Nyilvánosan válaszolok. (a levél lent megtalálható, a művész inkognitóját megőrizve, hisz valószínüleg nem tenne jót a karrierjének ha kitudódna szakmai berkekben, hogy szerény személyemmel is levelezik)
Tisztelt Művész Úr!
Köszönöm levelét, itt minden a legnagyobb rendben… (Erdélyben)
Szokás szerint az első sorból tapasztalom folyamatosan, az ellentétjét mindannak, amiről rendszerint szépeket mondanak-tanítanak az Ember, álruhákba bujtatott ellenfelei.
Mintha azt, amit nekünk tanítottak a népmesékben, az elhalt volna. Mindenütt… Bárhol is járjak, ezt látom…
Az üveghegyek eltörtek, az Óperenciás tenger kiszáradt, és a halált megvető bátorságú legkisebb fiú tarisznyájából kiénekelték a hamuba sült pogácsát azok, akik ma tanítják a szeretet, a szellem, az alternatív gyógyítás, és a nemzetek feletti tolerancia – testvériség minőségeit.
Tegnap este ismét egy kerekasztal mellett találtam magam, ahol egy másfélórás inspiráló (legalábbis állítólag számukra inspiráló) beszélgetés után rákérdeztek nálam, – az ügyeletes társasági bohócnál -, hogy végülis hol születtem. (Három nyelven folyt a beszélgetés addig)
Ekkor a kérdést feltevő asszony szemébe nézve (a férje a bal oldalamon ült) éppen azon tűnődtem, hogy vajon személyében aki itt Romániában egy tekintély, elismert tanító és az új medicinák egyik profi trénere, vajon ő is úgy fog reagálni hogyha megmondom az igazat?
Aztán döntöttem és a szemébe nézve kimondtam, hogy budapesti gyerek vagyok.
Kellemetlen, csalódott, enyhén gunyoros heherészés volt a reakció, mely míves precizitással bugyogott fel az asszony (román) torok csakrájából…
Nem volt jó érzés ezt látni, hiszen folyamatosan ezzel -is- szembesülök.
Mert mit lehet tenni, ha már a tanultabb-kikupálódott fajtàjuk is ilyen?
De bevállaltam öt éve, hogy elvegyülök köztük is, ahogy azt az elmúlt (filmes) évtizedeim alatt tudatosan megtettem több kontinensen is, ezen a gyönyörű planétán…
Egyébként meg köszönöm kérdésed, alapvetően Jól Vagyok.
(Tapasztalom a Létet a bőrömön keresztül, ahogy azt Raffaello megfestette egyik mesterművében… a sokszáz (leszületés) előtt várakozó kisded arcok türelmetlen tekintetére emlékezve a függöny mögül, bár az én várakozásom már ellentétes irányú, ugyanis mélységesen unom ezt az ócska, olcsó, szellemi proli társaságot… is. Akik ikonokkal tapétázzák ki még a dolgozószobáik falait is nem ritkán, miközben… no de hagyjuk…)
Tudod, szerintem Andersen valahol elcseszte… mert a gyerek torka úgy berekedt… hogy nincs itt senki, aki eltudná rikkantani magát, hogy a “főnök” meztelen!
Ahoz kellene egy kis tökösség… no de az sincs már.
Eladták kilóra.
Azt is…
Hónap végén Óbudán is leszek…
Ölellek.
Szerettettel.
frici
_______________________________
Kedves Fricink!
Remélem minden oké – a 22-e eliramlott, de talán lesz valamikor másik alkalom.
Jó napokat!
Bíztassuk magunkat és egymást,
ölelések:
Egy őrült naplója 