https://www.youtube.com/channel/UC7XObV5N1nXG7cFy-AUcrgQ?view_as=subscriber

Vimeo csatornám:

https://vimeo.com/kulturaliskreativok

#egyorultnaplojapontcom


Egy gondolat “Valami nem stimmel…” bejegyzéshez

  1. Örülök, hogy újra feltette e videót, és állást foglalt mellette. Azóta megnéztem, és elolvastam szinte mindent, amit közzétett. Néhányszor az a halvány sejtésem támadt, hogy ebben az identitásában talán megingott. Tévedtem, vagy félreértettem. A lájkok egyetértést jelentenek. Akik úgy érezték, hogy helyettük is elmondott valamit, azok nem szaporították a szót. Magam is híve vagyok nyíltan kimondani mindent, ami önazonos velem, és még egyszer sem jutott eszembe félni emiatt. Ez nem különösebb bátorság, hanem az a közeg, ahol élünk, biztosítja számunkra. Ennyit a diktatúráról:)) Nem tudom, hogyan élném meg ugyanezt Németországban, vagy más nyugati érában, ott ijesztően más a helyzet. A “nincs hozzászólásban” az is benne van, hogy nem politikusnak tartják önt, hanem művészembernek. Ha emiatt nem szólnak hozzá, örüljön, mert szárnyra kelt egy új divat, miszerint aki coming-outolt valamilyen irányban, azt a politikai ellenfelei kizárják a művészethez való jogosultságából. Kizárólag Ideológiai alapon eldönteni, hogy mi számít értéknek, hibás. Szerintem. Üdvözlettel…

    Kedvelik 1 személy

Hozzászólás