Létezik az 1977-es Csillagok Háborúja film első részében egy jelenet, amikor
Obi-Wan Kenobi a Tatuin bolygón Luke-al és a két körözött droiddal próbál eljutni egy városba, amikor útközben hirtelen megállítják őket a birodalmi rohamosztagos katonák.
Ekkor Luke, a fiatal srác a lebukás félelmétől szóhoz sem jut, megmoccani sem mer a lebegő sivatagi surranóban, miközben váratlanul megszólal mellette az idős Jedi Mester, Obi-Wan.
A katonák parancsnokához intézi szavait és ezalatt a Jedi mester tekintete megváltozik, a hangja átalakul…
Miközben Obi-Wan beszél, a rohamosztagosok parancsnoka monoton módon ismételi a mester mondatait, egymás után…
A rövid intermezzo végén gond nélkül tovább engedik őket.
Amikor biztonságos távolságra elhagyják a katonákat, Luke még mindig kimeredt szemekkel megkérdezi Obi-Wan-t, hogyan csinálta ezt, melyre a válasz röviden kb. így szólt:
Az Erő komoly hatással van a gyenge tudatosságra…
Well…
Az utóbbi közel két év alatt sokszor szeltem át a magyar – román határt.
A hírekből és személyes visszajelzésekből, rosszabbnál rosszabb történeteket hallottam az ellenőrzések kapcsán…
Ráadásul, most még neccesebb a helyzet, amikor is a román állam a legújabb drákói szigorral bevezetett nyomkövetési elektronikus “papír” hibás kitöltése kapcsán, hatalmas összegeket szed be a büntetésekből az állam költségvetésébe
a gyanútlan utazóktól. (Egyre több az állampolgári feljelentés, hogy hiába töltötték ki az emberek becsületesen az elektronikus dokumentumokat, ennek ellenére is büntetnek a Birodalmi Rohamosztagosok errefelé… 2-3ezer Ron papíronként), ráadásul manapság a verekedések sem ritkák a határon, a felbőszült, megfáradt visszatérő vendégmunkások és a Birodalmiak között, amikor pl. ünnepekre haza akarnak érni minnél előbb. A sajtó néha az utolsó flekkeken, persze jól elrejtve, szól erről néhány szót)…
A két év alatt nekem egyetlen egyszer sem volt negatív tapasztalatom a határ átkelésnél, mert… az Erő velem van.
Érzem az Erőt, amikor közeledek a határ pavilonokhoz….
Lassul az autóm, látom a sorokat, mindenkire legalább 8-10 percet szánnak, valakit néha kiemelnek, vagy féreállítanak a román birodalmi osztagok.
Amikor rám kerül a sor, mindig ugyanaz történik.
Lelassul az idő, érzem a bizalmat a gondviselésben.
Amikor feltárul a kalitka ablaka, és meglátom az épp soron következő rohamosztagos zombi tekintetét, akkor figyelmesen, őszinte érdeklődéssel a román határőr szemébe nézek és kedvesen de határozottan köszönök neki.
Ekkor megérzem a csodálkozásukat…
Erre legtöbbször lesütik a szemüket, bambán belenéznek az útlevelembe és felteszik A Kérdést: megvannak a többi papírjaim?
(Az oltási cuccokra utalnak ilyenkor).
Ekkor lassan, határozottan jelzek, hogy igen, mind megvannak, itt mellettem a hátizsákomban.
És láss csodát, eddig szinte soha nem kérték tőlem ezeket a dokumentumokat.
Esetenként, kemény, szúrós szemű, vad balkáni rohamosztagos “arc” néz vissza rám a bódéból és rendre bepróbálkoznak román nyelven…
Feltesznek egy kérdést, mondjuk úgy, hogy nem túl empatikusan.
Erre visszanézek rájuk és… az Erőt érzem áramolni magamban…
Ilyenkor a hangom mélyebb lesz, és mondok az illetőnek valamit. pl. Spanyolul.
Nem értik.
A vad arcú birodalmi egyenruhás erre zavarba jön és azt mondja (románul) igen, menjen.
Ez az egész kevesebb mint egy perc alatt szokott megtörténni velem…
Mindezek után ahogy lassan távolodok a senki földjéről, látom hogy a belépő autó sor vissza áll a 10 perc / autó ritmusra….
———————————————————
Tapasztalatom szerint az Erő csak akkor áramlik, ha bizalommal hagyom hogy átjárjon.
A legkissebb bizonytalanságra (félelemre) elillan.
A pódium művészek jól tudják, hogy amikor az ember kilép a függönyök elé, akkor mindent el kell felejteni és bízni mind abban, amit megtettünk addig a pillanatig a felkészülésünk során, hogy a legnehezebb részeken is átvisz minket… az Erő…
Ezt a közönség is megérzi és a legjobb előadások akkor születnek meg egy színházban vagy egy koncert teremben, ha az előadóművész nem a betanult manírokat próbálja eljátszani, hanem átengedi magán a magasabb világok minőséget, erejét…
És akkor valami megszületik.
——————————————————
Sokan sokszor áhítattal beszélnek a tudatosságról.
Ha az ember eléri azt a bizonyos “tudatosságot” akkor már sokkal kevesebbet beszél róla… Mert akkor már szabad.
A felismerés a szabadságot szüli meg számomra, ilyen helyzetekben is mielőtt pl. az evilági hatalmak aktuális földi helytartói színe elé kerülök már szinte heti rendszereséggel, egy-egy határőr bódé manifesztációjában, a “modern” harmadik évezred ócska díszletei között…
Szerintem az ilyen, egyre “katakombásabb” időkben, el kellene végre kezdeni használni is az Erőnket, amelyről hosszú évek óta legtöbben csak papolnak…
Pallost kaptunk a kezünkbe, végre forgassuk is meg!
Mert most, amikor meg kell védenünk magunkat és szeretteinket, talán a megtanult (szellemi) tudásokat, esetleg használhatnánk is végre?! 😉
Sok emberrel beszéltem az utóbbi hónapokban-években, határon innen és túl, mely eszmecserék lényege mindig ugyanazzal a felhanggal végződött számomra… Zavar van az Erőben.
A tudás az már megvan, de igaz, mély bizalom, urambocsá hit, na az pont alig…
A szellemi embereknek, akiket megismerhettem valamennyire, az utóbbi időben a szemük mélyén szinte mindig meglátom a fél-elem felvillanását…
És amikor az aktuális világhelyzet szimptómáira kerül a beszélgetés hangsúlya, akkor csak hibáztatni tudják az aktuális hatalmat, a világrendet, meg mindent és mindenkit…
De csak nagyon kevesekkel találkoztam, akikben megvan az Erő.
A Krisztusi.
Mert erről volt szó abban a filmben is, csak nem mondták ki akkor, nem véletlenül…
És ugyanerről van szó ma is, amit szintén nem mernek sokan maguknak sem kimondani… Mert ha kimondanák, akkor nemcsak hegyeket tudnának megmozgatni hanem…
Hiszen,… ha Krisztus velem, ki ellenem?
Fogel Frigyes
Szabad filmes
https://fogel.me
Egy őrült naplója 