Ugyanazok, akik már többször kerékbe törték a családfámat, Erdélyben. (Vajon most mi lehet a(z igazi) bajuk egy ilyen kis “no-name”, botcsinálta filmessel)? Csak sejtéseim vannak…
Látszólag egyetlen “védelmem” maradt… A nyilvánosság… (ezt súgja a filmes “részem”)…
Schnitt…
Eszembe jutott, hogy sokszor megfordultam egy esztergomi kávéházban, ahol anno Ő is
sok-sok órát töltött el egy asztalnál… Megállt az idő, amikor a kávéscsészémet az ajkamhoz emelve az ablak mellett elkerített asztala felé pillantottam és ekkor lassan tudatosult bennem az árnyékok sötét oszlopain áttörő fények lüktetése, melyek az asztal lapról pattantak vissza a sok évtizedes gomolygó szivarfüst tükör világából…
Schnitt…
Pár hete amikor a Székelyföldön filmeztem, beugrottam egy kis beszélgetésre egy “nagyhatalmú” kedves Emberhez… Megszerettem őt, bár alig ismerem… (A hatalma nem e világból való)…
Miután ismét találkoztunk, az üdvözlés után és a hosszú beszélgetés előtt, hirtelen a kezembe nyomott egy papírt, melyen az esztergomi kávéház ismeretlen ismerősének sorai álltak…
Tovább adom, hátha segít…
fogel frigyes
(még) szabad filmes
Babits Mihály: ZSOLTÁR FÉRFIHANGRA
Consolatio mystica
Tudod hogy érted történnek mindenek – mit busulsz?
A csillagok örök forgása néked forog
és hozzád szól, rád tartozik, érted van minden dolog
a te bűnös lelkedért.
Ó hidd el nékem, benned a Cél és nálad a Kulcs.
Madárka tolla se hull ki – ég se zeng – föld se remeg,
hogy az Isten rád ne gondolna. Az Istent sem értheti meg,
aki téged meg nem ért.
Mert kedvedért alkotott mennyet és földet és tengereket,
hogy benned teljesedjenek; – s korok történetét
szerezte meséskönyvedül – s napba mártotta ecsetét,
hogy kifesse lelkedet.
Kinek színezte a hajnalt, az alkonyt, az emberek arcát? Mind teneked!
És kinek kevert sorsokat és örömet és bánatot,
hogy gazdag legyen a lelked? És kinek adott
annyi bús szerelmeket,
szerelmek bűnét és gyászát? s hogy bűn és gyász egysúlyu legyen,
eleve elosztott számodra szépen derüt és borút,
sorsot és véletlent, világ nyomorát, ínséget, háborút,
mindent a lelkedre mért
öltöny gyanánt: – úgy van! eónok zúgtak, tengerek száradtak, hogy a lelked: legyen
császárok vétkeztek, seregek törtek, hogy megkapd azt a bút,
amit meg kellett kapnod, és világok vihara fútt
a te bűnös lelkedért!
Mert ne gondold hogy annyi vagy, amennyi látszol magadnak,
mert mint látásodból kinőtt szemed és homlokod, úgy nagyobb
részed énedből, s nem ismered föl sorsod és csillagod
tükörében magadat,
és nem sejted hogy véletleneid belőled fakadnak,
és nem tudod hogy messze Napokban tennen erőd
ráng és a planéták félrehajlítják pályád előtt
az adamant rudakat.
Egy őrült naplója 