Ennek látom még értelmét… (lásd lejebb)
A többi -általam 40 év alatt már jól megismert- antrósok, buddhisták önjelölt megváltók stb. hamis hangjait már nem tolerálom, nem érdekelnek. (Vak vezet világtalant, miközben a megismerésről-megvilágosodásról beszélnek, eközben egymást ba….tatják és csodálkoznak hogy minden kezdeményezésük hamvában hal el, vagy mások (hit-el-telen) pénzforrásai tartják életben őket, miközben mindenre van magyarázatuk.) Ezek az igazán káros szellemi materialisták. Pont.
Furcsa személyes sorosom úgy hozta hogy “A Nagy Alapítók” leszármazottjai még elmondták nekem (személyesen) a világ több pontján, hogy MOST a gazdasági dolgokkal és a pénzzel kellene foglalkozni.
De nem teszik.
Attilával, mi ism. megpróbáljuk. (az asztalos-rádiós és a botcsinálta filmes)
Eközben csendesen és ravaszul nyírnak minket -itt is, Erdélyben-
a kiválasztott-kitartott örömlányok-legények, mert pontosan tudják, hogy veszélyes területre eveztünk.
Ugyanis a másik oldal profi és tisztán lát.
Ők valóban Beavatottak.
(A csabikák, zsoltikák, hubácskák, miklóskák, juliskák stb. csápolásait pedig a nagyérdemű bekajálja a mai napig.)
Muzsi Úrral eddig 6 podcast adást készítettem Déván.
A FogelMedia YouTube és Vimeo csatornáján az összes rész megtalálható.
És akkor íme Attila legfrissebb gondolatai.
Fogel Frigyes
Szabad filmes
___________________________
“Ma is ugyanazt tesszük, úgy csinálunk, mintha minden rendben volna. Pedig már három évtizede nagyon világos, hogy mire megy ki a világ gazdasági élete.
Mindannak ellenére, hogy ömlenek az interneten a drámaibbnál drámaibb elemzések, néhány kétségbeesett kisember kezdeményezésen kívül semmi sem történik.
Noha Magyarország már húsz éve konzervatív, szakrális és ősnemzeti kormányzás alatt van, és noha retorikában ott van, hogy jön a világvége, de cselekedetben még mindig a saját csőcseléke lopkod a közösből.
Ugyanazt csinálja mint a bolsevisták, mindent a maga szájízére és külalakjára alakít: politikát, kultúrát, közéletet, divatot, viszont ami a legfontosabb, a gazdaság, amivel kellett volna kezdje kormányzásának első éveit, pontosan, hogy átadta azoknak, akikről retorikájában képmutató módon drakonizál.
Magyarán, annyi fantáziával sem rukkolt elő, mint mocskos kommunista elődei.
Miért nem lehet a Magyar Boltot garázsból elindítani?
Azért, mert ennek az ideje lejárt. A garázs vállalkozások ideje lejárt.
Bár meg lehet tenni, hogy az ember többgenerációs városi lakását eladja és falura költözik, úgymond szemléletváltásos bio életet élni, de az elmúlt húsz év példáiból azt látjuk, hogy önmagában a tej, sajt, kerti termelés messze nem hoz önfenntartást.
Talán, ha az ember nagyon szerényre szabja igényeit és termékeit prémium áron tudja értékesíteni egy szűk, tudatosságra rábeszélt közösségnek, egy darabig még működhet a biznisz, de mihelyst ebből mozgalom lesz, nincs akkora felvevőpiaca a feltuningolt tudatos láznak, hogy több ilyen gazdát eltartson. S akkor jön az áskálódás, de semmiképp a kooperáció.
Először is a Magyar Bolt koncepciójának a terjesztéséhez kell egy pár híresebb ember, aki azzal, hogy beszáll egy részvénytársaság keretén belül, garanciát ad a mozgalomnak.
Ha mondjuk tíz gazdag Rmdsz-es magyar beszállna, erre biztos, hogy Erdélyben nem lenne ember, aki ne kapná fel a fejét.
Ez a tőke -ami nekik pisvásszer- megteremtené azt a projektet, amihez ha beszállnak a kis kaliberű vállalkozók, teljesen reformálnák a kisgazdaságok, kisiparosok lehetőségeit.
Ehhez nem kellenek nagy víziók, hanem épeszű, cselekvő emberek.
A Magyar Bolt projektem lényege az, hogy tegyék végre oda a nevüket és némi aprópénzt a magyar előkelőségek, hogy a kiáltó szó ne csak egy paraszt szava legyen, hanem egy nemzeti kiáltás.
Hiszem, hogy abban a pillanatban, hogy 100.000 euró megmozdul egy olyan projekt irányába, ami ne megint a szétcincálható kasszába folyjon vissza, és épkézláb tervek kerülnek az asztalra, meg fog mozdulni az a kisvállalkozói réteg, mely nagyonis világosan látja a világ helyzetét, de keze gúzsba van kötve, pontosan a fantáziátlan és lehetetlen gazdaság miatt.
Minták vannak, struktúrákat ki lehet építeni, csupán egy dolog kell:
Neki kell indulni közös erővel.
Hogy én elkezdjek itt garázs szinten „Magyar Boltot” nyitni, nincs nekem már ahhoz annyi időm srácok.
Amíg élek és amíg a hivatási kényszer készletem tart, rendre kiírom magamból amit 30 éve forgatok elmémben és szívemben.
Aztán ti meglássátok.
Az államosítások előtt, mivel a zsidó kereskedők ujjai állandóan a világ gazdasági pulzusán volt, tudták pontosan, hogy milyen idők jönnek. Tudták, hogy miből kell kilépni és mibe kell bemászni, hogy a pénzkeringésben legyenek.
Amikor nem zsidó kereskedő kollégáknak szóltak, hogy nézzék, Magyar úrak, most be kell zárni és mindent aranyba fektetni, mert durva időszak jön, a kommunisták felforgatják a világot, a Magyar urak felháborodtak és elkezdtek zsidózni. Hogy ők bezzeg nem hazátlan bitangok mint a zsidók, bíznak a hazában és „Nem, Nem, Soha!”. Állnak a pozíciójukon.
Történt ami történt, mintha Trianon nem lett volna elég, a csürhe, csőcselék felemésztette a magán vagyont, létrejött az, amit 70-80 éve nem tud kiheverni a térség, és úgy látszik a lecke nem volt elég tanulságos, jöhet még 70-80 év sötétség, ha egyáltalán a homo sapiens kibír még annyit.
El tudom képzelni, amint az akkori magyar értelmiség, vállalkozó réteg, noha látván, hogy a világ mifelé mozog, de az utolsó előtti napokon még az extrákon vajúdott: különórákra járatta zseniális gyerekeit, talán éppen Bécsből várta az új zongorát, vagy a nappaliba Párizsból hozatott új mintájú bársony drapériát.
Nem akarta elhinni, hogy mindaz amit több generáció felépített, egy nap alatt le lesz bontva, és nem csak képletesen, mint Jeruzsálem temploma, aminek viszont a feltámasztására nem lesz elég három nap.
A dicső kommunizmus elkobozta a vagyonokat, kialakította a saját csőcselék elitjét, egymás közt visszaosztottak belőle, de még annyi maradt, hogy új alapokra fektették a nemzeti gazdaságot.
A történetet tudjuk, csupán azért említettem meg, hogy érthető legyen, mire alapozom a Magyar Bolt koncepcióját.
(Remélhetőleg folyt. Köv…)”
Muzsi Attila
ArtizánBluesRádió
