(második rész)
Ahogy ülök itt, épp Kolozsváron, Bulgakov vigyázó tekintete alatt, macskájának démoni hipnotizálása kereszttüzében, mindig az a bizonyos kép bukkan elő a söröskorsók mélyéből, amelyre a nagy orosz művész figyelmeztette a nagyérdeműt…
“Az ördögi az ember normális világa”… írta ezt-így valaki a kocsma falára…
Jómagam viszont így gondolom:
az ördög az evilág mindent-is-tudója.
Az (igaz) művészek pedig az utolsók az elsők között, akik ezt még felismerik.
A Művész már tudja az új nyelvet, amely szavak nélkül, az ördög világa felett alapíthat(na) egy új földet…
Elsőként persze elég lenne a bennünk lakó ördögöt felismerni és uralni…
Aztán az új nyelvet elsajátítani. Szavak nélkül…
Majd a többi is menni fog…
Addig pedig… Tudjuk kiküzdeni a helyes Választást…
Lesz rá alkalmunk mostanság is… Bőven…
Üdv a pokolból!
Egészségünkre!
fogel frigyes
Egy őrült naplója 