És még mindig teljes a csönd…
Csacsik…
És egy “ház” fala mögöttük…
Amikor elkaptam kamerámmal A Pillanatot ott, az ordító hidegben, ahol még a föld is máshogy fagy meg, nos, azon falak között voltak bezárva… Ők…
Olyanok mint Te, kedves olvasóm… Mint én…
Ez volt a gulág.
Ott tudtam meg ezt, attól az embertől, aki kilépett egyedül a falak közül.
Megszólítottam.
Azóta több mint egymillióan láttátok ezt az alkotásomat itt a fészen.
(Organikus elérés, lásd mellékelt screenshoot).
Ma, Budapesten, csendesen megemlékeztek… Róluk.
A nyolcszázezerről.
Persze a mainstream sajtóban most is szinte teljes a csend.
Sosem felejtem el, ahogy a szamarak álltak, mozdulatlanul, némán, üvöltő csendben figyeltek engem, amikor óvatosan elővettem a kamerámat.
Nem mozdultak.
Dermesztő erejű pillanatok voltak…
Elsírtam magam, amikor az az ember a hátam mögött megmondta, hogy hol is vagyok.
Most is sírok, miközben ezt írom. Könnyek nélkül, némán, dühösen.
Mert a kinti csinált zaj, a hamis hangok ismét elnyomják a 800.000 ember néma csöndjét.
Mert a Szamarak, nem felednek…
fogel frigyes
Szabad filmes
Jutúb link a kommentekben
A fészes verzió a videóknál
Egy őrült naplója 