Most a filmes fiatalok, Szapienta stb. egyetemi (szellemi) halál erők intézményeiből.
(Meg kellene érteni végre, hogy egy új, magas szintű, emberséges pedagógus gárdát és velük együtt szabad intézményeket, tiszta lelkű alkotó fiatalokat, CSAK -(akár jó indulatú)- pénz pumpálással nem lehet létrehozni.
Először meg kell beszélnünk a dolgainkat.
Aztán a férgesét ki kell vágni.
Majd bizalommal oda irányítani a pénzt, ahol-akik tudnak, tehetségesek, és nem kurvultak el. Még…
Vannak ilyenek… Akik már sok évtizede várnak.
Nos, íme egy másik- másmilyen kolozsvári magyar napok rendhagyó beszámolója…
Fogel Frigyes (szabad filmes)
“Pénteken jelen voltam a Kolozsvári Tranzit házban a Sapienta egyetem végzőseinek a filmvetítésén, a hat bemutatott film négy alkotója volt jelen, és rajtam kívül volt még két ember, akik elejétől végig ott voltunk és még volt 3 akik jöttek-mentek, nem tudni mit kerestek ott. Az egyik végig mobilozott, a másik folyamatosan ki s be járkált.
Volt egy 10 perces beszélgetés a vetítés végén, ahol a kedves szervező-moderátor lány feltett néhány kérdést és volt egy “közönség” kérdés is, hogy miért érzi azt, hogy a filmekben az alkotók magukba zárkóznak?..
Miután más kérdés nem volt, felemeltem a kezem és a következőt mondtam: “A filmek mind jók! A fiatalok megtették a dolgukat! Kérdésem lenne a Romániai magyarság vezetői felé, ami szeretném, ha eljutna hozzájuk: 1. Érdekli e valakit, hogy mi ezeknek a fiataloknak a jövője? 2. Miért nem láthatók ezek a filmek a NEtflixen? Záró gondolatom: Szeretettel várom bármely romániai magyarság vezetőnek a meghívását, állok rendelkezésre ezeket a dolgokat megbeszélni, mert vannak konkrét ötleteim és javaslataim!”
Persze reakció semmi. Mikor eljöttünk, mondtam a szervező lánynak bizalmasan, nem blöffölök, nyugodtan tovább küldheti az üzenetemet. Annyit válaszolt mosolyogva, hogy reméli eljut oda ahova kell. Mondtam még neki, hogy tudom az útját, hogyan juthatnak el ezek a filmek a Netflixhez, keressenek fel!
A végén a reál közönséget alkotó 3 emberből egy valami fideszes szektás volt, motoros trikóban, hogy ő teológiát végzett és szerinte a filmeseknek lenne hivatásuk, hogy olyan “brainstorming” (idézve őt) filmeket alkossanak, gyártsanak, amelyek a nőket szülésre késztetik, meg se álljanak tíz gyerekig. Fiammal azzal válaszoltunk, hogy előbb a megtartáson kéne dolgozzunk.
Hazafelé elmondtam a fiamnak, hogy mivel az Rmdsznek akkora hatalma van a kormányban, hogy farokként csóválja a kutyát, annyit kéne tegyenek, hogy felhívják a Netflixet és feltételként szabják meg (tessék, kikotyogtam a titkot), hogy a romániai diákfilmeknek egy külön kategóriát biztosítsanak és feltegyék őket a műsorgrillbe, ha Romániában szeretnének működni. Most ez persze utópisztikusnak és nonszensznek tűnhet, de pont ezt szeretném, ha ki tudna robbanni a felismerés, hogy ugyan miért nem lehetne ez lehetséges? Netán kiderülne, hogy maga a magyarság, aki egész nap koreai hetvenrészes infantilizmusokat néz maraton módon, egyáltalán nem kíváncsi a saját gyermekeinek az életére?!
A fiam még azt is mondta a motoros teológus fideszesnek, hogy nézzen körül, ami ma itt történt, hány erdélyi magyart érdekelte, hogy a jövő magyar filmesei mit csinálnak? Hova akar ide még magyar gyereket?
… A testbeszédből megfogott jelek leforráztak engem, az alkotók a végén nem kocsmában fejtegették a további hogyanokat és mikénteket, elsuhantak mellettünk és anélkül, hogy hátrafordultak volna elköszöntek: “Pá-pá…” Mi hagytuk el utolsókként az udvart. Tehát meghagytuk a teret a szellemi meghívásnak. Nuku!
Saját véleményem: Túl azon, hogy a rendszerbeli intézmények “fogott” emberek mentsvárai -mert felmutatni semmit nem tudnak-, van alibijük, hisz a romániai magyarság egy az egyben HALOTT!! Rendszerbeli rendszerbelit szűl.
Amire azt mondják manapság, hogy de lelkében ott ég a tűz… hát naná, az ördögben is ott ég a tűz. És a lelke mélyén talán lehetne belőle egy cuki angyal is, csakhát nem lesz!”

