Az utóbbi hónapokban ismét egyre többen hívnak privát vacsorákra (főleg Magyarországon) mert elmondásuk szerint “kíváncsiak” rám…
Idézem őket: “mert én egy olyan kedves kis csodabogár vagyok”.
Aztán amikor kínomban néha igent mondok egy ilyen felkérésre, alapvetően mindig hasonlóan indul és végződik a sztori:
1: megjelenek a helyszínen
2: az aktuális vendéglátóim -szinte kivétel nélkül- nem sokkal az érkezésem után szuggeszíven kifejtik nekem, hogy a barátaik -most pl. az aktuális (politikai)történesek miatt- már sorban menekülnek el az országból…
És így tovább…
3: Aztán néhány óra “beszélgetés után” veszem a kalapom miután mindenki kielégült, ugyanis láthatóan igencsak jól érezték magukat a “szellemi maszturbáció” után…
Ilyenkor szokás szerint bevágódok az autómba és ismét átjövök Kalotaszegre, aztán mindig megfogadom magamnak, hogy ez volt az utolsó…
Well…
Most már tényleg nem lesz több…
Meguntam…
Ha bohóc, vagy társasági “udvari bolond kell” hogy simogassam mások fusztrált lelkét és szellemét, pillanatnyi kielégülésükhöz tartva a “morális” gyertyát, nos, akkor azok inkább keressenek mást helyettem 🙂
(“Nem kell félni, van választék, hosszú a sor manapság)… 😉
De azért a praktikusság kedvéért beszúrok ide egy 2020-ban szerény személyemmel készített interjú linkjét, amelyből kiderülhet, hogy hova nem “húzok” és kb. ki is vagyok én…
Így időt spórolhatunk egymásnak kedves feleim 🙂
Ha meg esetleg valaki(k) továbbra is gyakorolni szeretnék velem a Goethe-i beszélgetés magasságait, azokat szeretettel várom itt fenn a havasokban… 😉
A belépési díj szerény hajlékomba alapból 4 üveg sör, egyenes tekintet, és lezárt ajkak.
Beszélgetni némán is lehet…
fogel frigyes
https://sokszinuvidek.24.hu/eletmod/2020/12/16/fogel-frigyes-fogelmedia-csello/
Egy őrült naplója 