A minap azon kaptam magam, ahogy értetlenül figyelem amikor egy autószerelő ismerősöm lassan felém lépdel, váratlanul elhagyva jól fűtött munkahelyét és direkt az utcán várakozó autómhoz siet, miután meglátta, hogy járó motorral ülök a jól menő szervíze előtt és közben elmélázva nézem az üvegen keresztül a kolozsvári ipartelep felett repülő varjak suhanását a varosközpont felé…
Mert a csőrükben most sem láttam meg A Gyűrüt, pedig nagyon figyeltem…
A fekete sereg, jól láthatóan készült “Matyi” születésnapjára…
A szerelővel eddig csak néhányszor találkoztam, de most furcsa mód az arca más volt, ahogy felém lépdelt…
A srác perfekt beszel románul, jó kapcsolatai vannak a másik oldalon is stb. és én eddig (felületesen) mindig úgy gondoltam rá, hogy ő is “csak” egy, a sok már asszimilálódott romániai magyar között, akik már profi – jól menő üzletek részesei, agilisek, és szerencsésen túlélték az utóbbi sok-sok évtized borzalmait…
Aztán a fiatalember megállt az autómnál, ekkor én kinyitottam az ajtót de a szokásommal ellentétben nem szálltam ki a járműből, mert nagyon meglepett ez a helyzet, ahogy a műhelyét elhagyva direkt felém jön és láthatóan akar valamit tőlem, meg sem várva, hogy a váróba bemenjek hozzájuk.
Még néhány pillanatig fürkészően figyelte arcomat mielőtt belevágott, és aztán hirtelen így szólt:
-Szervusz!
-Szervusz, válaszoltam neki, kicsit zavartan
-Láttam azt a házsongárdi kis filmecskédet -folytatta-…
-Te készítetted?
Ekkor értetlenül néztem fel rá ültemből az autó hideg öleléséből, mert pontosan tudom, hogy minden alkotásom elé kiteszem a logomat vagy a szignómat…
Ekkor egy kicsit bizonytalanul felé biccentve ezt válaszoltam:
-igen, én követtem el…
De láthatóan a válasz nem elégítette ki, ezért így folytatta:
-Biztosan? Te írtad a szöveget?
Ekkor még jobban elbizonytalanodtam, mert hirtelen nem tudtam hogy melyik házsongárdi videómra gondol a srác, ugyanis vannak spontán vlogjaim is, melyek a kapukon belül kezdődnek…
Aztán beugrott…
-Ja, igen -feleltem- a halottak napján… -Igen, én írtam és narráltam a szöveget…
És eközben azon kaptam magam, hogy amikor ezt mondom, a fejemben az ebben a pillanatban elhangzott kijelentésem szöges ellentéte zakatol.
Dehogy te írtad! Ilyeneket te nem írhatsz Frici, hiszen te egy senki vagy… Mondta a hang.
Ekkor mélyet lélegeztem és ismét próbáltam összpontosítani a szerelőruhás szervíz tulajra…
A nyakig olajos srác tekintete még melegebb lett, és az eddig -általm csak párszor látott- kemenyen dolgozó, stresszes, mindig pörgős biznisz-munkás ember arca kisimult és a szeretet mély nyugalmával nézett le rám miközben én az autóban ülve -testemből szinte már egy kicsit kilépve- figyeltem a rendhagyó beszélgetésünket, amikoris így folytatta:
- Tudod Frici, anno Házsongárdhoz nekem is volt egy kis közöm, és ekkor elmesélt egy rövid történetet nekem, mielőtt sarkonfordulva elköszönt volna.
- Akkor, abban az ezred másodpercben megértettem, hogy ő sem felejt, ő is tudja, azt, amit, és ő sem fog sosem az agymosottak hazugságai által Stockholm szindromában szenvedni.
Mert egyek vagyunk.
Ekkor elfordítottam az idító kulcsot és elhomályosult tekintettel de boldogan néztem át ismét a szélvédő poros üvegén keresztül még néhány másodpercig figyelve a varjak vonulását az ipartelepről a hazsongárdi temető felé, ahol azóta is ott ülnek ezrek és ezrek a fák ágain, mióta Corvin Mátyás felnézett rájuk a polyájából, és azóta varjak milliói, egészen pontosan 582 éve, nap mint nap, hajnalok-hajnalán károgva kezdve repülésüket a temető és a borzalmas befejezetlen beton katedrális között ordítják csőrük megfeszítésével azt, amit ismételnek amíg világ a világ:
Kár-kár…
Utóirat:
Egy fordított wc-kefe képű betelepített mondatát harsogja az oláh sajtó tegnap óta:
„Romániában soha nem lesz Székelyföld” mondta Marosvásárhelyen a miniszterelnökük…
Hát… Sz..r lehet még most is rettegni nektek, kedves átutazók…
Mert jól mondjátok. Soha nem lesz. Mert Van.
Hogy is mondta Kossuth?
„Nemzetnek lehet elnyomást tűrnie, de jogai valósításának reménye iránt semmi körülmények közt nem szabad kétségbeesnie, s azért, mert valamely jogát nyomban nem képes valósítani, nem szabad arról önként, örök időkre lemondani.”
Fogel Frigyes
szabad filmes
Egy őrült naplója 