Engem már négy nyelven sem akarnak megérteni. (Kassán)…

Avagy: “mennyit ér, aki korlátok nélkül él” ?!

Filmezek… Utazok… Szüntelenül nyomom a kilométereket, a 7mérföldes csizmám egyre kopik, én meg fáradok, lassulok… és nemsokára… meghalok…

———————————

Még szól bennem a dal:

“Századok bűnét üvöltöm magamból, / de nem tudom ki hallja, /

a világ csak röhög rajta / a napot nem látom lassan a falaktól /

egyre gyöngül a hangom, / a szavam a porba hull..”

(Ismerős Arcok)

Filmezek. Másoknak. Most épp pénzért, megváltásért, a megismerésért…

———————————

Ma este, Kassa. (Kosice)…

Márai városa most már csak egy tartalom nélküli díszlet…

Ezen a hosszú felvételi nap végén, hű társamba, a kedvenc kamerámba kapaszkodva, a metsző szélben, az épp aktuális megrendelőm után botorkálok a híres kassai dóm (szél)árnyékában megbújó ritka patinás kávéház ajtaja felé…

Miközben szlovákok között óvatosan szlalomozva megpróbálom elérni azt a bizonyos ajtót, hogy végre beeshessek, A Helyre, ahol Márai is sokszor melegedhetett a hosszú télutói esték valamelyikén…

Schnitt…

———————————

Az asztalnal ülök.

A film promo megrendelőm, karakteres, nagyon kemény arcéle, rideg tekintettel kutatja a kávéház (kizárólag) szlovák nyelvű étel-ital lapját…

Nemsokára egy csinos szőke pincérnő jön az asztalunkhoz és megkérdezi, hogy mit kívánunk. Szlovák nyelven…

Fáradtan kerestem a hölgy tekintetét, aztán automatikusan angolul fordultam felé….

De nem értette… Vagy legalábbis úgy tett… Csak rázta a fejét.

Erre én máshogy folytattam…

-Hablas Español?

-Sprichst du Deutsch?

-Beszélsz Magyarul?

Erre továbbra is csak rázta a fejét, aztán foghegyről odavetette felém:

Slovenska!!!

Erre én hitetlenkedve ismét rákérdeztem, English please?!

És ekkor jött, a már türelmetlen és szálkás, szúrós tekintet:

Polski,Tscheck, Slovak, Russian!! A little bit…(!)

Erre aztán oroszul folytattam, de ő mindhiába, szlovákul nyomult továbbra is…

Ekkor keserűen elmosolyodtam és megismételtem neki:

KAPPUCSÍNÓ PLÍÍÍZ! AND KROASSZZANNN…

Ezt valahogy megértette…

10 percel később hibátlanul felszolgálta a társamnak és nekem az igencsak sovány rendelésünket…

Eközben megérkezett a kolléganője…

Miközben kitartóan majszoltam a vacsoramat a kliensemmel, hirtelen egy másik dalszöveg kezdett viszhangzani a fülemben:

“Magad választod a nehezebb sorsot, / és megbecsülöd az őszinte szót, /

Attól vagy ember, hogy külön tudsz lenni, / és felismered / a rosszat és jót…”

(Ismerős Arcok)

Ekkor egy kósza gondolattól vezérelve fáradtan elevickéltem a kasszáig, ahol már várt rám a megrendelőm hogy kifizesse a vacsoránk árát.

Amikor minden elrendeződött, ránéztem a szlovák anyanyelvű felszolgálónőre és oroszul határozottan egy “dászvidányját” küldtem felé…

Ekkor ő lesütötte a szemét, erre én tétovázás nélkül hozzászúrtam:

Minden jót magának, Isten áldja!

Magyarul.

Ekkor a kolléganője lassan felém fordulva küldött egy mély pillantást, melyet sosem fogok elfelejteni.

A magyart, megértette…

Lehet, hogy volt benne magyar vér is…

Az is lehet, talán, hogy tudta ki volt Márai Sándor…

Aztán lassan eltávolodtam tőlük és eközben a periférikus látásommal konstatálhattam, hogy a sok szlovák nyelvű divatos “vidd es hozz egy könyvet” kávéházi könyvespolcok mellet egy giccses, kifejezetten izlésficamú falfestés mered rám, a jól ismert mélabús szemekkel és kifejező ajkakkal…

Márai Mester nézett le rám…

Én meg továbbra is görcsösen, a bejárati ajtóra fókuszálva botorkáltam előre, hogy végre nagynehezen elérjem és szabadulhassak ebből a “Századok bűnét üvöltöm (ön)magamból”…

fogel frigyes

szabad filmes