(Fotó: egy elhagyatott magyarországi falu kapuja, épp egy hete)…

Well…
Szeretem a hazámat, ezért vállalom ezt most be:
Lássuk csak… Nos, feleim:
A Pénz az Istenetek.
De ezt sem valljátok be…
Féltek mindentől. Is.
Már igazán Semmit sem értetek, de túl biztosított-önigazolt világképetek építése közben, fermata (!) hiányos, világfájdalmatok pervez projektálásával egyetemben naponta végítélkeztek.
Az Igaz (!) munka büdös, a köldöknézegetés édes.
Viselkedni már alig tudtok, de elvárásotok minden-hol: végtelen…
Eközben vég-nélkül vetitek a keresztet.
Reggel, délben, este.
Ó nem!…
A Progresszív, elitellenes, torz művészeitek elhazudott lényeinek Moliére-i fals kavalkádja hamis hangon okítja a mai napig szünet nélkül a tudatlan többséget. Vastag baksisokkal kibélelve…
Pernye, Pilinszky, Kocsis elfeledve. Eltemetve.
Degenerált, Hamis orcáitokon kínos mosoly.
A Patkány oláh, az ócska tóth -így kisbetűvel- a vérben pancsoló szerb, a zsaroló croatian sznob, a labanc kurva, bizony még mindig üt titeket-minket.
Mert hagyjuk…
A BM-es daloló-repülőtéri besúgó még mindig ultizik. Szabad(lábon).
Ezek sosem mennek el… mindenkit túlélnek.
A hisztis, mézes-mázos pofájú, áttelepült erdélyi, meg kaszál, sír és oktat.
Közben, az Igaz Parasztot -(respect)- már kiirtották.
A borász meg sört vedel…
A bábos már elbambulta magát.
A Secus/SRI-s nem tudja hova feküdjön éppen…
A sértett ripacs visszafelé is már megtanulta a monológját. De a világot jelentő deszkát már kifuvolázták alóla… csak nem veszi észre…
A “péknő” már azt sem meri reméli hogy ismét ki-elég-ítik…
A magamfajta BOZGOR már csak egy dolgot szeretne:
Csendet…
Most már nem lehet finomkodni.
Az ármányt kell felismerni.
És megbocsátani tudni.
TUDNI.
Nem Hinni…
A lényeget felismerni, nem a részletekben elveszni.
Sarkunkra állni és az árulóinkat elfeledni…
Választani!
Csendben Lenni…
A kanyarfúrót letenni…
Alkotni.
Semmit sem (el)várni.
Bízni….
És meghalni.
Ujjá-születni.
Tenni.
Nem beszélni.
MAGYARNAK LENNI.
Mert: Hogy fogunk így a Teremtő elé állni?
fogel frigyes
fogelmedia