Lezuhantam a templomi karzatról fotózás közben…

avagy, ahogy Laci barátom mondta “így jár a katolikus, aki a reformátusokhoz bemerészkedik”…

 

Ez is megvolt… 5 méter repülés. Vertikálisan. 

Ez egy madárnak meg sem kottyan, nekem azért -egy fogelnek- van mit még gyakorolnom…  :/

Bár az orvosok szerint a közel-keleti és az afrikai tapasztalataim jól jöttek, ugyanis láthatóan profin tudok esni, mert mások, lazán nyakukat törték volna.

A nyárszói templom új kazettás mennyezetét fotóztam az orgona mellől, miközben Árpi barátom művészi improvizációja és a mennyezet hatása alá kerülve, hátra lépve elveszítettem az egyensúlyomat és lezuhantam.

A jó reflexem mentett meg, mert a kamerámat zuhanás közben eldobtam magamtól és így a méregdrága optika a kameratesttől elbúcsúzva ért földet  hamarabb mint én és talán ez volt a szerencsém…. 

10ezer euro ugrott. “Én meg utána”…

Aztán a bánffyhunyadi kórházban vendégeskedtem vasárnap délután és boldogan mondhatom, hogy nagyon jók voltak a tapasztalataim… 

Azonnal fogadtak, kőprofi Siemens röntgenterembe vittek, a nővérek egymás kezére adtak, a román nővér “küzdött” a másik nővérrel, hogy ő vihessen fel a vizsgálatokra, mert elmondása szerint így tudta a spanyol es az angol nyelvet gyakorolni velem amíg ott voltam, aztán később a szintén tündér kedves magyar nővér vett át tőle… 

Én meg eközben nyomtam a vicceket, néztek is először nagyokat, hogy ki ez a sültbolond a sürgösségin, de aztán amikor kiderült hogy filmes vagyok, megnyugodva bólogattak és azt is elárulták miközben leszedáltak, (ugyanis állítólag kicsit sokkos állapotban vittek be a vérnyomásom stb. alapján) hogy azért beszélnek ők olyan jól spanyolul, mert itt náluk a román tévében a latin-amerikai telenovellákon csüng mindenki…

Aztán áthoztak Kolozsvárra…

Megmaradok. 

Nem bénultam le, bár most még alig tudok megmozdulni, viszont sikerült törések nélkül megúsznom, de pl. a térd zúzódásom az komoly.

Persze már hallom lelki füleimmel az ellenségeim és a megmondó emberek projekcióit, hogy miért is történt ez velem… 

A spirituális (materialisták), a mindent (is) tudók vonaglásait sok éven át nézhettem magam körül, aztán mindig az lett a vége, hogy egy egészségesen gondolkodó ateistával mindig jobban jöttem ki, mint a kis sikoltozva rohangáló spiri világmegmentőkkel (zárójel bezárva).

Még valami…

Miután valami miatt még mindig havonta nemritkán több százezren figyelik a közösségi oldalaimat, talán lesz egy ember aki tud most segíteni nekem ahoz ,hogy folytathassam a küldetésem még pár évig, hogy továbbra is filmezhessek, talán közösségeket is inspirálhassak néha, hogy a kritikus tömeget elérhessük és megtörténhessen az a szellemi áttörés amely a fizikai világban is meghozza az áhított változást, ahogy ezt anno a milliók által látott filmjeimben is már bemutattam a gyakorlatban…

https://vimeo.com/kulturaliskreativok

Drága olvasóim!

Szükségem lesz egy új Canon kamerára és egy objektívre.

Sajnos csak kevés gép képes abban a minőségben (120 frames / sec) lassított felvételeket stb. készíteni mint a most tönkrement gépem…

Ráadásul az összetört 16-35mm Canon csúcs objektívemről nem is beszélve…

Ezeket, anno egy mecénás barátom ajándékozta nekem…

Ezzel a géppel vettem fel a legnézettebb legfontosabb filmjeim egy részét…

Ha esetleg ismertek valakit, aki a munkásságom alapján szeretne segíteni nekem, akkor kérlek osszátok meg vele ezt a bejegyzésemet!

Köszönet!

fogelmedia1@gmail.com

Utószó…

Valamikor a Sors érdekesen szokott időzíteni…

Vasárnap, amikor lezuhantam, pont akkor érkezett a mobilomra egy üzenet amit csak másnap olvashattam el… 

Egy székelyföldi édesanya, aki már régóta követi a dolgaimat és akivel először nemrég az egyik utazásom alatt ismerhettem meg személyesen, aki ráadásul igencsak otthon van a Waldorf sulis tapasztalásokban is, nos írt nekem vasárnap egy üzenetet, amit már csak az ágyban nagy fájdalmak közepette olvastam el…

Ezt most megosztom veletek…

Minden jót mindenkinek és ahogy a híres elszármazott sógor egyik nagy filmjében mondta: I’ll be back!  😉 

frici

“Nem kerülte el figyelmemet az, amit írtál, hogy nagyon elfáradtál….a lelked biztosan nem az! Én téged, életutaddal, azzal, amit teremtesz nemzeti kincsnek tartalak. Ha soha nem alkotsz többet egy filmet sem, akkor is teljes az életutad, de ha a szívedben, sejtjeidben ott motoszkál még a Teremtés, akkor a fizikai(soha nem állandósult, mindig változó, ez is mint minden lehetőségek tárháza) tényezők mellett is járd az utadat….mert ez a lényeg! Senkinek nem tartozol semmivel, csak saját magadnak! Lecsupaszítva, ez minden emberi lényre igaz. Láthatatlan és látható kötelék van minden teremtmény között, nem tudunk elkülönülni. Ezért ha az életutunk a teremtést, a jót is adhatja az egység számára, az csodálatos. Ezt nevezik áldott életnek, életútnak. Az, hogy ez az életút esetleg nehéz is volt”,….

Ha segíteni szeretnél:

Számlatulajdonos: 

Fogel Frigyes

Bank neve: 

OTP Bank Nyrt.

HUF Számlaszám: 

11773425-02879420

IBAN:

HU27117734250287942000000000

SWIFT (BIC): 

OTPVHUHB

Szívből köszönöm!


Hozzászólás