Meglepetésemben megpördültem és az épp kezemben lévő mobilommal lőttem is egy fotót azon hamarjában…
A madár mozdulatlanná merevedett, majd huncutul a szeme sarkából küldött nekem pár mondatot, melyek így szóltak:
“Ez a primitív, kényelmes, kevéssel beérő mai világ kiokád magából, igényesnek, mohónak talál, egy dimenzióval gazdagabb vagy a kelleténél. Az olyan emberek, mint ti, manapság nem tudnak élni és az életnek örülni. Aki csinnadratta helyett zenére, szórakozás helyett gyönyörre, pénz helyett lélekre, nyüzsgés helyett igazi munkára, játszadozás helyett szenvedélyre vágyakozik, az ebben a tetszetős világban nem találja meg az otthonát.”
A szürreális pillanat után lassan megfordulva, gondolataimba mélyedve bandukoltam (volna) tovább, amikoris ismét elrikkantotta magát az a bizonyos fekete eresz-lakó…
Másodszorra is megfordultam, de most már lassabban, majd ismét exponáltam a telefonommal…
Továbbmenve a szállásom felé, már más, idegen nyelvű – idegen szívű rikácsolásokat is hallgatnom kellett…
A végén mindig ugyanaz a rövid repetició: kár… kár…
Aztán másnap, ugyanazt az utcát érintve sétáltam a központ felé, amikoris pont azalatt az eresz alatt, ahonnan a madár kiabált felém még pár órája, a járda végén egy összegyűrt, koszos zsebkönyv féleségen akadt meg a tekintetem… Lehajoltam, és a félig már elázott borítón a következőt olvastam:
Steppenwolf – A pusztai farkas
Írta: Hermann Hesse
ff
Egy őrült naplója 