Fogel Frigyes világjáró szabad filmrendező/producer
3-ik erdélyi (ingyenes) média tábora, nem csak fiataloknak!
Segítek azoknak, akik most indítanák el saját Youtube és/vagy internetes rádió csatornájukat, home és profi stúdiók építése, filmezés, tippek – trükkök, praktikus tanácsok, Youtube titkok(!) kötetlen beszélgetések!
Ha van egy mobiltelefonod, már minden a kezedben van a kezdéshez!
2023-ban is járni fogom Erdélyt, hátha sikerül organikusan felépíteni egy fiatalok által alapított és működtetett, új, szabad média hálózatot.
Segítek abban is, hogy akik megvalósítják a saját csatornáikat, összekötöm őket vállalkozókkal, akik hirdethetnek náluk, így megélhetnek a projektjeikből és így fiatalon nem kell elhagyniuk a szülőföldjüket.
Tudom, hogy ez lehetséges, hiszen bárki bármit is mond: nem vagyunk egyedül, az erő, a tudás és az Igazság a mi oldalunkon van.
Találkozzunk legközelebb Balánbányán és Csíkszeredán!
Jelentkezni lehet: Szalontai – Mihály Gyopárka szervezőnél
Fogel Frigyes
Szabad filmes
“A bölcs (…) alkot, de művét nem birtokolja,
cselekszik, de nem ragaszkodik,
beteljesült művét nem félti,
s mert magának nem őrzi,
el se veszíti”.
Lao-ce
ÖNÉLETRAJZ
Fogel Frigyes (1972 – Budapest) televíziós családba született.
A Magyar Televízió épületeiben, stúdióiban eszmélt erre a világra, ahol apja anno a szakma hőskorában a művelődési főszerkesztőségen dolgozott mint gyártásvezető.
9 évesen csellistaként megnyert egy országos csellóversenyt korengedéllyel. 11 évesen már a Liszt Ferenc Zeneakadémián tanult.
Négy nyelven beszél: spanyolul, németül, angolul és magyarul.
Szólistaként és zenekari szólamvezetőként koncertezett szerte a világban, több nagy múltú lemezcég készített vele felvételeket, mint pl. a Sony Classical stb.
33 éves korában elhagyta a zenei pályát, és megalapította a FogelMedia nevű független audiovizuális műhelyt Spanyolországban.
Munkáit világszerte eddig milliók látták online (Vimeo), fesztiválokon stb.
- Kik a tábor a szervezői és támogatói?
A fő szervező egyszemélyben Fogel Frigyes független filmes, a fő támogatók:
Szalontai-Mihály Gyopárka, Szécsi Emőke akik idejüket és energiájukat ajándékozzák a szervezés kapcsán, plussz Gyopárka kedves ismerősei-barátai, akik pl. a helyszín felajánlásával segítenek. Az eddig felmerült konkrét költségeket Fogel Frigyes állja. Szeretettel várom-várjuk azokat akik támogatni szeretnék az Ideát, hogy ne csak egy ilyen esemény legyen, hanem esetleg ebből egy rendszeres szabad edukációs lehetőség (“roadshow”) váljék itt Erdélyben. Ez a kezdeményezés, főként, de nem kizárólag az itteni, erdélyi fiataloknak szól most részemről.
- Ez az első Média tábor? Honnan ered az ötlet? A harmadik… Miután közel három éve, 35 év világjárás után visszatértem Közép-Kelet-Európába, tavaly Déván felkért engem Böjte Csaba, hogy az ottani gyerekeknek 10 napon keresztül tartsak egy média tábort. Megtettem, és működött. Az utóbbi két évben jobban megismerve az aktuális Román-Erdélyi média paradoxonokat, úgy döntöttem hogy “megpróbálok zavar lenni az itteni erőben” 😉 és folytatom…
- Miért épp most szervezik meg? Mert ennek most jött el igazán csak az ideje…
- Miért aktuális a téma? Mert a kütyük világa és a mesterséges intelligencia világa már fényévekre elhúzott mellettünk és mi meg lemaradtunk mint a borravaló. Eközben a szellemi dekadencia tapasztalható a médiák világában (is), és a fiatalokkal a kiüresített hangzatos fogalmak szintjén kívül nem törödik senki. Nem kérdezi a fiatalokat senki. Csak a klisék. Felkészült modern média templomos lovagokat nem látok sehol. Hogy mi lesz a téma? Ezt a resztvevők fogják az első percekben eldönteni. Titkos szavazásra fogom bocsátani a dolgot 🙂 Mindenki leírja, azt ami igazán érdekli őt, bedobjuk a papírdarabokat egy kosárba aztán meg hangosan felolvasom őket és látni fogjuk az irányt. A repertoár hatalmas, viszont őket, a tanulni vágyókat nem szokták (így) megkérdezni, ezért ez most itt máshogy lesz. Úgy érzem hogy az életem során sikerült annyi tapasztalatot összeszednem a média különböző területein (is), hogy talán nem fognak unatkozni a hétvégén akik eljönnek.
- Miben és mivel lesz megye szinten egyedi a tábor? Mindenben rendhagyó lesz, mert tudomásom szerint ilyen jellegű kezdeményezés még nem volt itt Erdélyben, legalábbis úgy, ahogy azt én most tovább csinálom.
- Mi a tábor célja? A mai média meztelen és a srácok, a lányok sokkal jobb helyzetben vannak ma mint pl. én 30 éve, amikor még a kütyük megfizethetetlenek voltak egy halandónak. Ma viszont sajnos többnyire a kütyük diktálnak és alig van minőségi tartalom, mert a korszerű oktatás az még hiánycikk… Röviden: inspirálni, tippeket, trükköket átadni, kérdezni, tanítani, bátorságot adni, beszélgetni. Szerintem már rég eljött az ideje annak, hogy teljesen máshogy, a fiatalok igényei-kérdései alapján segítve-inspirálva új, szabad “iskolák” jöjjenek létre, mert a mostani struktúrák már nem az életet erősítik. Ezt nálam sokkal okosabb és képzettebb emberek mondják el a világ sok táján, csak a mainstream médiában erről általában nagy a csend. Ebben a mai beteg (média) helyzetben jó megoldási iránynak látom, ha kihasználjuk lehetőségeinket és kis, szabad helyi médiákat indítunk el, melyek ideális esetben organikusan-hálózatosodva egymáshoz kapcsolódhatnak egy nap. Ezzel egy egészségesebb új média struktúra jöhet létre, amit már nagyon sokan szeretnének, de még nem jött el az áttörés a világnak ezen a felén (sem)… Ez nem utópia, vannak már ilyen működő jó példák.
- Nincsenek könnyű helyzetben a mai fiatalok, hiszen az elmúlt években sokat változott a sajtó világa. Hogyan lehet lépést tartani? Mennyire tükrözi a változásokat a tábor? A sajtó világának mozgását meglátásom szerint a “fogyasztók” – a közönség szinte már semennyire sem befolyásolja. A tudás hatalom. Azt pedig manapság max. drága, exclusive média iskolákban tanítják. Többnyire… Egy olyan struktúrával, ami már elavult, etikája szinte már nulla stb. Nem kell lépést tartani, pláne egy olyannal nem, ami már évtizedek óta nem képes igazi változásokra. Amióta -jó két éve- Erdélyben mozgok folyamatosan pl. a kolozsvári régióban sokszor megkérdezem az embereket, hogy mi a véleményük az ottani média felületekről. Az egybehangzó reakciójuk még engem is meglepett: unják, nem értenek egyett a műsorstruktúrákkal, középszerűségről beszélnek a hallgatók és a nézők. Egyszóval nem szeretik, de inkább hallgatják őket, mert elmondásuk szerint nincs más… Ezeket persze csak privátban merik elmondani őszintén. Megrázó volt számomra hogy ennyire egyhangú-lehangoló véleményük van az ittenieknek a saját(?) médiájukról… Vannak persze üdítő, profi, kivételek pl. a székelyhon kis stábjának Youtube stb. anyagai, de az arányok lesujtóak. Lépest tartani? Kivel? Miért is ?! Szerintem önmagunkal kellene lépést tartani… Egy teljesen más felépítés szükséges, a finanszírozás -szinte már- középkori beteg struktúráira is vannak már sokkal jobban működő példák. Ezekről beszélni kellene, bátran és utána MEGCSINÁLNI. Meg lehet. Tudom. Ismerem azokat, akik ilyenekre sok pénzt is adnának, csak ehhez fel kellene mutatni, hogy a mi oldalunkon van erő és tudás erre… Az újra. Ezért (is) teszem a dolgom az én kis szintemen és vagyok itt most Erdélyben. Igen, tudás is kellene, jobb morál is, mert csak a fiatalok képesek arra, hogyha felteszik a megfelelő kérdéseket, akkor a tudást is megkapják és még ők nincsenek elrontva… De manapság kérdezni-gondolkodni nem sok helyen tanítanak… Ez a tábor is szerintem maga egy nagy kérdés lesz. De én csak egy filmes rendező-producer vagyok -ezt a titulust nem szeretem, inkább egy alkotó embernek tartom magam-, aki még anno a budapesti magyar televizió hőskorában a gyártásvezető édesapám lábai közt a tv stúdió vezérlőiben nőttem fel. Láttam, amit láttam. Utána a klasszikus zene világán (nemzetközi showbusiness-en) keresztül a világot bejárva sok -sok év alatt egy eléggé rendhagyó életet mondhatok magam mögött… Curriculum: fogelfrigyes.hu Én valahol mindig is egy fekete bárány voltam, mert amit akartam megcsináltam. Valamikor épp milliós nézettségeket produkáló filmeket, vagy más alkotásokat, amikre a kutya sem nézett rá. Nem a mennyiség a lényeg számomra hanem a minőség. Ez hozza az igazi, jó változásokat. Előfordult már velem, hogy komoly diplomás rendezők látogattak meg kíváncsian az egyik kis utómunka studiómban, és pár perc beszélgetés után a szemembe nézve azt mondták, hogy azért jöttek, hogy megtudják, hogyan is csináltam épp azt a filmet akkor, és hogy tanulni szeretnének tőlem… Én erre mindig nagyot néztem, megdöbbentem, mert filmes diplomám sosem volt, és mindig az ilyen nagy nevektől akartam tanulni de aztán az élet humora sokszor közbe szólt, igencsak váratlanul… Meg kellett tanulnom, hogy Werner Herzognak van igaza: “ne pazarolj pénzt-időt film iskolákra, hanem filmezz, mert egy hétvége alatt megtanulhatja mindenki a lényeget, viszont olvass és…” nos, van megoldás és ezért vagyok bizakodó ebben az őrületben magunk körül 🙂
- Kik jelentkezhetnek? (életkor, tapasztalat szükséges?) Bárki jöhet. Nincsenek kizáró okok. Profik, amatőrök, kezdők, stb. Bárkik.
- Mennyi embert tudtok fogadni? A helyi adottságoknak megfelelően maximum 50 ember jelenléte lenne ideális.
- Milyen foglalkozások lesznek? Lesznek sztorik. Kérdések-válaszok szabadon. Lesz elmélet, ami épp szükséges. Viszek magammal technikát, csúcs gépeket, tehát a praktikum függvényében sok mindent, trükköt, tippeket mutathatok meg a résztevevőknek, amiket ők kipróbálhatnak. Kértem, hogy hozza mindenki magával a mobiltelefonját, mert már egy ilyen kütyüvel is lehet elképesztően erős klippeket készíteni, vagy egy mai fiatalnak saját magát ügyesen menedzselni pl. egy virtuális névjegykártyával amit tavaly a dévai gyerekek oly ügyesen megcsináltak a segítségemmel.
- Kik felügyelik a foglalkozásokat? Remélem, hogy nem a titkosszolgálatok, de őket is szeretettel várom, tanulhatnának ők is valamit minden bizonnyal, de a viccet félretéve, ne haragudj de ezt a kérdésedet nem tudom értelmezni.
- Miben nyilvánul meg a szakmai segítség? Ez nagyrészt annak a függvénye, hogy a résztvevők mire kíváncsiak. Nyilván a segítségükre leszek, ha a technikai témák iránt érdeklődnek, ugyanúgy, ha a tartalomra lesz kiéleződve a téma.
- Technikai, gyakorlati vagy elméleti oktatást biztosít a tábor? Mint a fentiekből is kiderült: mindkettőt.
- Hogyan lehet a közösségi oldalakat és a videómegosztó oldalakat biztonságosan vagy jól használni? Meghívlak, gyere el és amit eddig megtanultam ennek kapcsán szívesen átadom… (ezeket az oldalakat is lehet ügyesen használni, az egyik mostani oldalam “egy őrült naplója” 14ezer követővel fut, valamikor organikusan pár nap alatt 2 millióan is elérik… Korábban a Kulturális Kreatívok magyarországi oldalaim nagyobb számokat generáltak, pedig csak egymagam kezeltem azokat is… De a KK oldalaimat bezártam par éve mert túl sok (politikai)támadást kaptam a nehéz fiúktól mindkét oldalról és ezekkel nincs már sem időm, sem kedvem foglalkozni).
- Záró napra készültök valami érdekességgel? Ez egy kétnapos, hétvégi, harmadik “kísérlet” lesz részemről… Azon vagyok most hogy túléljem 🙂 Az érdekesség szerintem az lesz ha nem visz el a mentő… Komolyra fordítva: igen, szombat és vasárnap este egy pizzás sörözésre fogok menni az összejövetel kemény magjával, ha még akkor is el fogják tudni viselni szerény személyemet, hogy ne csak a médiás dolgokról beszélgessünk, hanem ők is egy soft drink mellett tanítsanak engem is… Hisz nekem is vannak kérdéseim a székely testvéreim felé 😉 Kéne egy kis békés média forradalom? Nem? 🙂
