Hajnal van. Reptéren vagyok Marosvásárhely felé. Most már biztosan látom hogy eljött az idő és megmozdultatok…. A Kulturális Kreatív emberek… Kapom a videókat, jelzéseket felkéréseket.
Pici türelmet kérek és mindenkinek válaszolok. Addigis egy KK barátunk gondolatai ahogy ő látta a találkozót… 1500 km utazott érte…
(Frici, a kamera tologató hobó)
“Milyen egyszerű lenne, ha volna egy világszintű Kulturális Kreatív közösségi szervezet, hogy arról mintát vegyünk, és tanuljuk meg felépíteni a mi kis régiónkban a sajátunkat. De mivel ahány kulturális kreatív ember, annyiféle hitvilág, elképzelés, terv, létesítmény, szinte lehetetlen más közösségeket lemásolni. Legfeljebb inspirálódni lehet létező KK közösségekből. Csakhogy ezek nem igazán vannak feltérképezve. Mert olyan ez, mint a Jézusi modell, hogy „ahol ketten vagy hárman összejöttök a nevemben, én ott vagyok köztetek”, azaz ahol két jóhiszemű alkotó ember közösen létrehoz valamit, még akkor is, ha nem nevezik meg magukat, de valójában kulturális kreatív közösséget alkotnak.
Például nyugodtan nevezhetem az Artizán Blues Rádió kis közösségét kulturális kreatívnak, mert azok vagyunk. Alkotó személyiségünk egy része szeretné szellemileg, kulturálisan kifejezni magát, érzéseinket, hitünket, meglátásainkat hang formájában megszólaltatni. Legyünk alkotói, hallgatói a rádiónak, valójában egy kulturális és kreatív kútfő körül ólálkodunk.
Meghívottként mentem a kulturális kreatívok Budapesti összejövetelére. Hajtott a kíváncsiság, mit fogok tapasztalni, mivel fogok onnan hazajönni? Sejtelmem sem volt, hogy mibe megyek, mert erre modell még nincs.
Összegyűltünk szinte negyvenen. A bemutatkozásokból kiderült, hogy ahány ember, annyiféle elképzeléssel, tervvel, világnézettel keresi az önkifejezést, a társaságot. A magányos alkotó abban reménykedik, hogy megértő és segítő közösségre talál, ahol a saját projektje bemutatása nem lesz csak a pusztába kiáltott szó.
Elhangzott néhány terv, ami túl van a kezdeti fázisokon, kéne a komolyabb támogató. Elhangzott néhány elképzelés, amihez kéne társ, jogi tanácsadás. A kiváncsiskodó kulturális kreatív emberek elmondása szerint, nagy szükség lenne egy gyökereiben megváltoztatott emberséges életformára, és ebben lennének hajlandók tenni valamit. De nem tudják, hogy konkrétan mit.
Persze én is elmondtam a magam részéről a Magyar Bolt alap elképzelését, hogy ehhez szeretnék legalább elvi síkon társalgást indítani, hogy egyáltalán el tudjam mondani azokat a részleteket, amik bennem a 30 év asztalos vállalkozás ideje alatt felgyűlt. Bár a tekintetekből látván, nem értették, hogy miről beszélek, a végén egy-két érdeklődő rám kérdezett és amit öt perc alatt el lehetett mondani, elmondtam. Tehát éreztem, hogy egy kitartó részvéttel, és konkrétabban kifejtett tervvel, talán lesznek akiket érdekelni fog.
Ami viszont nagyon tetszett nekem, hogy a találka vége felé kialakult egy két személyes szervezői mag, akik kézbe vették a kapcsolat tartás technikai részét. Rögtön felírták az emileket, netes csoportot alkottak, és mire hazaértem Erdélybe, már várt az emil, hogy akkor ezen s ezen a csoporton fórumozunk, terveket mutatunk be, szervezési dolgokat bonyolítunk le. Na ez már egy konkrét lépés valami felé.
Őszintén bevallva, én már túl vagyok az ilyen közösség alapítások kezdeti lelkesedésein, rengeteg bennem a szkeptikus félelem, de nem leszek semminek a megrontója, hacsak lényegileg, alkatilag nem vagyok egy rothadt alma egy gyönyörűséges szép gyümölcstálban, mint ahogy sokszor az voltam az életben legtöbb közösség szerint.
Ehhez viszont az kell részemről, hogy ne fussak előre olyan közegben, ahol a tagoknak több idő kell a feldolgozáshoz, a reakcióhoz. Ehhez megint az kell részemről, hogy olyan tervet tegyek le, ami ebben a sebességben megfogható, megérthető, kivitelezhető. Ezért talán a Magyar Boltot betehetem egy álom mappába, mert ez túl nagy dió néhány kézművesnek és talán inkább az Artizán Blues Rádió lenne az a fejleszthető projekt, amit már két éve elindítottam és csupán fejlesztéshez kéne támogatás.
Amit nem érzékeltem a Budapesti találkozón, hogy bármiféle mecenás érdeklődne irántunk.
Az az érzésem, hogy ha nem fogunk tudni jövedelmező, kamatoztató terveket felmutatni, a pénz sem fog megjelenni. Személyesen, az elmúlt 35 évemben, mióta a kultúra szabad lábra tétetett, nem találkoztam olyan pénzemberrel, aki akár egy könyv erejéig támogatott volna bármiféle kulturális megnyilvánulást. Leszámítva azt a néhány, egy kézen megszámlálható ismerőst, akik a lehetőségeik szerint szimbólikusan segítettek, komoly pénzember csak azzal biztatott, hogy nem fog menni, nem érdemes.
Nos, ami mégis elgondolkoztat, hogy a kulturális kreatív emberek akkor sem adták fel. Visszafogták magukat, de attól a fiókban a lelkükben dédelgették a terveket és amint akadt egy kis szabad idejük, egy kis plusz pénzük, betették azt, rááldozták.
Egy kulturális kreatív közösségben, egyesületben tehát, az lenne a dolgunk, hogy egy helyre csatoljuk az elképzelt vagy a megvalósítás útján lévő terveinket, hogy azokkal immár ne egymagunkban vívodjunk, hanem közösségben. Legalább az a mély magányérzés szünjön meg, legyen egy halvány remény, hogy nem vagyunk egyedül. Ki tudja, lehet, hogy mi magunk leszünk a saját terveink mecénásai?
Próbáljuk meg szerintem. Mit veszíthetünk?
Mint az Erdélyi KK közösség tagja, javaslom, hogy a Budapesti modellből inspirálodjunk, azaz a Honline.hu oldalon úgy néz ki, hogy prívát kis közösségi platformot lehet létrehozni, amit csak tagok láthatnak, illetve vehetnek részt a tartalmi alakításában. Ezzel a belső szervezést, kommunikációt tudnánk könnyíteni.
Talán, ha néhány kulturális kreatív, más szóval jóérzésű alkotó ember be tudunk mutatni egy valamiféle együtt érző, alkotó közösséget, ki tudja, mások csatlakozásával talán tudunk valamit változtatni az örökös: „nem éri meg, nem fog menni, hülyeség, értelmetlen” előítéleteken és valamit elindítunk. Valamit, ami világos, hogy szükség van rá, de eddig senki nem szervezte meg.
Hamarosan jelentkezem. Csak közben munkát kell vállaljak, ami már nem leányálom számomra, de lesznek csendes perceim, amikor ezeken agyalhatok.”
Muzsi Attila
Artizán Blues Rádió
