A mélyen spirituális ismerős, aki nem hisz Jézusban, írja nekem, kíván boldog húsvétot. És kimásol egy üdvözlőlapszerű gagyi szöveget, ennyit értett meg az én hitemből.
Az egyébként ateista unokatestvérem, feltámadásos Jézusos képet küld, piros tojásos háttérrel. Más alkalommal pedig kritizálta az el nem olvasott könyvemet, hogy sok benne a Jézus.
Az a nemzetőr, aki folyamatosan lipcsiz engem, magyarosan öltözve viríttatja magát ünnepekkor. Multiban részlegvezető.
A nagymagyar panziós, akinek a panziója tiszta hitech, telefonról nyitja a székelykapuját és irányítja a klímát a szobákban, román ízlésű divatos rácsszerkezetű (riflázs) bútorokat rendelt, a turisztikai programban viszont vannak magyaros ételek, rendelésre népi táncos este, illeve történelmi túra a Hunyadi várba, a Dévai várba.
A húsvéti éjszakai fényvásárra elmegy karöltve román és magyar és ott abban a pillanatban úgy érzi, hogy megfogott valami Isteni esszenciát és az neki ugyanúgy elég, mint hagyományápolásból a tíltott Csíki sör, a kokárdázás, a népi táncra perdülve, a techno, a dub mellett bőven elfér.
Amit viszont mindenki egyöntetűen és megkérdőjelezés nélkül hisz és vall, az az, hogy élni kell, elfogadni azt, amiben vagyunk.
És akkor ki a fene vagyok én, hogy ebbe belerondítsak?
M. A.
(f.f.)
Egy őrült naplója 