Ott(hon) a Tündérkertben.
Így a vége(m) előtt már nincs bennem harag.
Megértem, mert megtanultam nálatok is a Ti helyzetetek fonákságát, és elfogadom, hogy tudva-tudattalanul a hamisságot szolgáljátok továbbra is, a szabad döntésetek alapján, imára kulcsolt kézzel, a már helyrehozott kazettás (kalotaszegi vagy székelyföldi) “mennyek” csalfa ornamentikáinak hipnotikus szépségei alatt.
Én már csak egy dolgot nem szeretek.
Az amnéziát.
Persze a tudatosan választott emlékezőképesség elvesztése is egy döntés.
De ki vagyok én, hogy megítéljek.
Csupán egyet remélek.
Csendet.
Melyet nem találok köztetek sem.
fogel frigyes
Egy őrült naplója 