Egy gondolat “Fűthetnénk 2 euróért? Egely György & Fogel Frigyes” bejegyzéshez

  1. Frigyes, igazad van, olvastam a facés “üdvözletet” is, láttam az említett filmet is. Én jártam Egely Gyuri tanfolyamára, előadásaira. Szilárd meggyőződésem, hogy nem szélhámos, nem úgy, mint ezen a területen néhányan. Átadott minden információt, gondolom, amit lehetett. A tanfolyami díjban benne volt legújabb könyve is, és gondolom, a fennmaradó kisebb rész fedezte a terembérletet. Előadók jöttek és sokat lehetett tanulni, egymástól is. Volt tea, kávé, süti. Ingyen, jó szívvel. Ehhez képest ez a rengeteg mocsok, amit ismeretlenül is rázúdítanak, elviselhetetlen, még nekem is. Ez a stílus megjelent fórumain is. Az említett videó alatti hozzászólásokat olvasva…Próbáltam tompítani, amikor a hangján gúnyolódtak. Írtam, talán, mert beteg. “Bárcsak az lenne” ! jött az européer válasz. És a Youtube-ot is beszennyezik tengernyi idióta, lejárató, primitív “ingyen energiás” videóval, véletlen lenne? Nem hiszem. És ott vannak-e hasonló stílusú mocskolódó hozzászólások? Mindez büntetlenül mehet kis országunkban, hiszen nagyobb súlyú tettekért se kell mindenkinek arányosan bűnhődni. Esetleg sehogy se. Általuk ismeretlen embert szapulnak, talán csak azért, mert más is azt mondta. Ahogy a fizikában, úgy az egészségügyben is vannak területek, amiket szent tehénként kell kezelni. Erre jó példa volt a covid eseménysorozat. Kísérletezni kell, kipróbálni Egely Gy. könyveiben leírt egyszerű fizikai kísérleteket. Nekem talán most adatott meg, hogy ezt megtegyem, ha “fentről” is megengedik. És, bár van olyan, akiről tudom, hogy nem az “igazi” , mégsem kívánom nyilvánosan se a halálát, se nem mocskolom, mindenkinek adatott annyi ész, hogy utánajárjon dolgoknak.

    Kedvelik 1 személy

Hozzászólás