Ifj. Durkó Zsolt Művész Úr, már egy ideje megtisztel a gondolataival…
Néhány napja elküldött kérdéseit most megosztanám Veletek.
Kíváncsi vagyok a Ti érzéseitekre – gondolataitokra…
Durkó Mester jútúb csatornájának videó linkjét a komment szekcióban megtaláljátok.
Elvtársi üdvözlettel: Az Őrült. ff
A KÉPZŐMŰVÉSZET HELYZETÉRŐL
Eltekintve attól, hogy a műveltnek tartott – globális – nyugat ábrázolt víziói önkényes variációk rajait alkotva lepték el a populáció erre igényt tartó tömegeinek testfelületeit, a tetoválás – önképesítő (?) – divatja elképesztő méreteket öltött, valamint attól, hogy a múzeumok és aukciós házak felbecsülhetetlen kategóriákig ívelő értéktárai a múlt és (kevésbé) a jelen alkotásait kvázi szórakoztatva-művelve, üzleti alapon, szórt-közvetített
generált média hálózatok képözönei és egyéb struktúrái által (együtt hamisítva?) a köztudatba tolják, fel kell tennünk a kérdést:
van-e egyáltalán még értsd: mit értsünk az alatt, hogy – képzőművészet?
Él-e, megvan-e ez a kulturális humán kvalitás szövet abban a formában, ahogyan pár évtizeddel ezelőtt még biztosan létezett – vagy a mindenki művész huszonegyedik századi id-IoT-izmusainak áramköreiben, a kékesre kreált net-mindenség – információ óceán: micsoda Vízözön! – számtanaiban, influentált hatásdinamikák örvényeiben tűnik el.
Rajtunk is múlik – mondhatnánk.
Kell-e még a képzett, kutató, koherens életpálya-művet felmutatni tudó, alkotó tehetség ideál? Fontos-e, hogy művelt, felelősséggel megnyilatkozó művész személyiségek tán különösképpen is időszerű, mértékadó üzenetei érvényre juthassanak?
Nyilván, minden jobb érzésű embertárs kapásból rávágná: igen! – hát hogyne!
De kell-e ma az ember – lélektagadó transzhumanista kísérletek kiszolgáltatottja – maga?
– ez itt a nagy kérdés!
Nekünk igen.
A globalista „elit” egy hibrid, új lényt alkotna: a nemtelen istenné elfajzás mesterségesen intelligens (AI) biorobotok hatékony segítségével megtámogatott mutációiba modulálná magát. Hogy a maradékkal mi lesz? Erről a globális média segítségével altatva-kábítva hazudoznak – valójában nincs terv, életképes stratégia.
A humánum szó szoros értelemben vett lecserélésének megszállottjai a szociáldarwinistafajelmélet, az eugenika torz alapjairól hozták létre (a sajtó, majd egyéb hírközlési hálózatok által világszerte egységesen fősodratúvá tett / vett) kanonizált hivatkozásaik „tudományos
eredmény” tárát. Az emberi természet kielégületlen kísérletező kedve ebben a játszmában mindig a segítő, a felszabadító maszk mögül csal: az áruló hajlam jellemzően mintegy jobbítva pusztít. Szomorú dolog ez.
Hogy az ember mire képes – illetve gépes!
Képzeletben számokká változva majd gép-szeletére cseréli fel elbizakodott magát – a propaganda legalábbis nagyban ez. Az ipari társadalom, a modernitás utáni korban a túlszaporodottnak tartott tömegek – az „emberiség” – civilizációinak jelenlegi, exponenciális „fejlődése” a technológiák terén oly mértékűnek mutatkozik, hogy a hírcsatornákon az átfogó, hasonlóan gigantikus léptékű, fantasztikus – verniánus – újdonságokkal kecsegtető földtörténeti transzformációk elkerülhetetlenségére történő ismételt utalások népszerűsége
– napjainkra hagyományosan (szinte unalmas) – garantáltnak tűnik (űrkolonizáció stb.), meglehet, a kérdés valóságosan és igazság szerint talán az, hogy az emberi lény én- kiterjesztéseinek, kifejlesztett (támadó / védekező, szórakoztató, komfortérzetét elvileg növelő stb.) eszközeinek használója-e még vagy már csak rabja.
A szingularitásnak becézett gépi intelligencia állapotot – amikor már nem csak a sakk játék lenyomásával (játékosainak sakkba szorításával) sokkolna a számító termék (relatíve régi sztori), hanem elvileg minden más, korábban emberinek számító művelet- sorban (már az egészen közeli jövőben) győztesként kerülhet ki – egyesek elkerülhetetlen- nek és üdvözlendő FEJleménynek tartják.
Kérdés, hogy mit tartunk emberinek és abból mi az, ami kiszámítható.
Hogy a technológia minket használ, hogy az adat (beleértve: legszemélyesebb adataink) az újabb kor olaja, ahogyan Kai-Fu Lee (arcfelismerő rendszer innovátor guru) mondta, nyílt titok. Net neutrality… a semleges internet – a kétezres években még nem (vagy csak) nevettünk rajta, hiszen freedom nélkül nem létezhet az amerikai álom!
A mai helyzet az, hogy kicsit reálisabban gondolkodhatunk el azon, hogy az üzleti alapontörténő megfigyelési / követési praktikáknak kiszolgáltatott (surveillance capitalism) társadalom, a QR-kódolt emberállomány a fenevad bélyegét kapja-e meg ezáltal vagy „csak” a rabszolga lét – talán sosem volt – alantas körülményeibe süllyed? A hagyományos létformák „szükségszerű” felszámolása ismét egyben leszámolás lenne ismerős, bevált, emberséges értékekkel? A valóra vált disztópia távlat a többség számára – pszichológiai,
biológiai manipulációk áldozataival – a munkanélküli tábor, az értelmetlen lét pusztuló entrópiája lesz?
Még nem dőlt el véglegesen.
Az újkommunista, globalista agenda nyájas és visszautasíthatatlannak tűnő ajánlatai újra az általános jólét ígéreteibe vannak csomagolva: nagyban újrakezdve (great reset stb.) holnapra megforgatnák azegészviláágot, feje tetejéről a talpára kell Hegelt stb. – ismerjük.
Felfuvalkodott, mammon isteni-sátáni hatalmukba bolondult, felelőtlen gazemberek – csak ne akarnátok már velünk annyi jót tenni!
De nem lehet mindent ezeknek a történelem által pénzhatalom csúcsaira sodródott, erkölcstelen figuráknak a nyakába varrni; ők csak oda keveredtek, beleszülettek.
Nehéz tehertétel, de a fő gonosz a meg nem gondolt gondolat: a kollaboráns laboráció.
A mai tudomány alapzata hamis.
Létünk keretei – nem hogy lényegi összefüggései! – számokkal csak rendkívül korlátozottan írhatók le. Egyetlen objektív sem „objektív”, a lencse, az érzékelő határos, a megfigyelt jelenséghez csak sajátos szűrőt ad. A természetben semmi sem egyforma, viszont a számtanban ha egy adott egység (például szám) nem azonos önmagával, akkor a rendszer összeomlik. Számokkal (akármilyen algoritmusokkal) csak a számok világa írható le, a világmodell így hamis. Az absztrakt, elvonatkoztatott műveletsorok a – kért, vágyott,
hivatkozható – biztos tudás helyett a pigmalioni csodás fordulat ellenkezőjét okozhatják: a megidézettből nem élő szerető támad, hanem az alkotó változik át műve anyagává – ebben az esetben számokká.
Erre vágynánk?
Ifj. Durkó Zsolt
Egy őrült naplója 