(Második rész)…
Olvasom, ahogy ezekben a napokban -a
maga módján- szinte mindenki “lehúzza az aktuális bőrt” a Trianon évforduló kapcsán.
Önkritikus, kemény, őszinte, szembenézős kiállást nem láttam. (most sem).
A panelek mozognak, a köldöknézésbe legtöbben beleszédülnek és az önsajnálattól megrészegülve egymást bódítják feleink…
Eközben most -negyedik éve- belülről figyelhetem optikáimon keresztül az elcsatolt területek dzsungelében, ahogy az ellenségeink-megszállók-hódítók egyre kifinomultabb taktikákkal (fel)olvasztanak minket, a semmi tégelyében…
Úgy, hogy Kós Károly népe már nem vesz észre semmit.
Csupán bódultan áltatja önmagát, eközben
jómagam, a címeres hontalan senki, a kis filmes balfasz, az idealista volt “csellista csodagyerek” hiába vonzotta be az utóbbi 20 évben a virtuális nézők millióit filmjeivel, mert most, a végelszámolás számai a nulla felé közelítenek.
Mert ez az, amit a statisztikák nem mutatnak.
Ugyanis harmatgyengék lettünk.
Az utóbbi 30 év “szabadsága”, habzsolása ezt (is) tette velünk. És a saját árulóink. A csabi tesók, és az eremdéeszes prostik. Akik pont most, nálatok rimánkodnak a túlélésért…
(Sokmindent láttam… Szép nyersanyagok vannak a tarsolyomban…)
A minőséget ki kell küzdeni…
Még mindig járom az úttalan utakat és egyre jobban azt érzem, hogy a minőség a béka segge alatt leledzik.
Ha ezt (Kós) Károly bá látná…
——————————
Most felkészült, erős emberek kellenének.
Akiknek a szíve jó. És nem kérges.
Ezekből viszont -ahogy látom- nagy a hiánycikk mostanság. De lehet hogy tévedek. Bár úgy lenne…
Mert a tettek beszélnek, a többi: kutyaugatás.
fogel frigyes
(még) szabad filmes
Egy őrült naplója 