(In English and Romanian below)
Tegnap ismét megpróbáltam…
A 70-es évek végen egy megszállt ország fővárosában, Budapesten, a zenetanáraim a következőt mondták nekem:
“Fogel! Ilyen kérdés nincs, ezekről nem beszélünk”.
9 éves voltam. Elhallgattam.
Aztán másnap apám levitt Szolnokra és korengedéllyel megnyertem az országos csellóversenyt.
A következő héten, Óbudán a zeneiskolámban becsöngettek.
Ültem az utolsó padban, bejött a tanárnő, rám nézett, és ezt mondta:
Fogel! Nehogy azt hidd hogy te különleges vagy!
Bármennyire is jól csellózol, olyan vagy, mint itt mindenki az osztályteremben… UGYANOLYAN! -sziszegte-…
Aztán most ötvenéves koromra, valamennyire megtanultam két instrumentumon játszani, (cselló és kamera) és aztán szép lassan bezárult a kör nekem, itt Erdélyben (is)…
Mint akkor, a 70-es -években most nincs megszálló hatalom legalábbis Magyarországon (még) nincs.
(a románok most persze tele vannak idegen csapatokkal, francúzok, jenkik stb.)
Ma reggel úgy döntöttem, hogy ezt kiírom magamból, hogy -többek közt- jelezzek a spicliknek akik figyelik szerény tevékenységeimet és a többieknek is, hogy nyugi, eljött az idő, továbblépek…
Lazíthattok, a bohóc nem fog többet kavarni nálatok (Erdélyben)… Mostantól az igazán necces inspirátorokkal foglalkozhattok végre…
Az utóbbi pár napban írtam két kis szösszenetet, mely színes kommenteket váltott ki az olvasókból:
https://egyorultnaploja.com/2023/02/09/ha-engem-megtamadnak-akkor-vedekeznem-kell-tenyekkel/
A WordPress oldalam statisztikája szerint 4 kontinensről jó páran olvasgatták agymenéseimet…
A román testvérek reakciója -pl. amikor néhányukkal tegnap este videó konferencián keresztül néztem a szemükbe- csupán annyi volt, hogy amikor a beszélgetéseink közben a fészbúk épp feldobta nekik a friss bejegyzéseimet, akkor csak annyit reagáltak szokás szerint, hogy “na, ismét valami politika?! Hát ezért ezt sem olvassák el. De azért ugye szeretem őket?
?!…
Nem először történt így.
(Lehet, hogy ez lenne a feltétel nélküli szeretet)?! 😉
Nem szoktam, de ma reggel reagáltam egy jó indulatúnak tűnő nagyváradi (magyar) srác hozzászólásaira, amit a végén bemásolok ide nektek.
De még engedtessék meg nekem egy utolsó rövid hajtű kanyar:
Filmesként 3 évet próbálkoztam Erdélyben.
Alkottam, (ingyen) adtam és adtam, próbáltam megbékélni, mindkét oldallal
(azon belül még az ottani magyar szélső balos és jobbos értelmiségiekkel is, valamennyire jó kapcsolatot ápolni velük, ugyanígy a románokkal is, ill. még az ott, az ideiglenesen Erdélyben állomásoztatott nyugati nagyvállalatok folyamatosan mosolygó vezérigazgatóival vagy résztulajdonosaival)…
Megmerítkeztem én mindenben, mert úgy látszik, hogy a sorsom ilyen utakat is néha kijelöl nekem…
Megpróbáltam, de fogadókészséget alig tapasztaltam, szinte csak bamba vagy ravasz vigyort véltem az arcokon felfedezni (mindkét oldalon) vagy a legrosszabbat főként a román “elit” részéről: a kategorikus elzárkózást bármilyen bátor, mély beszélgetéstől, ami a komfortzónájukon kívül van.
A három év kerek szám. Amit akartam megtettem.
De nem figyeltem a jelekre…
A Holland barátom nemrég a kezeim közt hunyt el a Kalotaszeg feletti hegyekben ahol laktam.
Akkor kába fejjel még maradni akartam (ezt nem tettem jól mint kiderült) még erőltettem ott a dolgaimat, tovább filmeztem, próbáltam barátkozni, a családom múltját felkutatni a Gyímesekben például, aztán a sors ismét a fejemre koppintott egy nyárszói templom karzatán, ahonnan szépen lezuhantam de túléltem. Hát igen, a fogel (németül: madár) a zuhanó repülést is meg kellett tanulja.
És azóta rendszeresen kapom a verbális kioktatást a balkáni tesóktól, hogy velem nem akarnak beszélgetni bizonyos témákról, “hogy kár értem, mert egyébként egy olyan kedves, értelmes fiú vagyok”.
A románok…
Az ottani magyarok nagy része sem jobb. Ők is elfojtanak, csak máshogy. (Tendenciákról beszélek)
Hát legyen.
Ami nem megy, nem kell erőltetni… Ideje tovább lépnem.
Jó volt, szép volt, igaz(ság) sem volt…
————————————————————
És akkor az ígért fészbúk bejegyzés:
Csóka László fészbúk hozzászólónak és a többi jó lelkű (?) román értelmiségi olvasómnak…
Az emberi jóságról -szerintem- néha érdemes magunknak-magunkról pár kellemetlen kérdést is feltenni és talán egyszer Jung bácsit is megkérdezni (nemcsak Rudi bácsit)…
Ha léteznek megállapodások (EU törvények) akkor azokat érdemes lenne betartani.
(Nem tartják be).
Én nem az elmúlton ringatózok hanem a jelenen.
Viszont ha ezt nem tesszük meg, akkor hiába a szirupos – cukormázas szavak – gondolatok, mert a realitás teljesen más.
Az edukáció hiánycikk, a megvezetett emberekkel így értelmes vitát nem lehet folytatni mert vagy fröcsögnek, vagy úsznak a projektált lila ködben, vagy csak siránkoznak és elzárkóznak a dialógustól.
A strucc “politika” a legrosszabb.
Felkészült, pragmatikus, szelid de határozott és becsületes ember vajon hány lehet a témában?
(Az eleganciáról már nem is merek megszólalni)…
Ez is csak egy költői kérdés volt a részemről.
Mert a kamerám optikája nem hazudik. Az ember igen.
És először, majd utoljára, mindig önmagának….
Fogel Frigyes
filmes
————————————————————————
I tried again yesterday…
At the end of the 70s, in Budapest, the capital of an occupied country, my music teachers told me the following:
“Foggle! There are no such questions, we do not talk about them.
I was 9 years old. I kept quiet.
Then the next day, my father took me to Szolnok and I won the national cello competition with a senior permit.
The next week, in Óbuda, they rang the bell at my music school.
I was sitting on the last bench, the teacher came in, looked at me and said:
Fogel! Don’t think you’re special!
No matter how good you are at the cello, you’re just like everyone else in this classroom… THE SAME! -hissed-…
Then, at the age of fifty, I somewhat learned to play two instruments (cello and camera) and then the circle slowly closed for me, here in Transylvania (also)…
Like then, there is no occupying power in the 70s, at least not (yet) in Hungary.
(of course, the Romanians are now full of foreign teams, French, Yankees, etc.)
This morning I decided to write this out of myself to – among others – tell the peeps who are watching my modest activities and the others too, that calm down, the time has come, I will move on…
You can relax, the clown won’t mess with you anymore (in Transylvania)… From now on, you can finally deal with the really naughty inspirers…
In the last few days, I wrote two short articles, which elicited colorful comments from readers:
According to the statistics of my WordPress site, quite a few people from 4 continents read my thoughts…
The reaction of the Romanian brothers – e.g. when I looked into their eyes with some of them last night through a video conference – it was just that when the nestling brought up my recent posts to them during our conversations, they only reacted as usual, “Well, some politics again?! That’s why they don’t read this either. But that’s why I love them, right?
?!…
It wasn’t the first time this happened.
(Could this be unconditional love)?! 😉
I don’t usually, but this morning I responded to the comments of a seemingly good-natured (Hungarian) guy from Nagyvárad, which I will copy here at the end.
But allow me one last hairpin turn:
I tried to be a filmmaker for 3 years in Transylvania.
I created, (for free) gave and gave, tried to reconcile with both sides
(including even with the Hungarian far-left and right-wing intellectuals there, to maintain somewhat good relations with them, likewise with the Romanians, or even with the constantly smiling CEOs or part-owners of the large Western companies temporarily stationed there in Transylvania)…
I immersed myself in everything, because it seems that my fate sometimes marks such paths for me…
I tried, but I hardly experienced any receptiveness, I almost only thought I would discover bambam or sly grins on the faces (on both sides) or the worst, mainly on the part of the Romanian “elite”: the categorical withdrawal from any brave, deep conversation that is outside their comfort zone.
Three years is a round number. I did what I wanted.
But I didn’t pay attention to the signs…
My Dutch friend recently died in my arms in the mountains above Kalotaszeg, where I lived.
Then I still wanted to stay with my head (I didn’t do it well, as it turned out), I still pushed my way there, I continued filming, I tried to make friends, to search for my family’s past in Gyímesek, for example, and then fate knocked on my head again in the gallery of a church in Nyárszó, from which I fell gracefully, but I survived. Well, the vogel (German: bird) also had to learn to fly.
And since then, I have been regularly told verbally by the Balkan brothers that they don’t want to talk to me about certain topics, “that it’s a shame for me, because otherwise I’m such a nice, intelligent boy”.
The Romanians…
Most of the Hungarians there are no better. They also suffocate, just in a different way. (I’m talking about trends)
So be it.
What doesn’t work, you don’t have to force it… It’s time for me to move on.
It was good, it was beautiful, there was no truth…
———————————————————
And then the promised nesting post:
To commenter László Csóka fészbúk and my other kind-hearted (?) Romanian intellectual readers…
In my opinion, it is sometimes worth asking ourselves a few uncomfortable questions about human goodness and maybe even asking Uncle Jung (not only Uncle Rudi)…
If there are agreements (EU laws), then it would be worthwhile to comply with them.
(Not observed).
I’m not rocking in the past, but in the present.
However, if we don’t do this, syrupy – frosted words – thoughts are useless, because the reality is completely different.
Education is in short supply, it is not possible to have a meaningful discussion with the people who are led in this way, because they either splutter, or swim in the projected purple fog, or just lament and withdraw from the dialogue.
Ostrich “politics” is the worst.
How many prepared, pragmatic, gentle but determined and honest people can be on the subject?
(I don’t even dare to speak about elegance)…
This was also just a poetic question on my part.
Because the optics of my camera don’t lie. Man does.
And first, then last, always to yourself….
——————————————————————————
Egy őrült naplója 