“A gazdagságot a tenger vízhez hasonlíthatjuk, minél többet iszunk belőle, annál szomjasabbak leszünk. Ez mondható el a hírnévről is”.
Arthur Schopenhauer
Ez a filmem korunk egyik Alfája és Omegája.
Pláne most, amikor a készpénzhez való jogunkat is el akarják venni tőlünk.
Ez sem titok többé.
Az igazi beavatás itt kezdődik, nem pedig a múltba révedő, nosztalgikus köldök nézegetésekben, hanem azzal, amellyel szinte senki nem akar szembesülni már több ezer éve.
A pénzzel.
Nagy köszönet annak az öt embernek akik az utóbbi két hónapban 137ezer forinttal támogatták létezésem.
Nos, Kaliforniában, Hollandiában és Németországban készítettem ezt az anyagot, az akkori barátaimmal és Christopher Michael Mann társammal együtt, aki anno fiává fogadott és támogatta harcomat utazásaim közben.
A meghosszabbított jobbkeze voltam, -mint egy éles kard- küldetésünkben.
Chris édesapja Rudolf Steinerrel dolgozott együtt és húgának keresztanyja
Ita Wegman volt. Az alapítók.
Chris-el hét évet éltünk-dolgoztunk együtt a világ több pontján. Amióta átlépte a küszöböt ismét egyedül harcolok.
Ezt most az ellenségeim figyelmébe ajánlottam. A tisztán látásért.
Fogel Frigyes
Szabad filmes

