Még mindig Brassóban vagyok…
Meleg van… Az itteniek is csak csendesen, -elmondásuk szerint- értetlenül figyelik a novemberi tavaszt.
Közben jönnek a levelek az utóbbi napok jelzéseimre … Mintha a fotóim elindítottak volna valamit az emberek lelkében…
Épp a hotelszobám ablakából figyelem a Hidat, két felvétel között…
Azt a Hidat, amely egy csendes eső után, Köztetek és a brassói Fekete templomban élő öreg harcos között ível most…
Érdekes, hogy a megszállók errefelé kevesebb idegen kegytárgyakkal árasztják el ezt a várost… Vagy ez a város veti ki magából a fals, babona cunamit…
Igen… A Templomos szobrok még mindig erőt árasztanak…
Valami maradt még itt az Éterben… Magyarországon ez már rég elillant…
Node hol vannak az igazi Harcosok?
Nem az önjelölt megmondó emberek, spiri szeánszok felkent hivatásosaira gondolok… Nem…
Hol vannak azok, akik az Igaz Őrzői – tudói, ezer év tudatos építésének?…
Ismerek ilyen szellemeket. Személyesen…
Hamarosan ki fognak lépni az árnyékból, ők is.
Mert közelednek az Új Formákat alakító tettek, hiába gáncsolták el Őket az előző ezredévben…
Figyeljetek!
Mert Az Őrzők -még- némán figyelnek…
Titeket.
ff
“A szivárványhíd az egyetlen, ahol angyalok és ördögök úgy járnak-kelnek, hogy alig lehet szétismerni őket.”
Weöres Sándor
“Még nem tudom, mit mondok majd, nem én,
De úgy sejtem, örömhírt hoztam én.
Örömhírt, jó hírt, titkot és szivárványt
Nektek, kiket szerettem,
Állván tátott szemmel, csodára várván.
Amit nem mondhatok el senkinek,
Amit majd elmondok mindenkinek.”
Karinthy Frigyes
Egy őrült naplója 